Törtek-zúztak, vasutast vertek részeg fiatalok

Rongálás és súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást két, 18. évét épp betöltő fővárosi fiatal ellen a győri rendőrök - tájékoztatta a megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t.

Kálmán Gabriella közlése szerint a két fiúból és két lányból álló csapat már a Bécs-Budapest nemzetközi vonaton erősen ittas volt, és tovább nyakalt, ezért az ellenőr Nagyszentjánosnál leszállította őket.

Az állomáson az egyik fiú előbb a vasúti esőbeállót kezdte összetörni, annak több tábláját szétzúzva, majd a lecsendesítésére induló vasutast arcon ütötte, s amikor az a földre zuhant, többször belerúgott. Ezt követően az egyik lány rácsimpaszkodott a vasutasra, karmolta, ütötte őt. A védtelenné vált férfit egyik kollégája szabadította ki a fiatalok közül.

Üzletszerű kéjelgés a vád a Horn-kormány honvédelmi miniszterének lánya ellen?

Bűnügyének bírósági tárgyalásán a bíró felolvasott pár részletet K. Györgyi lehallgatott telefonbeszélgetéseiből. Kiderült, a modell azzal dicsekedett, hogy egy hét alatt nagyjából egymilliót keres Olaszországban. Egy tanú pedig arról beszélt a tárgyaláson, hogy napi száz eurót kért tőle K. azért, hogy kint lakást szerezzen neki, illetve a hirdetései megjelenjenek az interneten. A tárgyalás februárban folytatódik.
Az üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt szajha keddi bírósági tárgyalásán kiderült, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda lehallgatta K. Györgyi telefonbeszélgetéseit, amiből a bíró fel is olvasott pár részletet – adta hírül a Bors. „Én is kijárok, egy hetet kint töltök, két hétig itthon vagyok. Az alatt megkeresek nagyjából egymillió forintot. Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni" – hangzott el a lap szerint az egyik telefonbeszélgetésben. A másik dialógusból az derült ki, hogy volt olyan időszak, amikor egymilliónál is többet keresett. „Hét-nyolc évvel ezelőtt két és félmilliót hoztam haza tíz nap alatt.” A "glammodellről" azt is megtudták, hogy egy barátnőjével arról értekezett, milyen képeket akar feltetetni magáról egy prostitúcióval foglalkozó internetes oldalra. „Olyan képet akarok felrakni, amin nem látszik a tetoválásom. De az arcom nem takarom ki. Leszarom.”
A tárgyaláson az egyik tanú azt állította, a glammodellnek napi száz eurót fizetett azért, hogy segítsen neki lakást szerezni, illetve hogy a hirdetései megjelenjenek az interneten. „Azokon a dolgokon, amik megtörténtek, nem tudok változtatni. A második tárgyalásból is az derül ki, hogy nagyobb az egész ügy füstje, mint a lángja, felmentésemben bízom” – mondta a bulvárlapnak K. Györgyi, akinek legközelebb jövő év februárjában kell ismét bíróság elé állnia.
A volt honvédelmi miniszter kisebbik lánya, K. Györgyi ellen április elsején emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt, de ugyanezen bűncselekmény miatt adott ki ellene európai elfogatóparancsot az olasz hatóság is, amit később visszavontak.
2008 januárjában terjedt el annak a híre, hogy K. Györgyit egy olasz bordélyház hirdette Nikol néven. A honlapon szereplő hölgyek a képekből ítélve többek voltak egyszerű kísérőnél. Akkor K. Györgyi minden vádat visszautasított, sőt, azt hazudta, tudta nélkül kerültek fel a képei az oldalra. Később egy olyan felvétel látott napvilágot, amelyen állítólag a modell száz eurót kért egy szexszel töltött fél óráért. Még a fizetés pillanatát is megörökítette a videó, ami miatt később K. Györgyi sírva ment be a Taburádióba, és nem győzött arra panaszkodni, hogy megsértették a képmásához fűződő jogát, később pedig pert is indított.
(Bors - Velvet nyomán Kuruc.info 2010.09.29.)*B.K-T.L.

Illegálisan plakátoló fideszeseket fogtak Miskolcon

Felháborító!
Illegálisan plakátoló – a Jobbik plakátjait tudatosan eltakaró – Fidesz-aktivistákat ért tetten a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje.

A tettenérésre ma dél körül került sor az Újgyőri főtérnél. Az esetről Szegedi Márton ma délután sajtótájékoztatón számol be, valamint megosztja tapasztalatait a rendőrség helyszíni intézkedéseivel kapcsolatban - írtuk korábban.
Alább olvasható Szegedi Márton sajtótájékoztatójának anyaga:
A börtönből szabadulva sajnálattal kellett látnom, hogy amíg a rendőrség vendégszeretetét élveztem, addig az MSZP további több száz plakátot helyezett ki továbbra is oly módon, hogy azzal a Jobbik plakátjait takarta le.

Ezen már meg sem lepődtem, sőt, azon sem, hogy a hatóságok ez ellen semmit sem tettek az utóbbi napokban tett feljelentéseink ellenére.

Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy városszerte a Fidesz is elkezdte ugyanilyen törvénytelen módon, csak éppen fideszes plakátokkal lefedni a városban még megmaradt jobbikos plakátokat.
Természetesen ezek ellen is be fogjuk adni a panaszt… És természetesen ezektől ugyanúgy nem várunk semmit, mint eddig.

Mai nap fél tizenkettő tájékán az Újgyőri Főtéren autóztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy útszéli villanyoszlopra egy kisteherautó platójáról 2 munkás az előbb említett módon fideszes plakátot szerel fel éppen az engem ábrázoló jobbikos plakátokat eltakarva.

