Rendes utak nélkül nem lesz befektető Rábaközben

Vápár József konzul szerint 2014–15-ben érhetjük el a válság előtti gazdasági szintet. A Rábaközről úgy véli, amíg nincs rendes közlekedési infrastruktúra, addig nem lehet befektetőkre várni.– Kapuvár és a Rábaköz azért van nehéz helyzetben, hiszen az autópálya messze van, a főutak minősége pedig messze nem a kívánatos – jelentette ki. Azt azonban hozzátette, a kis és közepes cégekre viszont érdemes lenne Kapuvárnak is figyelnie, hiszen a következő években újabb befektetési hullám indulhat Németországból. A német gazdaság 2013-ban érheti el a 2008-as, válság előtti szintet, hazánk gazdasága ezt pár év késéssel követi. A válságról elmondta, a magyar export tizenöt százalékot, az import harminc százalékot zuhant.
A kapuvári születésű Vápár József esseni (Németország) gazdasági konzul a minap szülővárosában a hazai külföldi befektetésekről beszélt. Elöljáróban kijelentette, Magyarország tízéves előnyét vesztette el az utóbbi években. Hangsúlyozta, a hatvanmilliárdnyi eurós külföldi működő tőke egynegyede Németországból származik (közel ötezer cég). Meglepő módon a hollandok a másodikok és utánuk jönnek az osztrák vállalatok.

A külföldi befektetők első kérdése mindig az, hogy a célország mennyi támogatást ad a letelepedni szándékozónak. Ennek mértéke harminc és ötven százalék között mozog. Ez országrészenként is eltérő, megyénk harminc százalékot ad, az ország keleti felében nem ritka az ötven százalék sem. 


Vápár József
Vápár József

Megyénk nem túl jó helyzetben van, hiszen a befektetőket hazánk elmaradottabb régióiba irányítják. A szakember szerint a befektetők a közlekedési és hírközlési infrastruktúrát keresik először, aztán a megfelelő számú munkaerőt. Ám a ˝komoly˝ feltételek mellett előfordultak sajátos szempontok is: például egy japán cég oda települt, ahol közel volt a golfpálya.

 

Szennyvíztisztító épül Rábatamásiban európai uniós támogatással

 Szennyvízelvezető hálózat és szennyvíztisztító telep létesítésére több mint 389 millió forintot nyert a Győr-Moson-Sopron megyei Rábatamási önkormányzata a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kedden sajtótájékoztatón Győrött. Balogh József elmondta: az ezer lakosú rábaközi település szennyvíz-gondja jelenleg nem megoldott, a keletkező szennyvizet nagyobbrészt emésztőgödrökben tárolják, vagy zárt szennyvíz-tárolókból szállíttatják el.

A 458 millió forintos összköltségű projekt keretében szennyvízelvezető hálózatot és szennyvíztisztító telepet építenek. A beruházás során egylépcsős, úgynevezett eleven iszapos biológiai tisztítást alkalmaznak, az iszapot mezőgazdasági célra fel tudják majd használni.
A beruházást a tervek szerint jövő ősszel fejezik be a településen. 

kisalfold.hu

 

Vattay Szabolcs levele:

Egyeseknek nem elegendő látni szegény Magyarországot a keresztfán. 
Ott akarják látni azokat is, akik le akarják emelni onnan Magyarországot!
 
"A Jobbik programja minden vonatkozásban összhangban van a keresztény elvekkel!"
 

Morvai Krisztina nyílt levele dr. Tarjányi Zoltánnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Erkölcsteológia Tanszékének vezetőjének

Tisztelt Professzor Úr!
Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Morvai Krisztina vagyok, a Jobbik európai parlamenti képviselője és államfőjelöltje. Tanár úr talán emlékszik rám, hiszen néhány évvel ezelőtt az Ön intézményében, a Pázmány Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szereztem katolikus hitoktatói diplomát, a négyéves levelező tagozatos képzésen. Ezúton is hálásan köszönöm Önnek és professzor társainak azt a sok kiváló előadást és szép élményt, amit az egyetemi évek alatt nyújtottak nekem és évfolyamtársaimnak. Noha háromgyerekes édesanyaként és egyetemi docensként furcsa volt újra iskolapadban ülni és vizsgákon izgulni, soha egy percre sem bántam meg, hogy ebbe a „nagy fába vágtam a fejszémet”. Úgy érzem, hogy mind jogászi, mind politikusi munkám során komoly hasznát vettem a hitről, vallásról, kereszténységről a „Pázmány-teológián” tanult ismereteimnek.

Most azonban olyan helyzetbe kerültem, hogy kénytelen vagyok e nyílt levélben Professzor Úrnak mint a Katolikus Egyház morális tanításának egyik legavatottabb ismerőjének tanácsát kérni, a következő ügyben. A Magyar Hírlap című napilap mai számának címlapján Osztie Zoltán katolikus pap fényképe látható, a háttérben a feszülettel. A cikk címében Zoltán atya így nyilatkozik: „Keresztény ember nem szavaz a Jobbikra”. Az interjú szövegében pedig -egyebek mellett - ez olvasható: "…a Vona Gábor által vezetett politikai erő nem európai, nem szalonképes a keresztény kultúrkörben, ezért keresztény embernek nem elfogadható – jelentette ki lapunknak adott interjújában." (t.i.Osztie atya).

Tisztelettel kérdezem Professzor Urat: összhangban van-e az Egyház tanításával és a papságra vonatkozó morális kötelmekkel, hogy valaki így nyilatkozzon egy olyan párttal kapcsolatban, amelynek egyébként 15%-os támogatottsága volt az európai parlamenti választáson, s háromfős delegációnk van az EP-ben? Összeegyeztethető-e a papi hivatásra vonatkozó etikai normákkal, hogy valaki – papi ruhában, a feszület előtt – ilyenfajta kvázi tilalmat fogalmaz meg a keresztény hívek számára, mintegy rájuk kényszerítve saját, személyes politikai meggyőződését? Ebből adódik következő kérdésem: bűnös és gyarló ember vagyok, de kereszténynek vallom magam. S igenis a Jobbikra, az új erőre fogok szavazni. Mi lesz a sorsom? Elkárhozok? Nem fogom ugyanis meggyónni ezt a döntésemet, sőt, egyenesen büszke vagyok rá. S diplomás hitoktatóként – a legnagyobb tisztelet mellett – ellentmondok Osztie atyának, s azt mondom keresztény testvéreimnek: olvassák el a Jobbik Radikális változás című programját (www.jobbik.hu/program), győződjenek meg róla, hogy az minden vonatkozásban összhangban van a keresztény elvekkel, s szavazzanak a Jobbikra!

Nagyhét van. Mindannyian felidézzük az utolsó vacsora emlékét. Azt is, amikor Jézus Krisztus lehajolt a tanítványokhoz, és megmosta a lábukat. Úgy gondolom, hogy ez nekünk, keresztény politikusoknak mélyen megszívlelendő üzenet. Legalább két fontos eleme van. Az egyik: az embertársaink iránti alázat kötelezettsége. A másik: Jézus, amikor lehajolt és megmosta a gyarló, bűnös ember lábát, s felnézett rá, nemcsak alázatos volt vele, de „fel is emelte”. Azt üzente gesztusával: méltóságod van, értékes vagy, fontos vagy, szeretetre méltó vagy. Küldetésed van ezen a földön. Jó, hogy vagy.

Nekünk, keresztény politikusoknak az a legfőbb feladatunk, hogy Krisztus tanítványaiként ezt éreztessük az emberekkel. Ez az, amiben igen komoly mulasztásaik és tartozásaik vannak a magyar politikusoknak. Különösen azoknak, akik magukat kereszténynek vallják.

Köszönöm, hogy mint egykori tanárommal, megoszthattam Önnel politikusi hitvallásomat. Várom, hogy kérdéseimre választ kapjak Öntől.

A feltámadás hitében kívánok Önnek kegyelmekben gazdag Húsvétot, keresztényi szeretettel:

Morvai Krisztina
a Jobbik államfőjelöltje
/Forrás: 2010. március 29. HunHír.Hu/ - * B.Kiss-Tóth László

Falusy Márton:

MARTONYI MSZP-S ZSOLDBAN ÁLLT?

A címbéli kérdést a Magyar Hírlap honlapjáról kölcsönöztem. Ott ugyanis öles betűkkel az olvasható, hogy "MORVAI MSZP-S ZSOLDBAN ÁLLT". Mégpedig azért, mert 2003-ban - tehát az MSZP-SZDSZ kormány regnálása idején - az Esélyegyenlőségi Kormányhivataltól megbízást kapott. A megbízás díja közel egy millió forint volt.

Most ezt a hírt tálalja fel szenzációként a Széles-szennylap, dokumentum kíséretében. Pontosabban: a dokumentumnak csak egy részlete látható a szennyhonlapon. Kapott tehát egyszeri alkalommal szakértői megbízást a pártonkívüli Morvai, ebből következően tehát ő MSZP-s zsoldos. Eddig az volt a baj, hogy a szoclib urak csak a holdudvaruknak adtak megbízásokat. Most már az is baj, hogy a holdudvaron kívüliek is szerepelnek a listán. Egyetlen megbízással, holott a hírlapos slapajok valószínűleg éjt nappallá téve nyomoznak.

Morvai tehát MSZP-s zsoldos. Ha ez a megállapítás igaz, akkor hogyan minősítsük a neves pártállami felsővezetőt, MSZMP-s vitézt, Martonyi Jánost? Martonyi ugyanis az utolsó kommunista kormányban az MSZMP tagjaként miniszterhelyettes, privatizálási kormánybiztos volt. Vagyis MSZMP-s zsoldban állt? Nem tudom, de az biztos, hogy nem külső szakértőként, hanem brancsbeliként dolgozott. Elvtársként. S jóval több pénzért. Micsoda különbség!

Na de nemcsak MSZMP-s vitéz volt a mi kackiás bajszú Martonyink (aki az Orbán-kormány idején külügyminiszterkedett, s az április Fidesz-győzelem esetén ismét ezen a pályán fog vitézkedni), hanem Horn Gyula regnálása idején bizony kapott megbízásokat az MSZP-SZDSZ kormánytól is.

