
Az MSZP azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy egyelőre ne lépjenek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mert aki ezt megteszi, az az eddig felhalmozott megtakarítását személyesen Orbán Viktornak adományozza.
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján ezzel összefüggésben azt mondta, hogy a miniszterelnök az új adórendszernek köszönhetően jövőre hatmillió forinttal többet visz haza, mint az idén. A szocialista politikus számításai szerint ez az összeg ezerötszáz nyugdíjas megkárosításával, vagy nagyjából hatvan ember magán-nyugdíjpénztári befizetésével egyenlő.
Az MSZP-s politikus mindazonáltal úgy látja, "nem eszik olyan forrón a kását", van mozgástere ez ügyben a pártoknak, a szakszervezeteknek és a demokratikus intézményeknek. Megismételte, hogy az MSZP számításai szerint a nyugdíjasok a nekik járó 1,1 helyett 0,6 százalékos nyugdíjemelést kaphatnak csak.
Szanyi Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy egyebek mellett ezen intézkedések ellen is tiltakoznak a párt által november 27-re meghirdetett tömegdemonstráción, amelynek célja az összefogás "a hatalmas méretű harácsolás ellen". Török Zsolt szocialista szóvivő bántalmazásával kapcsolatban, kérdésre válaszolva, azt mondta: örül annak, hogy a buszon utazó embereknek a helyén van a szívük és a társadalomban megvannak még azok a reflexek, hogy pártállástól függetlenül megvédik, akit atrocitás ér.
Megjegyezte, a történtek nem azt mutatják, hogy Pintér Sándor belügyminiszter korábbi ígéretéhez híven rend lenne az országban.
Török Zsoltot szombatra virradó éjszaka Budapesten, egy éjszakai buszjáraton támadta meg egy férfi. Az MSZP közleménye szerint "egy feltűnően rövid hajú férfi", felismerve a szóvivőt, "rohadt büdös komcsi" kijelentéssel nekirontott és többször is megütötte a fején. A buszon utazók a megtámadott védelmére keltek és a következő megállónál leszorították a buszról a támadót.