Ekkor odamentem, megálltam az autójuk mögött, és felszólítottam őket, hogy azonnal távolítsák el a szabálysértő plakátot. Ennek ők nem tettek eleget, így telefonommal képeket készítettem munkálataikról, és azonnal értesítettem a rendőrséget.


Ezután követtem őket autómmal, amíg a rendőrök ki nem érkeztek. Az igazoltatás során a rendőrök megtekintették a felvételeimet, visszavezették a helyszínre a tetteseket, ahol elismerték a szabálysértést.


Az adatok felvétele után a rendőrök levetették velük a szabálysértő plakátot, és szabadon elengedték őket.


Ezek az emberek nyugodtan továbbmehettek plakátokkal tömött autójukkal, és akár estig folytathatták a törvénysértő plakátozást. Valószínű, ha ezt én csináltam volna, akkor a rendőrség megbilincsel, vasba ver, és gyorsított eljárásban bebörtönöz.


Rendkívül csalódott vagyok, hiszen eddig a miskolci Fideszt korrekt ellenfélként ismertem meg. Ezúton szeretném felszólítani Kriza Ákost, hogy tegyen rendet kampánycsapatában, és ne engedje, hogy a szocialisták mocsoksága és sportszerűtlensége átragadjon rájuk. Az ilyen manőverekkel csak a szocialisták malmára hajtják a vizet. Kérem, ne nehezítse munkámat, hiszen a tét óriási. Miskolcon csak akkor fogunk tudni rendet tenni, ha Káli Sándort és korrupt csapatát okt. 3-án végleg elzavarjuk városunkból.
(Kuruc.info 2010.09.29.)*B.K-T.L.

Holnapig kell adó formájában befizetniük a Költségvetés felé a bankoknak a 'jogtalanulbeszedett sáp' egy részét...

A nyáron bevezetett bankadó első részletének fizetési határideje szeptember 30., amikor a bankok, a biztosítók és egyéb pénzügyi vállalkozások összesen 90-100 milliárd forintot utalnak át az államkasszának. A második részlet december 10-ig esedékes, a szintén csütörtökig elkészítendő bevallásban azonban már az egész éves összeget meg kell jelölni – írta a Világgazdaság.
A különadó az idén összesen 36 milliárd forinttal növeli az OTP-csoport hazai tevékenységének költségeit, melynek negatív adózott eredményhatása, mintegy 29 milliárd forint, a harmadik és a negyedik negyedév eredményét terheli – közölte a pénzintézet.
A K&H-csoport 16,2 milliárd forint bankadót fizet az idén, s azt a működési költségek között jeleníti meg. Az MKB Bank idei befizetési kötelezettsége 13,76 milliárd forint, az Erste Banké 12,69 milliárd forint, a CIB Bank 10,7 milliárd forintnak, a CIB-csoport 12,8 milliárd forintnak a felét fizeti szeptemberben a költségvetésbe.
(MTI nyomán Kuruc.info 2010.09.29.)*B.K-T.L.

Noszlopy N. Miklós: Alföldi rabszolgasors: azt ették, amit a kutyák


Lakásuktól megfosztott, majd állati sorban tartott három szalkszentmártoni férfit hat ember. Általában eltartási szerződésre beszélték rá őket, de előfordult az is, hogy a család egyik nő tagja volt a „csali”: elhitették a férfival, hogy élettársi kapcsolatot létesít majd vele a nő. A kisemmizett férfiakat azután állati sorban tartották. Naponta kétszer kaptak csupán enni.

A „rabszolgatartók” gyerekei által meghagyott ételmaradékot öntötték le leves maradékkal, majd azt lökték eléjük. Gyakorlatilag ugyanazt kapták, mint a kutyák. A család által használt fürdővízben kellett tisztálkodniuk, istállóban, a lovakkal aludtak, vagy fűtetlen sufniban, vékony pokróc alatt fagyoskodtak télen – állapította meg a bűncselekmény ügyében ítélkező dr. Mészáros János bíró. Napszámba küldték őket, majd a munkájukért kapott pénzt elvették, akárcsak a nyugdíjukat.

A kunszentmiklósi bíróság megállapításai szerint a most elítélt család eredetileg a szalkszentmártoni Vörösmarty utcában lakott, ahol legalább húszan zsúfolódtak össze a helyiségekben. Megvettek egy Ságvári Endre utcai házat, a szerződés szerint az eladó élete végéig használhatta volna az egyik szobát. Ám a férfit átköltöztették a Vörösmarty utcába, ahol éveken keresztül bántalmazták, megalázták. Amikor megérkezett a nyugdíja, az egyik vádlott elvitte egy szalkszentmártoni bankautomatához és arra kényszeríttette, hogy felvegye az összeget. A szerencsétlen ember általában egy üveg bort, vagy egy pakli cigarettát kapott mindössze. A sértett 2009. január 1-én tüdőrákban elhunyt.

Másik – ugyancsak alkoholfüggő – áldozatuk háza a szalkszentmártoni Duna utcában volt. Miután megszerezték, beköltöztek hozzá, a férfi pedig szintén rabszolgasorsba kényszerült. A borzalmas bánásmód következtében amputálni kellett a lábujjait, de az operációt követően még kötözésre sem engedték. Ők intézték el, hogy rokkantnyugdíjat kapjon, de ezt a pénzt is folyamatosan elvették tőle. Karját is eltörte az egyik vádlott, orvoshoz nem engedték, tovább dolgoztatták. A sértett csontja rosszul forrt össze, húsz százalékos munkaképesség csökkenést szenvedett.