Hogy világos legyen a kép: Martonyi az utolsó kommunista kormányból 1990-ben - az Antall-kormány megalakulása után - átült egy szép közigazgatási államtitkári székbe, s ott is maradt 1994-ig. Amikor Hornék kerültek hatalomra, Martonyi az ügyvédi pályát választotta, s 1998-ig a Baker & McKenzie ügyvédi iroda hazai partnere, a Martonyi és Kajtár ügyvédi iroda volt a munkahelye. 1998 után ismét kormányzati szerepet vállalt, 2002 után pedig újra saját ügyvédi irodájában tevékenykedett.

Talán kevesen emlékeznek rá, hogy a Fidesz-kormány 2002-es bukása után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egyik vizsgálata Martonyi Jánost, illetve ügyvédi irodáját is érintette. Szó szerint idézem a www.jogiforum.hu portálon 2002. 11. 11-én megjelent rövid hírt:

"A sajtóban a múlt héten látott napvilágot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak egy vizsgálata, amely szerint tavasszal, a választások időszakában az ügyvédi iroda közreműködött kilenc olyan, állami kezességvállalásról szóló kormányhatározat előkészítésében, amelyet a KEHI szerint az akkori Ifjúsági és Sportminisztérium törvénysértő módon dolgozott ki. A hivatal megállapítása szerint a határozatokat nem a szakmailag illetékes szervezeti egységek készítették elő, hanem megbízás alapján Martonyi János exkülügyminiszter cége, a Martonyi és Kajtár Baker & Mckenzie budapesti iroda. A megbízási szerződést május 14-én a közigazgatási államtitkár kötötte, az államháztartási törvényt megsértve, mert a pénzügyi ellenjegyzés hiányzik. A KEHI szerint az ügyvédi iroda a munkával egy nap alatt kész lett.

A Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a világ legkiterjedtebb ügyvédi iroda-hálózatának budapesti irodája, így nem azonosítható egyetlen személlyel, adott esetben Martonyi Jánossal. Az iroda arra is felhívja a figyelmet, hogy kormányzati pozíciója idején a volt külügyminiszter felfüggesztette ügyvédi tevékenységét, és a Martonyi és Kajtártól semmilyen pénzt nem kapott, még a névhasználatért sem. Az iroda közlése szerint 1998 előtt, különösen az 1994 és 1998 közötti időszakban nagyszámú állami megbízást kapott a különböző minisztériumoktól és az állami vagyonkezelő szervezettől. Ezzel szemben 1998 júliusától a mai napig - az Ifjúsági és Sportminisztériumtól (ISM) kapott egyetlen megbízást is ideértve - mindössze három ilyen megbízást nyert el. A Martonyi és Kajtár cáfolja, hogy a tisztán jogi előkészítő munkán túl olyan feladatokat is ellátott volna, amelyet (helyesen: amelyeket - a szerk.) csak a minisztériumi illetékesek teh ettek volna meg, és az iroda állítása szerint három hetük ment rá a feladat elvégzésére."

Ha elolvastuk a fenti hírt, dőljünk hátra, s elmélkedjünk egy kicsit. Martonyi János ügyvédi irodája az Orbán-kormány idején is kapott - igaz, kevés számú - megbízást. Tehát a Magyar Hírlap stílusában fogalmazva - FIDESZ-zsoldos volt Martonyi cége. A KEHI szerint a 2002-es választások idején előfordultak olyan turpisságok, amelyek érintették Martonyi János cégét. Nem tudom, igaz-e a hír, most nem is ez az érdekes. Az igazán fontos, és szívderítő mondat az, amely szerint Martonyi cége "különösen az 1994 és 1998 közötti időszakban nagyszámú állami megbízást kapott a különböző minisztériumoktól és az állami vagyonkezelő szervezettől". Magyarra fordítva: a Horn-kormány, az első MSZP-SZDSZ koalíció idején a fideszes külügyminiszter cége "nagyszámú állami megbízást kapott". Morvaival kapcsolatban csak annyit tudunk, hogy egyetlen darab megbízásra méltatta az MSZP-SZDSZ koalíció. Ha ezért Morvai zsoldos, akkor Martonyi János micsoda? Zsoldosvezér? Überzsoldos?

A fentiek alapján tisztelettel kérem tehát a Magyar Hírlap címzetes és tényleges főszerkesztőjét, a konzervatív újságírás élő klasszikusát, hogy Martonyi János jó hírneve érdekében mihamarabb tegye közzé azoknak a nagyszámú megbízásoknak a listáját, amelyekben Martonyi János cége részesült a Horn-kormány idején. A fentiek alapján tisztelettel kérem továbbá, hogy a Magyar Hírlap tegye közzé azon megbízásokat is, amelyekben - külügyminisztersége idején - Martonyi János cége részesült. S végül: tisztelettel kérem, hogy a Magyar Hírlap tájékoztassa olvasóit arról is, hogy a 2002 óta eltelt kormányzati időszakban kapott-e Martonyi János cége állami megbízást, s ha igen, mikor és mekkora összegért.

A Magyar Hírlap címet viselő szennylappal ellentétben nem nevezem MSZP-s zsoldosnak Martonyi Jánost. Ahogy Morvai Krisztinát sem. A helyzet ugyanis az, hogy mindketten kormányzati megbízást kaptak. Morvai egyet, Martonyi sokat. Nem az MSZP-nek "szakértettek", hanem a Magyar Köztársaság kormányának. Morvai például az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak. Hogy a szennyhírlap főszerkesztője is képben legyen, kérem, olvassa el az Alkotmány 3 § (3) bekezdését. Nem kell az egész bekezdést végigböngésznie, öreg embernek az már megterhelő. Csak az első mondatát, amely így hangzik: "A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak." Magyarán: aki a közhatalom bármely szervétől szakmai megbízást kap, az nem nevezhető ezért valamely párt zsoldosának. Tetszik érteni. Stefka úr?

Várom tehát a Martonyi Jánosról szóló, vélhetően bőséges összeállítást. Csak a címben ne nevezzék őt zsoldosnak. Nem az. Csupán egykori pártállami felsővezető, MSZMP-s vitéz, aki ma már a Fideszben vitézkedik. De ezért az érdekes pályaívért én nem bélyegezném meg őt. Mert ne feledjük az igét: ne ítélj, hogy ne ítéltessél... 

Néhány közismert személyiség:
Stumpf István
- MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 együttműködő
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Chikán Attila - MSZMP tag
Boros Imre - MSZMP titkár, III/2 együttműködő, D-8-as
Fónagy János - MSZMP tag
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag, Hazafias Népfront főtitkár
Csintalan Sándor - MSZMP tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB titkár.
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ-titkár
Orbán Viktor - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár ás - KISZ titkár
Orbán Győző /apuka/ - párttitkár,
Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi
Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Emberrablás?

Egy édesapa keresi cigányok által elrabolt kisfiát és feleségét!

/Forrás: 2010-03-30 barikád.hu / - * B.Kiss-Tóth László
 
"2010. 03. 27. 20:45-kor Törökbálinton az érdi elágazásnál elrabolták a kisfiamat és a páromat. Ecsedi Dominik Istvánt (14 hónapos). Ő rajta egy kék színű pufi kis kapát és kék-fehér-piros vízszintes csíkos nadrág és szürkés-zöld melegítő alsó volt, a fenekén „sport” felirattal. Párom: Deák Mária 21 éves. Ő rajta sötétkék farmer piros kapucnis pulóver és fényes fekete mellény volt. Vállig érő sötétbarna haja copfba volt fogva, bal fülébe egy kis fekete dobókocka formájú fülbevaló volt.
Az elrablók egy sötét bordó Opel Astrával menekültek (rendőr Astra). Az autó ismertető jele, hogy a vezető oldali külső visszapillantó tükre letört a dulakodás közben. A két elkövető cigány származású, egyikük erős testalkatú, a másik kis vézna. Az autóval Törökbálintról Érd fele menekültek el. Kérem, jelentkezzen az, aki Pest menyében (Törökbálinton, Tárnokon, Sóskúton, Százhalombattán, Érden) látták ezt az autót, mert valószínűsíthetően e helyek valamelyikére távoztak az elkövetők."
Jelezni az ismert számokon lehet: 107, 112 Budaörsi rendőrkapitányságon vagy a
06/20-406-5865, 06/20-941-0804, 06/70-509-8002 szám
ok valamelyikén!

Személyi biztosítékok a nyugati karvalytőkének?

