Reszkessenek a rossz minőségű élelmiszert árusító boltosok!

Rövidesen élelmiszerkommandót állít csatasorba a Jobbik!
A Jobbik élelmiszerkommandót hoz létre, amely szúrópróbaszerűen ellenőrzi majd a boltokat - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
A képviselő elmondta, a kommandó akár már a nyáron megkezdheti működését annak érdekében, hogy felleljék a rossz minőségű élelmiszereket.
Az utóbbi évek botrányai - az illegális húsfeldolgozók, az átcímkézett élelmiszerek ügye - rávilágítanak arra, hogy Magyarországon kiterjedt élelmiszeripari maffia működik - jelentette ki.
A képviselő szerint az élelmiszer útja ma nagyon nehezen követhető, ezért általában nincs felelőse a rossz minőségű, olykor egyenesen mérgező import élelmiszer forgalomba kerülésének.
Z. Kárpát Dániel rámutatott, hogy a multinacionális cégeket is felelősség terheli a rossz minőségű, külföldről érkező élelmiszerek miatt.
A helyzetet véleménye szerint csak teljes nyomon követési rendszer alkalmazásával lehetne kezelni. Így nem fordulhatna elő, hogy az unión kívülről érkező, de aztán egy tagországban, esetleg Magyarországon átcsomagolt élelmiszert úgy hozzanak forgalomba, mintha itt gyártották volna - tette hozzá.
Álláspontja szerint a helyzeten a helyi piacok erősítésével is javítani lehetne.
(MTI- Kuruc.info 2010.07.31.)
*B.K-T.L.

Blogarchívum

Digitális Napló

inforabakoz

Magyar Nemzet Online - Hírek

[origo] Hírcentrum

Hirposta.hu

Borsonline.hu

Napiász Online

InfoRádió

Check Page Rank of your Web site pages instantly:

This page rank checking tool is powered by Page Rank Checker service