Tavaly februárban kerültek előzetesbe a szalkszentmártoni rabszolgatartókTavaly februárban kerültek előzetesbe a szalkszentmártoni rabszolgatartók

Harmadik áldozatuk háza a József Attila utcában volt. A 2005-ben még 14 millió forintra tartott ingatlant egy évvel később a „rabszolgatartók” 4,8 millióért adták el. A vételárból a sértett nem kapott. Ezután áldozatukat két nap alatt kiköltöztették, és egy salakblokkból felhúzott, alig 19 négyzetméteres, szoba-konyhába kényszeríttették. Az épület nem volt téliesítve, és a villanyon kívül semmilyen közmű nem volt bevezetve. Nyugdíjfizetésekkor őt is megkárosították. A bíróság szerint legalább 5,5 milliós kárt okoztak áldozatuknak, akit végül rábeszélték arra, hogy egyikük használtan vett autójához 1,4 milliós hitelszerződéssel vegyen fel. Ezt az összeget a pénzintézet a mai napig nem kapta meg.

A többnyire bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalással, valamint a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésével, illetve zsarolással vádolt két nő és négy férfi ügyében a napokban hirdettek első fokon ítéletet Kunszentmiklóson. A döntés érdekessége, hogy a II. és III. fokú vádlottak egy új büntetési lehetőség miatt 4-4 évi, részben felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Ez azt jelenti, hogy – a büntetés felét letöltve – szabadon bocsáthatók, de – ebben a konkrét esetben 5 évi – próbaidőt kell még kiállniuk. Az ítéletek döntően nem jogerősek, mert a vádlottak fellebbeztek, míg az ügyészség gondolkodási időt kért.

Noszlopy N. Miklós

/Forrás: BAON 2010.09.29./

Előzetesben a szalkszentmártoni rabszolgatartók: http://www.youtube.com/watch?v=YFgRhBUH1W8&feature=player_embedded

*B.Kiss-Tóth László.

Noszlopy N. Miklós: Alföldi rabszolgasors: azt ették, amit a kutyák


Lakásuktól megfosztott, majd állati sorban tartott három szalkszentmártoni férfit hat ember. Általában eltartási szerződésre beszélték rá őket, de előfordult az is, hogy a család egyik nő tagja volt a „csali”: elhitették a férfival, hogy élettársi kapcsolatot létesít majd vele a nő. A kisemmizett férfiakat azután állati sorban tartották. Naponta kétszer kaptak csupán enni.

A „rabszolgatartók” gyerekei által meghagyott ételmaradékot öntötték le leves maradékkal, majd azt lökték eléjük. Gyakorlatilag ugyanazt kapták, mint a kutyák. A család által használt fürdővízben kellett tisztálkodniuk, istállóban, a lovakkal aludtak, vagy fűtetlen sufniban, vékony pokróc alatt fagyoskodtak télen – állapította meg a bűncselekmény ügyében ítélkező dr. Mészáros János bíró. Napszámba küldték őket, majd a munkájukért kapott pénzt elvették, akárcsak a nyugdíjukat.

A kunszentmiklósi bíróság megállapításai szerint a most elítélt család eredetileg a szalkszentmártoni Vörösmarty utcában lakott, ahol legalább húszan zsúfolódtak össze a helyiségekben. Megvettek egy Ságvári Endre utcai házat, a szerződés szerint az eladó élete végéig használhatta volna az egyik szobát. Ám a férfit átköltöztették a Vörösmarty utcába, ahol éveken keresztül bántalmazták, megalázták. Amikor megérkezett a nyugdíja, az egyik vádlott elvitte egy szalkszentmártoni bankautomatához és arra kényszeríttette, hogy felvegye az összeget. A szerencsétlen ember általában egy üveg bort, vagy egy pakli cigarettát kapott mindössze. A sértett 2009. január 1-én tüdőrákban elhunyt.

Másik – ugyancsak alkoholfüggő – áldozatuk háza a szalkszentmártoni Duna utcában volt. Miután megszerezték, beköltöztek hozzá, a férfi pedig szintén rabszolgasorsba kényszerült. A borzalmas bánásmód következtében amputálni kellett a lábujjait, de az operációt követően még kötözésre sem engedték. Ők intézték el, hogy rokkantnyugdíjat kapjon, de ezt a pénzt is folyamatosan elvették tőle. Karját is eltörte az egyik vádlott, orvoshoz nem engedték, tovább dolgoztatták. A sértett csontja rosszul forrt össze, húsz százalékos munkaképesség csökkenést szenvedett.

Tavaly februárban kerültek előzetesbe a szalkszentmártoni rabszolgatartókTavaly februárban kerültek előzetesbe a szalkszentmártoni rabszolgatartók

Harmadik áldozatuk háza a József Attila utcában volt. A 2005-ben még 14 millió forintra tartott ingatlant egy évvel később a „rabszolgatartók” 4,8 millióért adták el. A vételárból a sértett nem kapott. Ezután áldozatukat két nap alatt kiköltöztették, és egy salakblokkból felhúzott, alig 19 négyzetméteres, szoba-konyhába kényszeríttették. Az épület nem volt téliesítve, és a villanyon kívül semmilyen közmű nem volt bevezetve. Nyugdíjfizetésekkor őt is megkárosították. A bíróság szerint legalább 5,5 milliós kárt okoztak áldozatuknak, akit végül rábeszélték arra, hogy egyikük használtan vett autójához 1,4 milliós hitelszerződéssel vegyen fel. Ezt az összeget a pénzintézet a mai napig nem kapta meg.