A Nagy Átverés: a Fidesz is neoliberális politikát fog folytatni  /I.rész/

/Forrás: 2010-03-30 barikád.hu/  - * B.Kiss-Tóth László
A neoliberális gazdaság- és pénzügypolitika egyik fontos eleme a megtermelt érték (pénz) közjó ellenes elosztása. A Fidesz ezt már egyszer, 1998-2002 között megvalósította. Az Orbán-kormány idején rendkívül alacsony volt a társasági nyereségadó, a 16% körüli érték csak a dél-amerikai típusú rendszerekre jellemző, akkor az EU országaiban 30% körüli adókulcsok voltak az általánosak. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a befolyásos külföldi cégeknek még ezt is elengedték, sőt gyakran letelepedésükkor több milliárdos „segélyt” kaptak a magyar adófizetők befizetéseiből. E tekintetben tehát az Orbán-kormány viselkedése semmiben sem különbözött az elmúlt nyolc év kormányaitól, a multiktól nem jutott pénz oktatásra, egészségügyre, közbiztonságra.
A globális hatalomnak eme szélsőséges pénzelosztási módját mindig olyan politikusok irányítják, akiknek karrierjük, ha éppen nem kormánypolitikusként működnek, összekapcsolódik a globális cégekével, bankokéval, biztosítótársaságokéval.
Kétségtelenül az Orbán-kormány vezető pénzügyi politikusa az a Járai Zsigmond volt, akinek életútja szervesen összeforrt azokkal a tőkés társaságokkal, amelyek a neoliberális-globalista politika első számú haszonélvezői. Mint a Wikipediából megtudhatjuk, Járai 1990 és 1995 között a James Capel & Co., majd a Samuel Montagu & Co külföldi befektetőcégeknél dolgozott (két évig Londonban, majd Budapesten). 1995 és 1998 közt a Magyar Hitel Bank később ABN AMRO Magyar Bank vezérigazgatója volt. A globalista háttérhatalom elégedett lehetett munkájával, mert 2001-ben elfoglalhatta a Magyar Nemzeti Bank elnöki székét, ide pedig a mai világba kizárt, hogy a neoliberális hatalommal szembe szálló személyiség kerülhetne. Erről még annyit, hogy előtte az SZDSZ által támogatott Surányi György, utána Simor András (a ciprusi offshore-os milliárdos) ült abban a székben.
Az elmúlt húsz év szép kis jövedelmet hozhatott hősünknek, mert 2008-ban már résztulajdonosként megalakította a CIG Közép-európai Biztosítót, amelynek fő befektetője az a Lehman Brothers amerikai befektetési bank volt, amely 2008 szeptemberi bedőlésével elindította a világválságot!
A mostani választásokra készülve a Fidesz, Járaihoz képest még erősített, mert „leigazolta” Szapáry Györgyöt, aki még közelebb áll a globális háttérhatalomhoz. Ő nem akárki, fiatal kora óta a globális kapitalizmus érdekében ügyködik: 1967-ben Washingtonba került a Nemzetközi Valutaalaphoz, ahol afrikai, ázsiai és európai országokban vezetett különböző tárgyalásokat. 1987 és 1990 között az ázsiai ügyek főosztályának vezetője volt. Amikor 1990-ben haza tért és visszakapta magyar állampolgárságát (a belga megtartása mellett), rögvest az Nemzetközi Valutaalap magyarországi (!) megbízottjává nevezték ki, mely pozíciót 1993-ig töltötte be. Ekkor a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé avanzsált, Bod Péter Ákos mellé, mandátuma 1999-ben járt le. Két évvel később Járai Zsigmond akkori jegybankelnök újra felkérte az alelnöki teendők ellátására, amit elfogadott. Szapáry György tehát, aki Varga Mihály mellett a Fidesz meghatározó pénzügyi politikusa, afféle biztosítékember, akinek jelenléte megnyugtatja a nagytőkét: lesz profit bőven. Szapáry egyébként, mint azt néhány interjúban hallhattuk tőle elkötelezettje annak, hogy Magyarország bármi áron fizesse vissza hiteleit.
A Fidesz-közeli HírTv, EchoTV és a Lánchíd Rádió nagyon gyakran szerepelteti a két kitűnő antiglobalista gazdasági szakértőt Csath Magdolnát és Bogár Lászlót, akik a Fidesz- szavazók nagy megelégedésére pontosan megmutatják, hogy a neoliberális gazdaságpolitika miként tette tönkre Magyarországot. Felettébb gyanús, hogy a két kitűnő szakember és hazafi iránt a Fidesz, bár jelentős vonzerejük lenne, semmilyen érdeklődést sem mutatott, úgy tűnik nem fértek be elképzeléseikbe. Ugyanakkor a Fidesz meghatározó embereit, Matolcsyt, Varga Mihályt (ő egyébként ellenezte a közjót szolgáló családi adózás bevezetését) és Szapáryt alig látni és hallani a Fidesz-közeli médiában, amiből arra következtethetünk, hogy nézeteik talán nem volnának olyan szimpatikusak a polgárok számára, mint Csath Magdolnáé vagy Bogár Lászlóé.
Mihály Gábor,
közgazdász

Hiába marasztalta el az OVB Orbánt, mégis kampányol az iskolákban

/Forrás: 2010-03-30 barikád.hu/ - * B.Kiss-Tóth László Adjon az Isten!
Úgy éreztem, hogy billentyűzetet kell ragadom és le kell írnom, hogy mi történt a mi városunkban, Szentesen.
A történet hátteréül fontos tisztázni, hogy a városi középiskolák fönntartása 1991 óta a megyei önkormányzat feladata. Ez napjainkban Fideszes vezetést jelent. A történet helyszíne a szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola. 2010. március 26-án (pénteken) az iskola tanárai felajánlották a diákoknak, hogy az április 10-én esedékes tanítási napot leigazolják nekik, ha március 27-én (szombaton) ellátogatnak délelőtt 11 órára a szentesi Galéria Kávéházba, Deutsch Tamás előadására.
A helyi apróhirdetési újságban a következő szöveggel hirdették meg ezt az előadást:
"FIATALOK EURÓPÁJA címmel beszélgetésre hívunk és várunk minden érdeklődő fiatalt 2010. március 27-én (szombat) 11 órától a Galéria Kávéházba (Szentes, Petőfi u. 7/A). A rendezvényen DEUTSCH TAMÁS EP képviselő beszél „A fiatalok Európájáról, az EP képviselő szemszögéből”."
Fontos lenne tisztázni, hogy kinek a felelőssége, hogy az iskola falai közé ilyen szinten bevitte a politikát és a fiatalokat gyakorlatilag egyfajta kényszerhelyzet elé állította. Lehet, hogy a helyi FIDESZ áll az akció mögött Farkas Sándor vezetésével, de az sem lehetetlen, hogy Magyar Anna által koordinált megyei önkormányzat a ludas.
Ez az eset főleg azért felháborító, mert néhány napja marasztalta el az OVB Orbán Viktort az iskolai kampánytól.
Szándékomban állt írni a szentesi Fidesz vezetésnek, személyesen Farkas Sándor képviselőnek, de sajnos az elektronikus címe nem működött. Következőként megpróbáltam a Fidesz központi címét, de ez sem volt elérhető.
Kérdem én, egy kormányzásra készülő párt hogyan engedheti meg magának, hogy ne lehessen elektronikus úton elérni.
Az már csak a párt elé tartott görbe tükör, hogy a Fidesz csak így képes fiatalokat csalogatni rendezvényére, sőt egyáltalán így képes komolyabb "tömeget" megmozgatni.
Szebb jövőt!
Egy felháborodott fiatal
barikad.hu

...és a cikk, amely szerint az OVB elmarasztalta Orbán Viktort:
Iskolában kampányolt Orbán - elítélte az OVB
2010-03-26  barikád.hu
Bajnai Gordon után Orbán Viktor is szükségét érezte, hogy a legifjabb nemzedéket is felvilágosítsa pártjának programjáról. Az OVB azonban nem értékelte a politikus gyermekbarát érzelmeit.
Az Országos Választási Bizottság csütörtök este hozott határozatot arról: jogsértő volt, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök egy zuglói zeneiskolában kampányolt kedden.
Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke azért fordult kifogással az OVB-hez, mert álláspontja szerint Orbán Viktor megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét azzal, hogy március 23-án megjelent a zuglói Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában, szavazásra buzdította a tanárokat, diákokat valamint népszerűsítette pártját.
Az OVB határozatában megállapította a jogszabálysértést és a Fidesz elnökét a további jogsértéstől eltiltotta.
rtlklub.hu - barikad.hu
Jobbik: Elfogadhatatlan a közzétett állami vagyonleltár!
/Forrás: 2010-03-30 barikád.hu/ - * B.Kiss-Tóth László

Nyikos%20László.thumbnail.jpg„Az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről” márciusban közzétett pénzügyminiszteri jelentés az állam vagyonáról és az ország adósságáról nem tartalmaz teljes körű elszámolást. Nem áttekinthető, nem közérthető, ezért sem szakmai, sem politikai szempontból nem fogadható el.

Az államháztartásért felelős miniszter „részletes jelentése” különböző kormányszervek összeállításainak olyan halmaza, amely különböző terjedelmű, eltérő szerkezetű és színvonalú tájékoztatók egymás mellé rakásából született. Mellékletei csak az államháztartás – főként a központi költségvetés – bevételeiről és kiadásairól informálnak, a Nemzeti Vagyonkezelő Rt. összevont vagyonérték-adatairól közölnek kimutatásokat, és az „aktualizált” konvergencia-programot igyekeznek népszerűsíteni. Nem adnak számot sem a Nemzeti Földalaphoz tartozó termőföldekről, sem a Magyar Nemzeti Bank tartalékairól, sem az állam külföldön lévő ingatlanairól, követeléseiről, vagyoni értékű jogairól. Nem közölnek kimutatásokat az állami tulajdonban (résztulajdonban) levő gazdasági társaságokról, közalapítványokról, nem tájékoztatnak ezek vagyoni és pénzügyi helyzetéről. Semmiféle naturális adatot (földvagyon hektárban, autópályák, közutak km-ben, gépjárművek száma stb.) nem tartalmaznak, és nem szólnak a vagyon-kataszterhez való hozzáférés lehetőségéről sem.

Már csaknem kétmillió forint adósságteher nyomja minden magyar állampolgár vállát. Az állam vagyona húsz év alatt a töredékére zsugorodott. Az elszámoltatáshoz teljes körű (tételes), áttekinthető számadásra van szükség. A pénzügyminiszter jelentése egy ilyen számadás követelményeinek nem felel meg, ezért felszólítjuk a miniszterelnököt és a Magyar Nemzeti Bank elnökét arra, hogy az állam vagyonáról, az ország adósság-helyzetéről a költségvetési és a számviteli elveknek megfelelő beszámolót tegyen közzé, és azt auditálás céljából olyan időpontig juttassa el az Állami Számvevőszéknek, hogy a legfőbb pénzügyi ellenőrző szerv a vizsgálati eredményeiről szóló jelentését 2010. június végéig benyújthassa az új Országgyűlésnek.

Nyikos László
a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje
/Megjegyzésem a történethez: A hölgy gárdista, de nem tagja a Jobbiknak! Félreértés ne essék: mint ahogy nem minden Polgári Körös sem Fideszes, úgy mem minden gárdista sem Jobbikos. A csámcsogó szoclib. médiák, most a kampány közepén, mégis próbálják a két szervezetet mégis összemosni... B.Kiss-Tóth László./
 
 
Vattay Szabolcs írása:
A kettős mérce tipikus példájával találkozhattunk a napokban is
 
Előre kell bocsátanom, nem értek egyet azzal, hogy pornószínésznő van a Magyar Gárda tagjai között. Tényleg nem mentegetni akarom őt! -- de ugyanúgy elszenvedte 2009. július 4-én az Erzsébet-téri brutális rendőrattakot; ugyanúgy helytállt ott, mint a többi gárdista férfitársa.
 