A többnyire bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalással, valamint a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésével, illetve zsarolással vádolt két nő és négy férfi ügyében a napokban hirdettek első fokon ítéletet Kunszentmiklóson. A döntés érdekessége, hogy a II. és III. fokú vádlottak egy új büntetési lehetőség miatt 4-4 évi, részben felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Ez azt jelenti, hogy – a büntetés felét letöltve – szabadon bocsáthatók, de – ebben a konkrét esetben 5 évi – próbaidőt kell még kiállniuk. Az ítéletek döntően nem jogerősek, mert a vádlottak fellebbeztek, míg az ügyészség gondolkodási időt kért.

Noszlopy N. Miklós

/Forrás: BAON 2010.09.29./

Előzetesben a szalkszentmártoni rabszolgatartók: http://www.youtube.com/watch?v=YFgRhBUH1W8&feature=player_embedded

*B.Kiss-Tóth László.

Noszlopy N. Miklós: Alföldi rabszolgasors: azt ették, amit a kutyák


Lakásuktól megfosztott, majd állati sorban tartott három szalkszentmártoni férfit hat ember. Általában eltartási szerződésre beszélték rá őket, de előfordult az is, hogy a család egyik nő tagja volt a „csali”: elhitették a férfival, hogy élettársi kapcsolatot létesít majd vele a nő. A kisemmizett férfiakat azután állati sorban tartották. Naponta kétszer kaptak csupán enni.

A „rabszolgatartók” gyerekei által meghagyott ételmaradékot öntötték le leves maradékkal, majd azt lökték eléjük. Gyakorlatilag ugyanazt kapták, mint a kutyák. A család által használt fürdővízben kellett tisztálkodniuk, istállóban, a lovakkal aludtak, vagy fűtetlen sufniban, vékony pokróc alatt fagyoskodtak télen – állapította meg a bűncselekmény ügyében ítélkező dr. Mészáros János bíró. Napszámba küldték őket, majd a munkájukért kapott pénzt elvették, akárcsak a nyugdíjukat.

A kunszentmiklósi bíróság megállapításai szerint a most elítélt család eredetileg a szalkszentmártoni Vörösmarty utcában lakott, ahol legalább húszan zsúfolódtak össze a helyiségekben. Megvettek egy Ságvári Endre utcai házat, a szerződés szerint az eladó élete végéig használhatta volna az egyik szobát. Ám a férfit átköltöztették a Vörösmarty utcába, ahol éveken keresztül bántalmazták, megalázták. Amikor megérkezett a nyugdíja, az egyik vádlott elvitte egy szalkszentmártoni bankautomatához és arra kényszeríttette, hogy felvegye az összeget. A szerencsétlen ember általában egy üveg bort, vagy egy pakli cigarettát kapott mindössze. A sértett 2009. január 1-én tüdőrákban elhunyt.

Másik – ugyancsak alkoholfüggő – áldozatuk háza a szalkszentmártoni Duna utcában volt. Miután megszerezték, beköltöztek hozzá, a férfi pedig szintén rabszolgasorsba kényszerült. A borzalmas bánásmód következtében amputálni kellett a lábujjait, de az operációt követően még kötözésre sem engedték. Ők intézték el, hogy rokkantnyugdíjat kapjon, de ezt a pénzt is folyamatosan elvették tőle. Karját is eltörte az egyik vádlott, orvoshoz nem engedték, tovább dolgoztatták. A sértett csontja rosszul forrt össze, húsz százalékos munkaképesség csökkenést szenvedett.

Tavaly februárban kerültek előzetesbe a szalkszentmártoni rabszolgatartókTavaly februárban kerültek előzetesbe a szalkszentmártoni rabszolgatartók

Harmadik áldozatuk háza a József Attila utcában volt. A 2005-ben még 14 millió forintra tartott ingatlant egy évvel később a „rabszolgatartók” 4,8 millióért adták el. A vételárból a sértett nem kapott. Ezután áldozatukat két nap alatt kiköltöztették, és egy salakblokkból felhúzott, alig 19 négyzetméteres, szoba-konyhába kényszeríttették. Az épület nem volt téliesítve, és a villanyon kívül semmilyen közmű nem volt bevezetve. Nyugdíjfizetésekkor őt is megkárosították. A bíróság szerint legalább 5,5 milliós kárt okoztak áldozatuknak, akit végül rábeszélték arra, hogy egyikük használtan vett autójához 1,4 milliós hitelszerződéssel vegyen fel. Ezt az összeget a pénzintézet a mai napig nem kapta meg.

A többnyire bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalással, valamint a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésével, illetve zsarolással vádolt két nő és négy férfi ügyében a napokban hirdettek első fokon ítéletet Kunszentmiklóson. A döntés érdekessége, hogy a II. és III. fokú vádlottak egy új büntetési lehetőség miatt 4-4 évi, részben felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Ez azt jelenti, hogy – a büntetés felét letöltve – szabadon bocsáthatók, de – ebben a konkrét esetben 5 évi – próbaidőt kell még kiállniuk. Az ítéletek döntően nem jogerősek, mert a vádlottak fellebbeztek, míg az ügyészség gondolkodási időt kért.

Noszlopy N. Miklós

/Forrás: BAON 2010.09.29./

Előzetesben a szalkszentmártoni rabszolgatartók: http://www.youtube.com/watch?v=YFgRhBUH1W8&feature=player_embedded

*B.Kiss-Tóth László.

Homlokon lőttek egy diákot

Légpuskával homlokon lőttek egy diákot kedden Békés városában; a fiú sérülése nyolc napon belül gyógyuló - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A város egyik kollégiumának tetőterében egy nevelőtanár szabadidős foglalkozásként légpuska-lövészetet tartott, a lövedékek azonban a szabadba jutottak, s az egyik eltalált egy fiút, aki a szemközti épület ablakán nézett ki - tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea.