Természetesen nem értek egyet azzal sem, hogy undorító, maga-mutogató buzeránsok védett személyekként vonaglanak végig a világörökség részeként nyilvántartott budapesti Andrássy úton, és azokat sújtják börtönbüntetéssel, aki tojást merészel dobni ezekre a tetvekre.
 
Nem tudom kellőképpen hangsúlyozni, hogy nem értek egyet azzal, hogy hányadék deviáns véglények (antifaszisták, tarkamarhák) kirekesztés ellen tüntetnek, közben minden cselekedetük, minden megnyilvánulásuk kirekesztő; mocskos pofájukból állandóan gyűlölet fröcsög.
 
Nagyon nem értek egyet azzal, hogy az álságos média a tolerancia jegyében elítél mindenkit, aki nem ért egyet a buzeránsokkal, pedofilokkal és egyéb deviánsokkal; következésképpen, ebből  kiindulva, végképp nem értem azt, hogy miért oly nagy bűn az, hogy a Magyar Gárda egyik tagja pornószínésznő?
 
Akkor mi lenne a helyes magatartás? Kirúgni ezt a gárdistát azért, mert pornószínésznő?
Ez esetben a csúnya, kirekesztő Gárdáról szólnának a hírek; a csapból is ez folyna hetekig, és nyüzsögnének e "hölgyike" körül a sztárügyvédek szaftos Gárda-ellenes perek reményében.  
 
Lélek pestisét terjesztő médiaférgek! 
 
Pofán vágjuk a nyuszikát akkor is, ha van rajta sapka; és pofán vágjuk akkor is, ha nincs rajta sapka?
 
Hogy is van ez más-fajtájúak? Ezt mi, magunkfajták nem értjük; sohasem értjük meg!
 
Vattay Szabolcs   - *B.Kiss-Tóth László
/Forrás: Kuruc.info 2010.03.29./
A rendőrség szerint csakis Kolompár


Orbánék lophattak

Balatonlelléről


A balatonlellei lopások, sikkasztások kapcsán megszólalt a rendőrség. Kiderült belőle, hogy Kolompár Orbánék csakis maguk lophatták el a lellei üdülő felszerelését, és senki más – szemben a (valószínűsíthető) védekezésükkel. Az ezzel kapcsolatos részlet az alább teljességében olvasható cikkből:

“Semmilyen behatolási nyom nincs az Országos Cigány Önkormányzat balatonlellei gyermek- és ifjúsági táborában, tájékoztatott a fonyódi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. Valószínűsíthető tehát, hogy nem betörés áldozata lett a berendezés egy része.”

Vajon kik lehettek? Megint kísért a Gárda Szelleme, és az fújta meg a berendezést? Esetleg tényleg a fenntartók (a cigányok) között kell keresni az elkövetőt?

A teljes cikk:
Harminc ágyat loptak el a cigány önkormányzat üdülőjéből
Lába kelt a berendezés egy részének az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) balatonlellei gyermektáborában. Az állami tulajdonú gyermeküdülő nem először kerül reflektorfénybe.

Semmilyen behatolási nyom nincs az Országos Cigány Önkormányzat balatonlellei gyermek- és ifjúsági táborában, tájékoztatott a fonyódi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. Valószínűsíthető tehát, hogy nem betörés áldozata lett a berendezés egy része.

A rendőrség közlése szerint több mint egy hete tett feljelentést a tábor új gondnoka, hogy eltűntek dolgok az üdülőhelyről. Elmondása szerint akkor észlelte, hogy hiányos a berendezés, amikor átvette elődjétől az épületet. A gondnok feljelentése alapján harminc ágy és három bojler hiányzik a leltárból.

A Magyar Nemzet ezzel szemben arról számolt be: egy milliós értékű sütőberendezésnek és több más holminak is lába kelt. Erről a rendőrségnek egyelőre nincs tudomása.

A fonyódi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya már bekért iratokat az ügyben, de eddig még nem kapták meg azokat az OCÖ-től.

Ismert, hogy az év elején Móring József Attila országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet az OCÖ által bérelt lellei tábor szerződésére, mely a honatya szerint többszörösen jogsértő. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő eredetileg oktatási központ céljaira adta használatba az OCÖ-nek a nagyértékű, vízparti ingatlant, miközben ez a város rendezési tervébe ütközik, s a táborban egyébként sem oktatnak.

Sokkal gyakoribb viszont a dínomdánom az OCÖ-üdülőben, a nyári randalírozásról szóló bejelentéseket annak idején Kenéz István polgármester is megerősítette. A korábbi elmondások arról is szóltak: több felnőtt nyaral a lellei "gyermektáborban", mint gyermek.

Az OCÖ nem fizet bérleti díjat az államnak, s Móring József Attila elmondása alapján azt állítják, hogy húszmillió forintot költöttek az egyébként cseppet sem fényes állapotú ingatlanra. Ezt a Vám- és Pénzügyőrség hivatott ellenőrizni, információink szerint a vizsgálat folyamatban van.

Ifj. Bogdán Jánost, az OCÖ szóvivőjét, ahogy korábban, most is hiába kerestük eddig mobiltelefonján.

(Sonline)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ezért kellett üdülőt adni a Cigány Önkormányzatnak: szinte mindent elloptak Kolompárék a lellei ingatlanból

/Forrás: Kuruc.info 2010.03.29./
Nagy értékű berendezési tárgyak tűntek el az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) balatonlellei üdülőjéből - írja a Magyar Nemzet. Lába kelt többek között az egymillió forintot érő sütőberendezésnek, de erre a sorsra jutottak az ágyneműk és az evőeszközök is.
A Kolompár Orbán vezette ÖCO körülbelül 2 éve vette haszonbérbe a csaknem egymilliárd forint értékű ingatlant; a helyiek szerint folyamatosak a dorbézolások, és a kötelezően vállalt felújítás sem történt meg.
Született viszont egy 20 millió forintos fiktív számla, amelynek kapcsán a vám- és pénzügyőrség már több hónapja nyomozásba fogott, házkutatáskor pedig nagy mennyiségű OCÖ-iratot foglaltak le - írja a lap.
(FH) - *B.Kiss-Tóth László
Kommentálom: Talán, nincs jobb dolga a Köztársasági Őrezrednek, mint közpénzen egy bukott miniszterelnök-és bukott pártelnök villáját védeni?

/Forrás: Kuruc.info 2010.03.28./
Kigyulladt a Gyurcsány-villa

Nem volt otthon Gyurcsány Ferenc, mikor vasárnap este tűz ütött ki abban a háromszintes II. kerületi házban, ahol lakik. A Köztársasági Őrezred munkatársai észlelték a füstöt, értesítették a tűzoltókat és végig segédkeztek a mentésben. Összesen egyvalaki sérült meg, három embert a teraszról kellett kimenteniük a tűzoltóknak az épületből, ahol egyébként összesen nyolc ember tartózkodott a tűzeset idején.
Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság kommunikációs főosztályvezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Szemlőhegy utcában egy háromszintes lakóépület szaunájában keletkezett tűz. A házban összesen nyolcan voltak, három embert a teraszról mentettek ki a tűzoltók. Egyikük könnyebb füstmérgezést szenvedett. A sérültet a helyszínen ellátták. A tüzet a tűzoltók eloltották, a keletkezési okát még vizsgálják.
Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy az őrezred munkatársai észlelték a füstöt, majd a tüzet, értesítették a tűzoltókat és végig segédkeztek nekik a mentésben. Az eset idején védett személy - vagyis Gyurcsány Ferenc - sajnos nem tartózkodott az épületben.
A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint este fél nyolc körül Gyurcsány Ferenc már biztosan a ház előtti útszakaszon volt, amit egyébként kordonnal zártak le.
(FH nyomán) - *B.Kiss-Tóth László
Veszett kutyák

Olvasom a Barikádot, ahogyan magukat nevezik, az igazság lapját. Amely velünk, „a veszett kutyák” pamfletgyűjteményével ellentétben nyilván a sajtóetika világítótornya. Továbbá a sajtószabadság egyetlen letéteményese, a „tiszta erő” tükre és „a húsz évet a húsz évért népítélet” végrehajtásának reménybeli hű krónikása.

A Barikád internetes változata leközölte Vona Gábor március 15-i beszédét – és itt megint szó szerinti idézet következik – „teljes terjedelemben”. Csakhogy a Népszabadság volt szíves kiszúrni, hogy az a teljes terjedelem, az igen kevéssé teljes. Persze a legkiválóbb lapnál is eshetnek hibák, nem is beszélve a szövegszerkesztők ördögéről, de azért lássuk a valahogyan kipottyant részlet utolsó mondatait: „A beugró kérdés már megvan: sorold fel az Árpád-házi királyokat évszámmal, egy perc alatt, visszafelé. És ha mindezzel megvagy, akkor menj fel a köztársasági elnöki palotába. Doktor Morvai Krisztina vár ott rád, és neki két pecsétje van: magunkfajta és magukfajta, és majd eldönti, hogy melyikhez tartozol.” Gondolni sem merjük, hogy ez az egyelőre csak földvásárlóknak szánt magyarságteszt óvatosságból került ki a lejegyzésből. Azt meg végképp nem, hogy oka van a Jobbik mérsékelt keresztény-konzervatív programja és a fórumokon dübörgő újnyilas-posztkádári-posztlendvaiildikós egyveleg között feszülő égbekiáltó különbségnek. Hogy a Jobbik csupán a töredékét vállalja a papírra vésve, mint amivel fűti a választási fórumok, gyűlések gyanútlan résztvevőit.

Úgyhogy maradjunk annál, hogy baki történt. Egy ottfelejtett ujj a törlőgombon. Nos, ez esetben komoly az elképzelés, Morvai Krisztina ott ül majd Sólyom László székében, a hosszú folyosó futószőnyege mentén álló, szigorú tekintetű gárdisták sorfalának a legvégén. Tekintélyt parancsoló íróasztalán két pecsét pihen. Az egyszeri alattvaló pedig remegő térdekkel várja az államfő asszony megmásíthatatlan ítéletét.