A diákot a homlokán érte a lövés. A bőr alá fúródott lövedéket a békéscsabai kórházban távolították el. A fiú sérülése nyolc napon belül gyógyul - tette hozzá a sajtószóvivő.

Szerző: MTI

Forrás: HVG.hu

A 10 százalékos társasági adókulcs átmeneti szabályai

Az idén módosult a társasági adóban alkalmazható 10 százalékos adókulcsra vonatkozó szabályozás; a Deloitte az átmeneti rendelkezésekkel kapcsolatban két fontos pontra hívja fel a figyelmet.

A parlament által 2010. július 22-én elfogadott törvénymódosítás szerint a 10 százalékos kedvezményes adókulcs az adóalap első 500 millió forintjáig alkalmazható, s ehhez nem szükséges a korábbi szigorú feltételrendszer teljesítése. A törvénymódosítás a korábbi rendelkezéseket 2010. augusztus 16-i hatályba lépéssel, de visszamenőlegesen módosította, így magát a rendelkezést főszabály szerint már 2010. július 1-jétől alkalmazni kell az adókötelezettség megállapítására - ismerteti a hírlevélben Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2010. évi adóalapot a naptári napok arányában meg kell osztani. Ennek megfelelően a 2010. július 1. előtti időszakra jutó adóalap tekintetében továbbra is a korábbi szigorúbb szabályok maradnak érvényben (50 millió forintos küszöbérték, egyéb feltételek teljesítése), míg a 2010. június 30-a utáni időszakra már az új kedvezőbb szabályokat (a tört év miatt 250 millió forintos küszöbérték, feltétel nélküli alkalmazhatóság) figyelembe véve kell az adókötelezettséget megállapítani.

A törvényváltozás átmeneti rendelkezése az adózó adminisztratív terheinek könnyítése érdekében az adóalap megosztását nem közbenső mérleg készítésével, hanem az adott időszakra jutó naptári napok szerinti egyszerű arányosítással írja elő. Ez azt is eredményezi, hogy az adóalap megosztás nem veszi figyelembe a költségek és bevételek év közbeni megoszlását.

A naptári év szerint működő adózóknak a kedvezményes 10 százalékos társasági adókulcs alkalmazása esetén az adóalap- megosztást - a fentiekben ismertetett - naptári napokkal arányos módon kell elvégeznie, amikor 2010. évi adókötelezettségét megállapítja. Ez azt jelenti, hogy teljes évi működés esetén a megosztást 181/184 arányban kell elvégezni.

A naptári évtől eltérő üzleti évet választó, illetve a végelszámolás alatt álló adózónak 2010. évi adókötelezettségét viszont továbbra is az adóéve első napján hatályos előírások szerint kell teljesítenie, az előbbi átmeneti rendelkezéstől függetlenül. Ez az APEH értelmezése szerint azt jelenti, hogy azok az eltérő üzleti éves adózók, akiknek a törvénymódosítás hatályba lépésének időpontját megelőzően, tehát 2010. augusztus 15-ig megkezdődött az üzleti évük, a kedvezményes 10 százalékos adókulcsra vonatkozó kedvezőbb szabályozást erre az adóévre nem vehetik figyelembe, rájuk továbbra is a régi szabályok az irányadóak. Következésképpen azok az eltérő üzleti éves adózók sem alkalmazhatják a kedvezőbb szabályozást ezen adóévre, akik esetében az adóév kezdő napja az új szabályozás visszamenőleges bevezetésének napja (2010. július 1.) és a módosító törvény hatályba lépését megelőző nap (2010. augusztus 15.) közé esett.

Minden más adózó, aki adóévét a naptári év szerint állapítja meg, de bizonyos oknál fogva (átalakulás, előtársaság stb.) 2010-ben tört éve keletkezik, szintén a naptári napok arányában kell megosztania adóalapját, ha a kedvezményes 10 százalékos kulcsot kívánja érvényesíteni - áll a hírlevélben.

hvg.hu

Nyugdíjazás 2011-től: a férfiaknak százszor is meg kell gondolniuk

A férfiaknak jövőre, a nőknek két év múlva már nem lesz lehetőségük idő előtt nyugdíjba vonulni anélkül, hogy csökkenne a nyugdíjuk összege. Ezt követően, ha valaki előbb menne nyugdíjba, biztosan kevesebbet kap.

Az új rendszerben, vagyis 2011-től legalább 37 év szolgálati idő szükséges egyáltalán ahhoz, hogy valaki korábban mehessen nyugdíjba, de hogy mennyivel kap kevesebbet, nem függ a szolgálati idő hosszától. Az számít, hogy a nyugdíj megállapításakor a nyugdíjba vonuló életkora mennyivel alacsonyabb az öregségi nyugdíjkorhatárnál. A szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre ártalmas munkát végzők a jogszabályban előírt feltételek megléte esetén korkedvezményben részesülnek. (2006 -tólkorkedvezményre jogosító időt csak az szerezhet az egyéb feltételek fennállása esetén, aki után a foglalkoztató a rá vonatkozó külön járulékot is megfizeti.)

Az a férfi, aki legalább 10 évet és az a nő, aki legalább 8 évet korkedvezményre jogosító munkakörben, valamint az, aki legalább 6 éven át magas nyomású légtérben dolgozott, 2 év korkedvezményben részesül. További 1-1 év korkedvezmény jár minden újabb, korkedvezményre jogosító munkakörben eltöltött 5, 4 illetve 3 év után. (az előbbi felsorolás sorrendjében).2010. december 31-ig lehet jogosultságot szerezni a 2006. december 31-én hatályos munkaköri jegyzék szerint. Ezt követően új szabályozási kötelezettséget ír elő a törvény.