Annak az elnök asszonynak az ítéletét, aki sokáig a saját maga „fajtájában” sem volt olyan biztos. Amint tegnapi számunk idézetgyűjteményéből kitűnt: volt ő melegjogi aktivista a kilencvenes évek derekán, sok kiváló tette mellett diszkriminációra hivatkozva követelte az Alkotmánybíróságtól – sikerrel – annak a törvénynek a megsemmisítését, amely tiltotta a 18 év alatti fiatalok homoszexuális megrontását. Még 2000-ben is, a ma már gyűlölt Soros György-féle egyetem munkatársaként arról elmélkedett, hogy „élete kedvenc” élménye, amikor Amerikában leszbikus szülők gyermekeivel járt egy óvodába a kislánya. A Pride.hu melegmagazin szerzője egy másik élményt elevenített fel Morvairól, amikor a Jobbik EP-képviselője még azzal dicsekedett neki, hogy leszbikus bébiszittert vitt magával az Egyesült Államokba, a gyermeke mellé.

Nem szeretnék olyan országban élni, ahol bárki - akár Morvai, akár Vona Gábor vagy netán az exszadeszos Magyar Bálint - pecsétes papírokat állít ki az ember pedigréjéről. Hogy csak a legundorítóbb részét nézzük a dolgoknak: Morvai Krisztina családja sem feltétlenül érdemelné ki a Jobbik-próba szerinti „magunkfajta” tanúsítványt.

Nézem tegnap reggel a Jobbik államfőjelöltjét a köztelevízióban. Hosszas rizsázást hallunk arról, hogy a belvárosi kerékbilincselésnél ő aztán nem akart visszaélni a mentelmi jogával. Amit a Jobbik ugyebár rögtön eltörölne. Ő éppen azért vitatkozott hosszú tízpercekig - még a parkolási cég igazgatóját is a helyszínre kellett hívni -, mert mindenáron ki akarta fizetni a bírságot. Persze. Ahogyan a Magyar Hírlap egyik olvasója a fórumban megjegyezte: „Ezek úgy hazudnak, mint a kommunisták.” Bár lehet, hogy nem „mint”, hanem szimplán kommunisták. Elvégre tegnap megismerhettük Vona Gáborék pénzügyminiszter-jelöltjét, Nyikos Lászlót. Pártállami felsővezetőt, MSZMP-s vitézt.
Létrehozás ideje: 2010-03-27 Szerző: Huth Gergely

VIKTOR GOLDMAN
/Forrás: Vattay Szabolcs levele 2010.03.27./

Barátaim, Ismerőseim!
 
Nagyszerű, rendezvényre hívtam fel a napokban minden hazafi figyelmét, de közben a lap a hálón jelenleg nem található!  RÉSZLETES PROGRAM ALÁBB!
 
Aki csak teheti, jöjjön el most vasárnap (2010.03.28) a 11 órai kezdetű Hősök-terei nagyszabású hazafias rendezvényre, ahol 14 órakor fellép a világ (szerintem) legtehetségesebb együttese, a négytagú, kárpátaljai illetőségű CREDO: A zene, az összhangzás, a négyszólamú verséneklés nemzetközi nagymestere: ez a négy magyar, csupa szív-lélek emberke!

Bővebben itt lehetett korábban tájékozódni.  ttp://internetfigyelo.wordpress.com/2010/03/24/a-credo-egyuttes-is-fellep-vasarnap-a-hosok-teren/ A hálón ez a lap jelenleg nem található meg! RÉSZLETES PROGRAM ALÁBB!
 
V. Szabolcs
 
IMA MAGYARORSZÁGÉRT,
IMA A MAGYAR LELKEKÉRT,
ÁLDÁS KÉRÉSE A NEMZETÉRT

Istenünk, Hazánkat oltalmazó Boldogasszonyunk,
tarts meg minket őseink szent hitében és erényében!

Hívjuk, várjuk szeretettel
a Kárpát-medencében élő minden Honfitársunkat
2010. március 28-én, délelőtt 11 órától kezdődő fohászunkra,
  amelyet a fővárosban, a Hősök terén tartunk meg.

Közös Istenóhajtásunk,
a Kárpát-Haza lakóinak Keresztalja gyülekezése
 11 órakor kezdődik a Hősök terén, a millenniumi emlékmű előtt.

A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítő műsor 11 órakor kezdődik,
 ősi dobokkal, lélekcsendesítő regöléssel, és várhatóan 16 óráig tart.

A műsorban felkért előadók, művészek:
Molnár V. József néplélek-kutató,
Papp Lajos gyógyító,
Vukics Ferenc,

a Bodrogközi Regölősök, a kárpátaljai CREDO együttes, Kolti Helga,
a Kurul Dobosok, Maczkó Mária, Pilisi Aranykapu együttes, Takács Bence.

Kérjük erre a közös óhajtásra kizárólagosan hitét, lelki-testi békéjét,
 a Haza iránti szeretetét és odaadó hűségét hozza el.
Jelenlétét kísérje kereszt, nemzeti, egyházi zászló.

Kérjük, minden mást hagyjon otthon.

  Kérjük a Kárpát-Hazában és a diaszpórában élő honfitársainkat, hogy akik nem tudnak jelen lenni, a fővárosban a Hősök terén, azok is szervezzék meg saját közösségeikben, azonos időben, március 28-én, déli 12-tól a közös imádságot. A szervezők felajánlják, és igény szerint elküldik a forgatókönyvet, valamint a versekből, imádságos énekekből összeállított szövegkönyvet.

Aki egyedül van, gyújtson meg egy gyertyát: a fényláng teremtsen lélekhidat.

Kérjünk együtt áldást Hazánk sorsának jobbrafordulásáért!

Magyarország a Szent Korona és Mária országa.

Papp Lajos szervező és Jelenczki István rendező


Közös imádságunk szervezői: a Kárpát-Haza Nemzetőrség,
 a Baranta Szövetség, a Magyarok Szövetsége és a Történelmi Vitézi Rend.

KÁRPÁT-HAZA NEMZETŐRSÉG www.karpathazanemzetorseg.hu ,
BARANTA SZÖVETSÉG  barantaszovetseg@gmail.com
MAGYAROK SZÖVETSÉGE  www.magyarokszovetsege.hu
TÖRTÉNELMI VITÉZI REND www.vitezirend.hu

Már a háború után alakult magyarországi bankokat is  perelni akarják a pénzéhes zsidók?
/Forrás: Kuruc.info 2010.03.27./ - Közli: B.Kiss-Tóth László
Az érintett magyarországi bankok, mivel még nem kaptak keresetlevelet, nem tudnak érdemben nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy a MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva keresetet nyújtott be Chicagóban "a magyarországi holokauszt áldozatainak és örököseinek egy csoportja" ellenük.
Az OTP Bank médiakommunikációs osztálya, a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya, valamint az MKB és az Erste Bank is azt közölte szombaton, hogy a pénzintézet nem kapott keresetlevelet, ezért érdemben nem tud nyilatkozni. Az Unicredit bankot – amely a fúziók és a felvásárlások révén a Creditanstalt jogutódja Magyarországon – az MTI nem tudta elérni. Az OTP Bank jogelődje, az OTP Nemzeti Vállalat 1949-ben jött létre jogelőd nélkül, az MKB-t pedig 1950-ben alapították.
(MTI nyomán)

FIDESZ HÍVŐKNEK!

*B.Kiss-Tóth László
/Forrás:2010.03.25. 00:38 Nagyító
http://koncmester.blog.hu/2010/03/25/fidesz_hivoknek#comment-form/


A FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) az állítólagos "rendszerváltozás" után az SZDSZ ifjúsági tagozatából alakult. Orbán Viktor, Soros (Schwartz) György a jelenlegi világgazdasági válságot "élete főművének" tartó, magyar származású amerikai milliárdos támogatásával végezhette el külföldi tanulmányait. Orbán (Orsós) izraelita nagyanyai származásával alkalmas személynek találtatott. A Nemzeti Kerek asztal tárgyalásain 1989-ben néhányadmagával "képviselte" a fiatal demokrata érdekeket, hogy 1989. október 23-án az ország népének megkérdezése nélkül, áldásukat adják, az 1949. évi XX.-as törvényként, szovjet erőszak hatására beiktatott 1936-os, buharini Alkotmány mintájára készült, 1989-ben adaptált, az MSZMP által módosított "ideiglenes" Alkotmányra!

A FIDESZ anyagi forrásainak biztosítását Pintér Sándor, akkori Országos Rendőrfőkapitány látta el. Mivel az Antall kormány ez időtájban, a kiskunhalasi főgyűjtő KM1-es tankállomás gazolin készletének fosztogatásával, és a rablóprivatizációval volt elfoglalva, Gergényi Péter, Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány óvó szárnyai alatt, az olaj -és szesz maffián kívül, Pintér Sándor irányítása alatt a nemzetközi kábítószer, fegyver -és szervkereskedelem bevételeiből is részesült. Orbán elsősorban a Bács-Kiskun megyei vállalkozókat látogatta rendszeresen támogatás begyűjtése végett. Így tett szert 400 millióra Sepsi Lászlótól, a határokon elkobzott zárjegynélküli cigaretták átjátszásából, melyből Sepsi milliárdokat forgalmazott, de Orbán nem vetette meg, a szeszhamisításból származó kenőpénzek "jutalékát", és az olajszőkítés védelmet élvező orgazdáinak juttatásait sem! Flaisz Ferenc, a "Kakas", csak bevallása szerint 1 milliárdot adott át Pintérnek, aki a későbbi belügyminiszteri szék reményében hűen szolgálta magyarországi és amerikai gazdáját. Tevékenységüknek köszönhető a kiskunhalasi kiserdőben lefejezett hullák, vagy a sorozatos, azonos módszerrel elkövetett rendőr "öngyilkosságok" is!