A nyugdíj összegét a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetek (jövedelmek) átlagából számítják a szolgálati (biztosítási ) idő függvényében meghatározott skála szerint. A nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetet – általános szabályként – az 1988. január 1-jétől a nyugdíjazásig elért nyugdíj járulékköteles keresetekből, jövedelmekből kell megállapítani. A beszámítandó keresetek időszaka évről-évre egy-egy évvel meghosszabbodik, igy a nyugdíj fokozatosan a teljes életkereset alapján kerül kiszámításra.

Molnár László nyugdíjszakértő cikke itt folytatók.

hvg.hu

Rábaközi hagyományok Győrben a Petőfi Sándor Művelődési Házban.


Időpont: Október 09.
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház

Elhangzott - az MR1-Kossuth Rádió on-line cikkajánlója 242

ELHANGZOTT
- az MR1-Kossuth Rádió online cikkajánlója -


Tölgyessy: minden idők legunalmasabb kampánya

Minden idők talán legunalmasabb választási kampányának hajrája előtt állunk, a Fidesz előnye alig hagy tétet a voksolásnak, a fordulat lehetőségében senki nem hisz - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A pártok rutinszerűen sulykolják régi paneljeiket, kirakják plakátjaikat, bemutatják jelöltjeiket, de hiányzik a valóságos verseny izgalma, a valódi kérdés leginkább csak a második helyek sorsa lehet. A Fidesz népszerűsége töretlen, szavazóinak összetétele eddig soha nem látott mértékig azonos a magyar társadalom szerkezetével, de a párt számára csak az áprilisi diadal megismétlése lehet igazi siker. Az ellenzék továbbra is erőtlen, az MSZP húsz év küszködése után újra maradványpárt lett, a Jobbik nyomulásából alig maradt valami, az LMP-ről pedig most is kiderült, hogy még nagyon zöld. A rohamozásban felülmúlhatatlan Orbán Viktor mostanra szinte minden számára elérhető hatalmi posztot meghódított, de néhány hét múlva már nemigen tehet mást, mint belekezd a kormányzásba. A sikerhez az országot tartósan előrevivő egyensúlyt kell teremtenie szavazói széthúzó érdekei között, és úgy kell végrehajtania a hazai viszonyok korrekcióját, hogy azt a külföld, a pénzpiacok is támogatni tudják.

A cikk teljes szövege itt olvasható el: http://www.mr1.hu

ELHANGZOTT
- az MR1-Kossuth Rádió online cikkajánlója -
III. évfolyam, 242. szám

Budapest, 2010. 09. 27.

Változtat a feliratkozáson?
Leiratkozás

Napokig nem jár a csömöri HÉV!

Senki sem látta?
A kábeltolvajok 1 kilométer hosszúságú, 30-40 helyen rögzített, magasfeszültségű tápkábelt loptak el 'észrevétlenül'!
*

Rekord mennyiségű kábelt loptak el a hétvégén a Csömöri HÉV vonalán. Azon túl, hogy a magasfeszültségű vezetékek levágása, megrongálása bizonyos esetekben a forgalomban jelentős akadályt jelent, sőt akár komoly balesetveszély forrása is lehet, súlyos anyagi kárt okoznak a BKV-nak a kábeltolvajok - közölte a cég.
A Csömöri HÉV vonaláról körülbelül egy kilométer hosszú tápkábelt tulajdonítottak el ismeretlen tettesek, mintegy 11 millió forintos kárt okozva ezzel a BKV-nak, és több napos kényelmetlenséget, bosszúságot az utasoknak – előreláthatóan szeptember 28-ig buszpótlás szükséges az érintett szakaszon.
Az elmúlt pár évben egyre több és egyre nagyobb értékben követnek el kábellopásokat a BKV és az utasok kárára. A BKV az esetek felderítése érdekében együttműködik a rendőrséggel és a Vám és Pénzügyőrséggel, a bűnmegelőzés érdekében pedig – többek között – éjszakánként kémvillamosokkal is ellenőrzik a forgalmi területeket – miközben a vonalak teljes és állandó őrzését gazdaságossági okok miatt lehetetlen megoldani.
2007 óta a HÉV ágazatban több mint 160 eset történt, esetenként – átlagosan – közel 3 millió forint értékben. De előfordult már az is, amikor egyetlen alkalommal közel 30 és félmillió forint kárt okoztak a tolvajok. Az eltulajdonított vezetékek értéke – a villamos és troli ágazatban – 2010-ben már elérte a 100 millió forintot, és a tettesek egyelőre ismeretlenek.
(HVG 2010.09.27.)*B.K-T.L.

Tovább tollasodik az előzetesben lévő Tátrai...

*
Többségi tulajdonrészt szerzett az amerikai gyökerű Re/Max ingatlanforgalmazó kft.-ben Tátrai Miklós,
a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója - tudta meg a Napi Gazdaság.
A lap szerint Tátrai Miklós a Globex-ügyben elhíresült Vellai Györgyike fiától, Posta Balázstól vásárolta meg tulajdonrészét a Re/Max mögött álló Global Real Estate Franchise Hálózat Kft.-ben.
A tulajdonosváltást és a cég gyökeres átalakítását megerősítette Bogár András, a cég igazgatója. Az új tulajdonos által kinevezett új menedzsment augusztus végére fejezte be a hálózat teljes átalakítását és a vezető testületek megújítását. A Re/Max ezt követően ismét terjeszkedni fog, piaci részesedése a tervek szerint jövőre már jelentősen nőhet - mondta a lapnak az igazgató. A cég tavalyi árbevétele 200 millió forint körül volt, ugyanennyit várnak az idén is.
(MTI 2010.09.27.)*B.K-T.L.