Orbán, Soros kegyeltje, számára jó tanítóra lelet. A FIDESZ hatalomra jutása előtt ismeretséget köthetett, az alvilág összes szereplőjével, akik összehangolt tevékenységét Pintér mesterien irányította. Pintér ugyan 1996-ban lemondásra kényszerült, ami olcsó ár volt ahhoz képest, hogy Olaszországban, a nemzetközi maffiabűntársai 20 év börtönbüntetéseket kaptak, de beletenyerelt az akkor éppen hatalomban soros Horn-Kuncze duó olajügyleteibe is. Kuncze félreállította ugyan, de a tranzit maffiakereskedelmet továbbra is felügyelte, Szemjon Mogiljevics-el, a magyarországi orosz maffia fejével, aki jelenleg Putyin úr jóvoltából Nyugat-Szibériában "vendégeskedik". Orbán és "csapata" szorgalmasan gyűjtötte be a bűnözői körök megvesztegetési pénzeit, miközben kegyeket gyakorolt! Soha annyi benzinkút nem nyílt Bács-Kiskun Megyében, mint az 1991-1995-ös években!
1998-ban a FIDESZ, a megegyezés szerint, amit egyesek "Rózsadombi paktum" néven emlegetnek, elérkezettnek látta az időt, hogy nagyobb arányban részt vehessen az ország kifosztásában! Csak a FIDESZ iránti szavazókedvet kellett egy "kicsit" erősíteni, amit Pintér Dietmar Clodó "sérülést nem okozó" robbantásaival biztosított! Bár abban az időben az egész ország tisztában volt, hogy Pintér alibijét hamis tanúzással támasztották alá, a közhangulat némiképp a FIDESZ-nek kedvezett! Tulajdonképpen nem akarta elhinni a jóhiszemű lakosság, hogy ilyen aljasságra is képesek magyarnak hazudott emberek!

A FIDESZ még így sem bizonyult elég erősnek, így szövetségre lépett a jánoshalmi zugügyvéddel, Torgyán Józseffel, aki nem csak a későbbi mezőgazdaságnak szánt, több, mint 1000 milliárd elsíbolásában, de a Parlamentben "nyűgként" szerepelő kisgazdapárt tönkretételében is segédkezett! Közös, áldatlan munkájuk eredményeként, a magyar mezőgazdasággal együtt, az FKGP-t is teljesen lezüllesztették, miközben az Antalli-úton haladva tovább folytatták a rablóprivatizációt! Pintér a választások idején már bírósági eljárás alatt állt, ami nem akadályozta meg Orbánt, hogy hűséges pénzbegyűjtőjét a belügyminiszteri székbe ültesse! Abban az időben még ilyen hangokat is lehetett hallani a "nép egyszerű fiaitól"(?), hogy: "Rablóból lesz a legjobb pandúr!", de ez csak a mesében szokott így lenni! Akkor sem így történt! Az olajügyeket, mint ahogy Magyarországon szokás az állami közalkalmazottak érdekeltsége és érintettsége esetén, titkosították, hisz nem csak Orbán és Pintér volt "érintett", hanem az Antall dinasztia, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Pető Iván ("Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, és valahány név még a naptárban") stb.! A korábbi kormányok bankkonszolidációs fosztogatási gyakorlatát is folytatták!

Ha valaki számára nem lenne világosan érthető, mit jelent a bankkonszolidációs fosztogatás, a következő a "technológiája": A privatizációra kijelölt nem 1.-Ft-os cégeket az aktuálisan felelős privatizáló, akkor még állami cég, felértékeli, általában a tényleges érték 10-20%-ára, majd meghirdetik az eladását. A kiválasztottak jelentkeznek, majd a bankkonszolidációra (behajthatatlan tartozások által okozott bankveszteség állami pénzből történő kifizetése, a bankcsőd elkerülése érdekében) kijelölt banktól felveszik a megfelelő összegű hitelt, amire fedezetként vagy a megvásárolt cég, vagy a korábban ilyen úton megvásárolt cégek, vagy egy "felsőbb utasítás" szolgál fedezetül! A felvett hitel azonnal átkerül a konszolidációs hiánykasszába, ami 100-250 milliárd forint körül "kiegyenlítésre" szorul, amit a bankcsőd elkerülésére hivatkozva, az adófizetők pénzéből "nagylelkűen" vissza nem térítendő módon ad az állam!

A Pincz ügy Postabankos ügylete is így lett kivitelezve, de az Orbán kormány jogilag is biztosította Medgyessy számára, a további ország-rombolási feltételeket!
Az Alkotmányba bebetonozott "kollektív bizalmatlanság intézménye" a négyévenkénti rablóbandaváltást jelenti, amit következetesen betartottak 2004-ig, amikor is Gyurcsány puccsot hajtott végre. Orbánék is két kézzel szórták a pénzt! Nem számított, hogy 10 milliárdos adó és járulékfizetési tartozást kell elengedni az MTV-nek, vagy Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került. Persze szabad volt az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek, vagy az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni. Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére" az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni, és mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani, és a FIDESZ-hez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.

Orbánék megengedhették maguknak, hogy a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni, és a ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
De a FIDESZ kezdte el a másfélszeres árú autópályák építését (Gyurcsány csak vérszemet kapott)! Ahogy az NA Rt., előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutaltak egy ZIB Consulting nevű vállalkozásban, ami nem végzett érdemi munkát. Elgondolkozik néha a magyar szavazópolgár, hogy milyen lelkületűek azok a FIDESZ-es agitátorok, akik a köztörvényes bűnelkövetéssel meggyanúsított Deutsch Tamásra kérik el az ajánlószelvényt és szavaztatnak arra a Fidesz-listára, amelyiken az öt és fél milliárd forintot elsikkasztó gazember szerepel?
A sor hosszú! Százmilliók és milliárdok repkedtek, de a FIDESZ, a 2002-es elcsalt választások miatt sem emelte fel a hangját. Az újraellenőrzés előtt megsemmisített szavazóívek egyértelműsítették a csalást, Budaházy bűneként felróva, hogy szóvá merte tenni, de az MSZP-ben már az Apró (Klein) klán által futtatott Gyurcsány követelte a trónt! Medgyessy, mint pénzügyi szakember, csak előkészítette Gyurcsány számára az ország teljes kifosztását! Mindez a FIDESZ jóváhagyásával, és beleegyezésével, mert a Siotourt sem az ellenzéki szerepükért kapták! A FIDESZ ugyanúgy kisöpörte az államkasszát - csak a robbantás helyett a trezorra nemzeti színű pántlikát kötött, mielőtt kirámolta azt -, ugyanolyan tolvajpárt, mint a MSZP.

Pl.: A Siotour 2003. június 25-ig részvénykibocsátás folytán 70 milliárd 868 millió 750.000.-Ft névértékű részvényei értékét a FIDESZ-MPP 500 millió forintban határozta meg.
Az önkormányzatok tulajdonát, az 1/1-es tulajdoni hányadról, 2003. év végére 100075/7086875-ed - kerekítve 1/70-ed - tulajdoni hányadra csökkenttették az önkormányzatoknál. 2004. június 2-án délelőtt 11 órakor Siófokon, a Szent László u. 183-185. szám alatti Alisca Étteremben az ÁPV Rt. Igazgatóságának Elnöke - Mészáros Tamás - mint eladó, valamint a törvény szerinti minimális jegyzett tőkével rendelkező SCD Balaton Holding Rt. Vezérigazgatója - Jászai Gellért - mint vevő aláírta azt a szerződést, mely szerint 3,1 milliárd forint vételárért megvásárolta vevő a Siotour valamennyi részvényét úgy, hogy vevő a vételár megfizetésére "halasztást" kapott.
Két héttel a részvényvásárlás előtt a vevőt még SCD Holding Rt-nek hívták, valamint ugyancsak ebben a két hétben vásárolta fel a vevői cég valamennyi részvényét az a SCD Group Manegement Kft, melynek 100 %-ban tulajdonosa volt a 2 Lansdowne Row, Suite 242. Berkeley Squre London WIJ6HL, Nagy Britannia címen nyilvántartott székhellyel rendelkező SCD (UK) LIMITED postafiók cég. A vételár megfizetésére adott haladék lejártának napján - 2004. június 16-án - kölcsön biztosítására 2 milliárd 496 millió forint összegben keretbiztosítéki jelzálogjog, valamint vételi jog került ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre a Siotour valamennyi ingatlanának tulajdoni lapjára az OTP javára. Az akkor hatályos törvények szerint (1997. évi CXLIV. 226/H§ 1-2-es bekezdése szerint) a szerződés semmis volt. A londoni fantomcég mögött álló személyek 600 millió forintnak, valamint a törvénybe ütköző semmis kölcsönszerződéssel folyósított kettő és fél milliárd forintnak - összesen 3,1 milliárd forintnak - kifizetése esetén a részvényvásárlási manőverrel mindenképpen hozzájussanak, 70 milliárd forint értékű állami tulajdonú nemzeti vagyonhoz. Tulajdonosként 14 luxemburgi bejegyzésű offshore cég szerepelt. Természetesen mások is kivették ez időszakban a részüket fosztogatásból.

Így például a cégnyilvántartása szerinti 7/70. sorszám alatti "8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép." jelölésű ingatlanból a Siófoki Földhivatal bejegyzése szerint a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlanból előbb 42.533/2005. 08. 01. számú földhivatali határozattal megosztással öt ingatlant hoztak létre, majd az így létrejött Zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 területű ingatlannál 18 nappal később - 2005. 08. 19-én - ugyanazon a napon háromszor is tulajdonosváltozás történt a földhivatali bejegyzések szerint. Az SCD Group Management Kft tulajdonjogát törölték és a Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda tulajdonjog átadás vételi jogcímén bejegyezték és végül Tomcsányi TamásÜgyvédi Iroda tulajdonjogát törölték és adásvétel jogcímén Dr. Medgyessy Péter és Dr. Medgyessyné Csaplár Katalin tulajdonjogát jegyezték be. A 2002 utáni FIDESZ közvagyon eltulajdonítási események részletes leírását mellőzöm, mivel egyrészt megtalálhatók az ezekből az okokból benyújtott feljelentésekben, földhivatali okiratokban, másrészt szobányi irathalmazt jelent. Orbán, és FIDESZ nemzetárulása ezekkel még nem merült ki, hisz meg kell említeni a Tel-Aviv-i Paktumot! A magyar nemzetbiztonság megelégelte, hogy tizenöt éve nem dolgozhat a hazai érdekeket sértő izraeli behatolások ellen. Az informátor teljes tényállást adott át Orbán Viktor izraeli útjával kapcsolatos háttéranyagról. Miután a háttéranyag olyan adatokat is tartalmazott, amelynek ellenőrzésére szükség volt, ezért a Moszadba beépített magyar érdekeket védő barátaink segítettek. Valamennyi, most röviden felsorolt adatot ellenőrizték, tehát megerősített információkat közlünk.

1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.
2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.
3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen "Grespik László-féle" engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik László, mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán- kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izreliek és a kínaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)
4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgárnak.
5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok.

Ez már nem a Rózsadombi Paktum, hanem annál sokkal súlyosabb, ez már hazaárulás. A Fidesz legbelsőbb vezérkarában komoly ellenérzést váltott ki az egyoldalúan megkötött paktum. Ez az ellentét már érződött a tusnádfürdői beszéd váratlan fordulataiban. 2005-ben Gyurcsány, Veres és Kóka János (1380 milliárd, a 2005-ös költségvetési elszámolásba 1400 milliárd hiány) okozott (lopás), ami miatt a 2006-os választásoknál sem Gyurcsány, sem Veres János nem volt hajlandó tájékoztatni a választókat. A Btk 211. szakaszának e) pontja bűncselekményként határozza meg a választás során megtévesztéssel történő befolyásolást! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Veres János pénzügyminiszter, a választások előtt több médiában is kijelentették, hogy nem hozzák nyilvánosságra a költségvetés állapotát és a munkanélküli helyzet alakulását (amire a KSH rendelkezései is kötelezik), ezzel a választási csalás és a választás megtévesztéssel történő befolyásolásának bűntettét követték el, amiről Orbán Viktornak, mint jogásznak természetesen tudomása volt. Gyurcsány Ferenc, színészi vénáját fitogtatva, és a költségvetési lopás, valamint a választási csalás miatti előrelátásában, kiszivárogtatta az elhíresült "öszödi beszédet", amelyet Orbán, a "rossz nyelvek" szerint, zsarolásra kívánt felhasználni. A 2006. október 23-i FIDESZ nagygyűlés szétveretése már ennek jegyében született! Orbán hitványul cserbenhagyta választóit, mert elhíresült mondása szerint: "nem voltunk úgy öltözve"!

Orbán Viktor nem csak az Európai Néppárt alelnöke, de az EU és az USA gazdaságát uraló és irányító Bilderberg Group, a bankárarisztokrácia klikkjének is az egyik felsőbb vezetője (a trilaterális, legnagyobb szárny helyettes vezetője). Számos más taggal is bír ez a pénzügyi csoport. Úgymint Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, vagy Kapolyi László, a "Római Klub" magyarországi elnöke, a Bilderberg energetikai szárnyából, az Antall kormány alatt Magyarország aranykészletét ár alatt értékesítő Surányi, és még számos, az ország kifosztásában résztvevő politikai rabló elit tag, akik mindent elkövettek, hogy az utóbbi 20 év alatt a lehető legrosszabb feltételek szerint eladósítsák, kifosszák és kifosztatták, átjátszották idegen kézre az országot! 2007. márciusában, a Lisszaboni Szerződést Dr. Halász József lefordítatta magyar nyelvre, és megküldte a parlamenti képviselők számára, vagyis nem igaz, hogy nem tudták, mit szavaznak meg a FIDESZ-es képviselők 2009. december 17-én, mert csak a hitelesített fordítás kapták meg késve! Valójában pontosan tudták, hogy mit szavaztak meg! Azt a Lisszaboni Szerződést, amelyik felülírja a Nemzeti Alkotmányokat, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a Magyarország lakosságát a tőkeerős nyugat számára! A FIDESZ tudott az Izraeli "menekültügyi egyezményről", amiben 550 ezer "izraeli háborús menekült fogadását" foglalták írásba, mivel az aláírók között szerepeltek!

"A Bilderberg csoport "legnemesebb" célkitűzései (megvalósulásának záró szakaszában vagyunk): A cél egy olyan "Új Világrend" (New World Order), ahol nincs középosztály" (csak uralkodók és rabszolgák).
Orbán Viktor beszédeiben gyakran hangzik el ennek az "Új Világrendnek" a megteremtése, általa kitűzött célként!
A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezek szerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.
Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt, aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, Az aktáit, pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)
Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor AZ MSZP megemlítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta összeborulásként - a Fidesz javára, de Kövér László már nyíltan és nyilvánosan kijelentette a FIDESZ-MSZP koalíció lehetőségét. Mi ez, ha nem árulás? Elárulása a FIDESZ szavazótáborának!
Gazdasági érdekből (három hét alatt) AZ MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a FIDESZ-es és MSZP-s érintett erőmű tulajdonosaknak, minden Magyar családot KWh-ként plusz 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlákban.
Sorolhatnánk még a listát az álláshalmozó FIDESZ-es politikusok önkormányzatokban elkövetett visszaéléseivel, az Ezüsthajó KFT, Joszip Tot, Kaya Ibrahim, Tompika beléptető rendszere, Országimázs Központ, stb., de már ez is elég!
És még egy fontos közlendő! Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, többségi tulajdonosa a TESCO üzletláncnak (nem a fizetéséből spórolta össze), és a jelenlegi amúgy is önköltségi ár alatti felvásárlást is tovább kívánja csökkenteni szlovák áruk behozatalával, kizárva a magyar termékeket! Mindezt, az alacsonyabb adókulcs miatt! Az alacsonyabb adókulcsú szlovák termékek teljesen ellehetetlenítik a haza termelőket, és feszültséget, ellenségeskedést szítanak a szlovákokkal szemben!

Az elmúlt időszak felelősségre vonásai az EU nem a FIDESZ érdeme, hanem Brüsszel adóbehajtó politikájának eredménye! Az EU haderő felállításához pénz kell, de az EU tagállamok korrupt kormányai az EU által legálisan, és illegálisan elvonható adóbevételeket is ellopják, ellenzékeikkel karöltve!
Az elmúlt nyolc év alatt több alkalommal is válthatott volna kormányt a FIDESZ, mivel ehhez nem csak társadalmi támogatottsága, de jogi alap is rendelkezésére állt. Nem tette, annak ellenére, hogy az EU is kénytelen lett volna támogatni, a nemzetközi jog szerint, mert a korrupciós összefonódások és az idegen érdekek mást kívántak!
Az összegzés a teljesség igénye nélkül készült, mivel 20 év FIDESZ-es bűncselekményeit 100-szor ekkora terjedelemben sem lehetne felsorolni, nem beszélve a rendelkezésre álló iratok, dokumentumok hatalmas terjedelméről!
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez az írás csak a FIDESZ ellen irányul, megnyugtatásként: Folytatása következik! Minden párt sorra kerül, mert mindnek egy gazdája van, csak nevükben különböznek!

Vona Gábor: "Nem bejutni szeretnénk a parlamentbe, hanem megnyerni a választásokat!"

/Forrás:barikád.hu 2010.03.26./  - * B.Kiss-Tóth László
 
Szoros Kárpát-medencei gazdasági együttműködést szorgalmaz Vona Gábor a határon túli magyarsággal. Adócsökkentést tervez új munkahelyek létrehozása érdekében, megadóztatná a multinacionális cégeket és a bankokat is.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint a trianoni tragédiából gazdasági előnyt lehet kovácsolni. Gazdaságstratégiai célként potenciális piacoknak tartja Oroszországot, Kínát, Indiát, Iránt és az arab világot. Konkrét programja van a folyamatos népességcsökkenés megállítására, a "megélhetési gyerekgyártás" megfékezésére. Újraélesztené az agráriumot, mint a magyar gazdaság kulcságazatát a rá épülő ágazatokkal együtt. A Jobbik elnöke elmondta: drákói szigorral kívánnak fellépni mindenkivel szemben, aki akár egy fillérrel is megkárosította vagy megkárosítja a nemzeti vagyont.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje mindenekelőtt a magyar gazdaság talpra állítását, a határainkon túl élő magyarsággal való gazdasági együttműködést és a hazai népesség drasztikus csökkenésének megállítását tekinti prioritásnak. Céljait pártja a Radikális változás című programjában foglalta össze, amelyet az elnök saját bevallása szerint a lakossági fórumokon országszerte telt házas
hallgatóság előtt ismertet.
- Elnök úr, a választás finisében és az eddigi adatok birtokában milyen százalékos arányra számítanak a parlamentbe jutáshoz?
- Mi nem bejutni szeretnénk a parlamentbe, hanem megnyerni a választásokat. Ahhoz legalább 50 százalék szükséges. Nem akartunk úgy csatába menni, hogy a második vagy harmadik helyet tűzzük ki célul. Tudom, hogy a közvélemény-kutatások nem minket tartanak esélyesnek, de az ilyen prognózisok már jó párszor csődöt mondtak egy-egy választási eredmény megjósolásában.
- És ha mégsem jön össze?
- A világ akkor sem omlik össze, bár nagyon szeretnénk győzni. Úgy érezzük, nekünk van olyan programunk, amely leginkább meg tudja oldani az ország problémáit. Nekem nincsenek hatalmi ambícióim, nem leszek boldogtalan ember, ha nem én leszek Magyarország miniszterelnöke. Nem ez a célom. Olyan országban szeretnék élni, ahol büszkeség magyarnak lenni, mert van mire büszkének lennünk.
- Radikális változás című programjukban prioritásként jelölték meg, hogy Kárpát-medencei gazdaságpolitikában gondolkodnak. Kifejtené ezt bővebben?
- A trianoni katasztrófára mindig úgy tekintettünk, mint ami fáj, ami rossz. Soha senki nem vetette föl annak a lehetőségét, hogy ha már így alakult, próbáljuk meg belőle kihozni, amit lehet, mégpedig gazdasági szinten. Használjuk ki a lehetőséget, hogy a környező országokban is magyarok élnek, ráadásul nagy tömbben. A globalizáció, a regionális együttműködések világában ma gazdaságilag meg tudnánk teremteni a magyar nemzet egységét a Kárpát-medencében. A ha tárok mára gazdasági értelemben lényegtelenné váltak. Mi azt mondjuk, a magyar kormánynak tudatosan kellene erősíteni azt a gazdaságpolitikát, ami az erdélyi, felvidéki, délvidéki magyar közösségekkel szoros gazdasági együttműködést alakít ki. Hadd mondjak két példát. A zsidó és a kínai népnek sikerült gazdasági előnyt kovácsolni abból, hogy a világban szétszórtan él. Ha már a történelem szétszakított minket, magyarokat, akkor használjuk ezt ki mi is. Ez nemzetstratégiai cél. A magyar gazdaság talpra állítása viszont már gazdaságstratégiai cél. Ehhez egyebek mellett munkahelyeket kell létrehozni. A megtermelt áruinkat el kell adni valahol, piacokat kell tehát találnunk. A Jobbik álláspontja szerint piacszerzés szempontjából nem szabad finnyásnak lennünk. Ha a termékeinket el tudjuk adni Oroszországban, Kínában, Indiában, Japánban, Iránban, az arab világban, munkahelyeket teremtünk, illetve mentünk meg. Még mindig jobb eladni a magyar almát, tejet vagy húst az oroszoknak, mint hogy az unió azt kéri tőlünk, hogy vágjuk ki a gyümölcsfáinkat és a szőlőtőkéinket. Ez nem jelenti azt, hogy én oroszpárti vagy oroszbarát lennék - ezzel szoktak ugyanis vádolni -, hanem tisztán gazdasági érdekről van szó, nem pedig ideológiai vagy politikai kérdésről.