Öt évvel megúszhatja a nevelt fiával és egy árva gyermekkel folytatólagosan fajtalankodó 'genetikai hulladék'?


Öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság a kiskorú barátjával és fiatalkorú nevelt fiával fajtalankodó komlói férfit hétfőn hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíróság Sz. Attilát megrontás, kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése és tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés miatt marasztalta el. Mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte 153 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
A tényállás szerint a vádlott évekkel ezelőtt ismerkedett meg a szülei halálos autóbalesete miatt árvaságra jutott és nagyanyja nevelése alatt álló, akkor még a 14. életévét be nem töltött sértettel. Baráti, bizalmi viszonyba került vele, pénzt adott, ajándékokat vett neki, nyaralni vitte Tunéziába, Törökországba, belföldi üzleti útjaira, s a helyzetét kihasználva kiélte rajta aberrált nemi vágyait. Különböző eszközökkel bántalmazta, s 2006 elején egyszer orálisan közösült is vele. A sértett azt vallotta, mindezt azért tűrte el, mert a férfi lelki és anyag támaszt jelentett számára, később azonban rájött, hogy a vádlottnak nem ő, hanem vágyai kielégítése volt a fontos. Sz. Attila fiatalkorú nevelt fiával is szexuális kapcsolatot létesített, tizenötször biztosan közösült vele, előfordult, hogy a fiút ki is kötözte, s az "együttlétről" felvételeket készített.
A bíróság szakértői véleményekre hivatkozva rámutatott: a vádlott mindkét sértettnek olyan traumát okozott, amely minden bizonnyal kihat a szexuális életükre. Az ügyész az ítélet súlyosbításáért, valamint a minősítés megváltoztatásáért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik.
(MTI 2010.09.27.)*B.K-T.L.

Szoci-felvétel szerint:

Bárányhúst és pálinkát ígértek helyi romáknak a fideszesek (2010.09.27.)


*B.K-T.L. 2010.09.27








Nem akar több muníciót adni a Jobbiknak a hatalom

- kiengedték Szegedi Mártont
Szabadlábra helyezte a Miskolc Városi Bíróság Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, akit vasárnap vettek rongálás miatt szabálysértési őrizetbe, amiért eltávolított egy MSZP-s plakátot - adja hírül az MTI.

A gyorsított eljárást normál eljárásra módosították, az ügy tárgyalása október 27-én folytatódik. Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség lefoglalta a plakátot, de azt nem hozták el. Emellett a bíróság szerette volna meghallgatni a helyszínen tartózkodó két járőrt, de ők sem jöttek el, illetve becsatoltak egy mini DVD-t, amelyet azonban a bíróság nem tudott lejátszani, mert ilyen technikai eszköz nincs a birtokukban – ismertette a szóvivő.
Korábban írtuk: A Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci polgármesterjelöltjét, Szegedi Mártont politikai okokból, koncepciós eljárással fogva tartják a Miskolci Rendőrkapitányságon. Példátlan módon a szocialista városvezetés és a pintéri narancsőrség összefogva mindent elkövet annak érdekében, hogy a polgármesteri cím elnyerésére esélyes Szegedi Mártont megfélemlítés céljából minél hosszabb ideig fogva tartsák - áll a Jobbik felhívásában, alább a folytatás:
Amíg a cigánybűnözők háborítatlanul garázdálkodnak, addig teljesen vétlen polgármesterjelöltünket meghosszabbított őrizetben tartják fogva. Most kaptuk Szegedi Márton ügyvédjétől az információt, hogy a végső győzelemre is esélyes jelöltünk fogva tartását további egy nappal hosszabbították meg.
Várunk bejelentett tüntetésünkre minden tisztességes miskolci polgárt, akinek elege van Káli Sándor és Pintér "két hét alatt rendet teszek" Sándor gátlástalan ámokfutásából.
Legyünk ott minél többen, mi magyarok!
/Forrás: Kuruc.info 2010.09.27.
*
Most akkor kiengedték vagy nem engedték ki Szegedi Mártont? Mindenesetre az utóbbi hír lehet igaz, ha a ma esti tüntetésen nem Ő, hanem a felesége szólal föl... B.K-T.L.

A MISKOLCI JOBBIK FELHÍVÁSA!

Várunk bejelentett tüntetésünkre minden tisztességes miskolci polgárt, akinek elege van Káli Sándor és Pintér "két hét alatt rendet teszek" Sándor gátlástalan ámokfutásából.
Legyünk ott minél többen, mi magyarok!
Tüntetés ideje: 2010. szeptember 27. (hétfő), 18 óra
Tüntetés helye: a Miskolci Rendőrkapitányság előtti tér (3500 Miskolc, Fábián kapu 4.)
Felszólalnak:
- Szegedi Csanád EP-képviselő, a Jobbik alelnöke
- Miklós Árpád, a Jobbik megyei listájáról
- Egyed Zsolt, Jobbik országgyűlési képviselője
- Takács Emese, Szegedi Márton felesége
Szeretettel vár mindenkit a Jobbik miskolci alapszervezete.
*B.K-T.L. 2010.09.27.

Felháborító!


A 'szocibarát' rendőreink elvezették, és szabálysértési őrizetbe vették Szegedi Mártont, a B.A.Z. megyei Jobbik alelnökét és miskolci polgármesterjelöltjét a sajtótájékoztatója után, mert nyílvánosan el merte távolítani a Jobbik plakátjára ragasztott MSZP-s plakátot!
Vajon, az igazi, kártékony 'bűnösöket' miért nem büntetik?