- Elsősorban mezőgazdasági termékekről beszél. Ezek szerint az agrárágazatban rejlik a gazdaság "újratervezésének" kulcsa?
- Magyarország adottságai leginkább ezt teszik lehetővé. A kulcságazat a mezőgazdaság, s az erre épülő feldolgozóipart, élelmiszeripart, vagyis egyebek között tej- és húsüzemeket, konzervgyárakat és cukorgyárakat újjá kellene éleszteni. Ily módon lehetne a legtöbb munkahelyet létrehoz ni. Az elmúlt húsz évben nemcsak a külföldi, hanem a hazai piacainkat is letarolták. Szégyenteljes, hogy külföldi áruk tömkelegét fogyasztjuk, miközben agrár szakemberek szerint Magyarország 30 millió embert tudna élelmezni. Én paraszti családból származom, s ha húsz évvel ezelőtt azt mondtam volna a nagyapámnak, hogy nemsokára kínai fokhagymát fogunk enni, bizonyára szaladnom kellett volna egy jótékony pofon elől...

- Programjukban szóltak a fenyegető demográfiai katasztrófáról, ezen belül az etnikai arányok drasztikus eltolódásáról. Mit ért az utóbbi kijelentés alatt?
- Két dologról van szó. Egyrészt a magyar lakosság 1980 óta folyamatosan csökken, évről évre egy kisvárosnyi lakosság lélekszámával. Az eltartottak, a nyugdíjasok száma egyre nő, miközben mind kevesebb gyermek születik. Meg kell állítanunk a népességfogyást. Ha nem tudjuk a magyar társadalmat újra növekvő demográfiai pályára állítani, akkor bedől a nyugdíjrendszer, az egészségügy, egyszerűen nem lesz termelői korosztály. Másrészt ezen a negatív tendencián belül zajlik még egy káros folyamat, a cigányságnak a normálisnál jóval nagyobb arányú népszaporulata. Torz demográfiai növekedés történik ma az országban. Nem a cigányság hosszú múltra visszatekintő tradíciójából fakad, hogy a roma családok sok gyereket vállalnak, hanem a rosszul kialakított szociális rendszer ösztönzi őket minél több gyermek vállalására. Bármilyen csúnya kifejezés, de vállalom: ezen a kisebbségen belül "megélhetési gyermekgyártás" folyik. Számukra ez egy megélhetési forma, ami már nem tartható tovább, mert a társadalom aktív része, amelyen belül persze vannak cigányok is, már nem képes tovább finanszírozni ennek a költségeit.

- Programjukban külön fejezetet szentelnek a népességfogyás megállításának. Melyek ennek legfontosabb elemei?

- Két irányból közelítjük meg ezt a problémát. Nemcsak a rossz gazdasági helyzet miatt születik ma olyan kevés gyerek Magyarországon, hanem mert az egész ország lelkiállapota romokban van. Egy depressziós társadalom nem akar gyerekeket vállalni. Ha mindenféle gazdasági intézkedés nélkül csupán annyit elérnénk, hogy az emberek közérzete javulna, ha az oktatás, a kultúra, a média visszaadná a nemzeti öntudatunkat, akkor szerintem már több gyerek születne Magyarországon. Másrészt természetesen gazdasági intézkedésekre is szükség van, például a családtámogatási rendszer megerősítésére. A Jobbik szerint vissza kell állítani az elmúlt években megnyirbált családi és gyermekvállalási juttatásokat, és be kell vezetni a családi adózást. A rendszer harmadik fontos eleme a szülői életjáradék intézményének létrehozása, ami egyszerre segítené a gyermekvállalást, és valamelyest enyhítene a nyugdíjasok problémáján is. Programunk szerint azok a szülők, akik tisztességgel felnevelték a gyermekeiket és nyugdíjas korba léptek, kapjanak magasabb nyugdíjat, mégpedig úgy, hogy a gyermekek személyi jövedelemadójuk bizonyos százalékát mintegy felajánlásként, nyugdíj-kompenzációként közvetlenül a szüleiknek utalhassák át.
- Vonatkozna a szülői életjáradék a "megélhetési gyermekgyártókra" is?
- Nem kívánjuk korlátozni senki számára a gyermekvállalást, csak feltételekhez kötnénk. Egy nagycsalád vállalása igen felelősségteljes döntés. Mi a családi pótlékot a harmadik gyerek születésétől adókedvezménnyé alakítanánk át. Ha tehát valaki úgy érzi, hogy fel tud nevelni, képes eltartani négy, hat vagy akár tíz gyereket, akkor mi feltételezzük, hogy átgondolt döntést hozott, és hajlandó áldozatokat hozni a családjáért. S mivel dolgozik, a családi pótlékot az adókedvezmény keretében igénybe tudja venni. Azt a tendenciát szeretnénk megállítani, hogy valakik felelőtlenül, megélhetési forrásként úgymond beleszülik a gyerekeket a nagyvilágba, és elvárják a többségi társadalom támogatását.
- Tegyük fel, hogy vezető kormányzati pozícióba kerülnek. Milyen törvényeket kívánnak a legzárosabb határidőn belül meghozni?
- Mindenekelőtt felszámolnánk a lánctartozásokat a magyar vállalkozások megsegítése érdekében. Az a vállalkozó tehát, aki bár hozzájutott a pénzéhez, mégsem fizet tovább a láncolaton belül, bűncselekményt követ el. Ez a joggyakorlat érvényesül több országban is, például Romániában és Németországban. A devizahitelesek problémáját a tartozások forintosításával oldanánk meg, a költségeket pedig a bankokra hárítanánk. A munkahelyteremtés ösztönzése érdekében adócsökkentést hajtanánk végre. Megadóztatnánk a multinacionális cégeket, bevonnánk őket a közteherviselésbe. Fölállítanánk a nem mobilizálható, hanem helyben működő és helyismerettel rendelkező csendőrséget. Csökkentenénk a közüzemi díjakat, szükségesnek tartjuk az energiaszektorban a nemzeti tulajdonba vételt. Megadnánk a magyar állampolgárságot a tőlünk elszakított részeken élő magyar testvéreinknek. S van egy javaslatunk, amit Lengyelországban már meg is valósítottak: visszanyesnénk az előző rendszer csúcsvezetőinek szerintünk érdemtelenül magas, több százezer forintos nyugdíját minimálösszegre, az így megspórolt pénzt pedig szétosztanánk az alacsony nyugdíjúak között. A szociális segélyt közmunkához kötnénk, és ami nagyon fontos, eltörölnénk a mentelmi jogot.
- A már említett intézkedéseken kívül milyen átfogó receptje van a Jobbiknak a gazdaság megerősítésére?
- Az elmúlt húsz évben hitelekből élt az ország, amelyek nagy részét az előző hitelek kamatainak törlesztésére fordították. Behívták az országba a multinacionális tőkét, amelynek útjából minden akadályt elhárítottak. A gazdaságpolitika harmadik fő csapása pedig az emberek megszorítása volt. Mi ennek a hármas modellnek pont az ellenkezőjét javasoljuk. Nem kell több hitelt felvenni az országnak, az államadósságot újra kellene tárgyalni. Megszorítások helyett mi adócsökkentésben és munkahelyteremtésben gondolkodunk. A Jobbik a kieső forrásokat épp az új munkahelyek létrejöttében látja, hiszen azok középtávon, a sok kicsi sokra megy elve alapján, adóbefizetéseik révén több bevételt jelentenek, mint amennyi mínuszt eredményezne az adóterhek mérséklése. Rövid távon a kieső forrásokat a már említett államadósság újra tárgyalása, a multinacionális cégek és akár a bankok megadóztatása pótolhatná. A másik nagy tehertétel a gazdaság számára a korrupció. Felszámolása érdekében drákói törvénymódosítást javasolunk. A nemzeti vagyont alkotmányos védelem alá helyeznénk. Eszerint ha valaki egy fillérrel is megkárosítja a nemzeti vagyont, életfogytiglannal kell számolnia.
- Tervezik újból életre hívni a Magyar Nemzeti Gárdát. Milyen szerepe lenne a szervezetnek?
- Más országokban is működnek gárdák, például Amerikában és Svájcban. Ezeknek a civil szervezeteknek az a céljuk, hogy segítsék a társadalmat, legyen az katasztrófahelyzet, polgári védelem, rendvédelem, ne adj´ isten!, honvédelmi helyzet. A Magyar Nemzeti Gárda létrehozásához törvényt kell alkotni, ez szerepel a programunkban. A társadalomban fokozott igény van egy ilyen szervezet felállítására. Magyarországon sok lekötetlen energia van, amit ki kellene használni az ország és a nemzet érdekében, nem pedig eltaposni.
 
zalahírlap.hu - barikad.hu

Blogarchívum

Digitális Napló

inforabakoz

Magyar Nemzet Online - Hírek

[origo] Hírcentrum

Hirposta.hu

Borsonline.hu

Napiász Online

InfoRádió

Check Page Rank of your Web site pages instantly:

This page rank checking tool is powered by Page Rank Checker service