Szabálysértési őrizetbe vették rongálás miatt Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét – közölte a rendőrség vasárnap késő délután.
Szegedi Mártont gyorsított eljárás keretében kívánja a rendőrség bíróság elé állítani - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A Jobbik miskolci polgármesterjelöltje vasárnap délután tartott sajtótájékoztatót Miskolcon, az Újgyőri főtér villamosmegállójában. Itt bejelentette, hogy saját kezűleg távolít el egy MSZP-s plakátot, mivel a szocialisták felülragasztják sajátjaikkal a Jobbikéit, holott ezzel törvénysértést követnek el. Ezt követően levette egy villanyoszlopról Káli Sándor miskolci MSZP-s polgármesterjelölt plakátját annak ellenére, hogy ennek következményére a rendőrség figyelmezette. A hatóság ez után állította elő Szegedi Mártont.
(MTI)
Korábban írtuk: Rendőrök igazoltatták, megmotozták, majd elvezették Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét, miután befejezte vasárnap délutáni sajtótájékoztatóját Miskolcon.
A politikus sajtótájékoztatóján az ellen emelt szót, hogy az MSZP aktivistái leragasztják pártja választási plakátjait, majd bejelentette, hogy egy MSZP-s plakátot eltávolít.
A rendőrség figyelmeztette, hogy ne tegye, miután azonban levágott egy villanyoszlopra felfüggesztett plakátot, igazoltatás után kocsiba ültették és elvitték.
Hírportálunk információi szerint a miskolci rendőrség Szegedi Mártont holnap délig őrizetben tartja a Jobbik-plakátra ragasztott MSZP-s plakát eltávolítása, azaz az eredeti állapot helyreállítása miatt. A helyi rendőrdroidok elmondása szerint ők csak felsőbb utasításra cselekszenek, ami elég egyértelműen kitűnik az eltúlzott intézkedésből is.
Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője a miskolci rendőrkapitányság felé tart.
(MTI-Kuruc.info)
A sajtótájékoztató szövege:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezúton szeretném a tisztelt sajtó és a választópolgárok figyelmét felhívni a törvénysértések százaira, amit az MSZP nap mint nap elkövet a hatályos magyar törvényeket sárba tiporva.
Kénytelenek vagyunk évek óta eltűrni, hogy Káli Sándor és korrupt szolgái, magukat hatalmuknál fogva a törvényen kívül helyezve, büntetlenül bármit megcsinálhassanak az adófizetők milliárdjainak ellopásától a plakátjaink megrongálásáig.
Az MSZP az elmúlt kampányidőszakban, csak általunk dokumentált példák szerint, több mint 250 ízben rongálta meg, takarta le plakátjainkat, valamint magukat egy miskolci törpepárt aktivistájának valló személyek, fotókkal és tanukkal bizonyíthatóan, több mint ezer jobbikos plakátot távolítottak el.
Ezek ellen és hasonló esetek ellen folyamatosan teszünk feljelentéseket, viszont ezeknek belátható időn belül semmilyen következménye nincs.
Ezért döntöttem úgy, hogy ezzel is üzenve az impotens országvezetőinknek, saját kezűleg fogom levenni az MSZP törvénysértő plakátjait.
Természetesen szó sincs rongálásról, szó sincs lopásról, kollégáim a plakátokat még a mai napon visszajuttatják sértetlen állapotban a miskolci MSZP-irodába.
Üzenem Káli Sándornak, hogy az ő ideje lejárt. Rendet fogunk tenni Miskolcon!
Szegedi Márton
B.-A.-Z. Megyei Jobbik alelnöke,
Miskolci Jobbik elnöke, polgármesterjelölt

Szegedi Márton akcióban

/Forrás: Kuruc.info 2010.09.26./
*B.Kiss-Tóth László

A PILISCSABAI JOBBIK KAMPÁNYFILMJE



*B.Kiss-Tóth László

Dunaszerdahelyi fiatalok tragédiája Vámosszabadinál - galéria

Eddig ismeretlen okból megcsúszott, majd fának csapódott egy dunaszerdahelyi férfi vezette autó Vámosszabadinál vasárnap kora reggel.

A fórumozási lehetőséget – leginkább Amorphis, alfonz53, Mankapunka, poorman - sértő, gyalázkodó és a témához nem tartozó hozzászólásai miatt megszüntettük - a szerk.

Egy szlovák rendszámú autós haladt a 14-es úton Vámosszabadi térségében vasárnap kora reggel.

A jármű eddig ismeretlen okból megcsúszott, az útpadkának csapódva többször megpördült, majd egy fának ütközött.

A parameter.sk információi szerint a két fiatal férfi dunaszerdahelyi volt.


A Honda jobb első ülésén utazó 21 éves K. Dávid a helyszínen életét vesztette.

A szintén szlovák állampolgárságú sofőrt, V. Lászlót a tűzoltók szabadították ki, majd őt a mentők a győri kórházba szállították.


Halálos baleset Vámosszabadinál - sokkoló képek! Fotók: Krizsán Csaba

Az helyszínelés idejére az adott útszakaszt félpályára lezárták. Most már zavartalanul mehet a forgalom.

Előzmény:

Portálunk információi szerint egy Honda személygépkocsi hajtott az árokba kora reggel a 14-es úton, Vámosszabadi és a határ között.

Egy személy életét veszítette, míg egy másikat a tűzoltók vágtak ki a személyautóból.


Az ő állapotáról egyelőre nem kaptunk információt.

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (LEVELESLÁDÁJÁBÓL)

A

BOMBAHÍR + EGYEBEK

1/ FELBUKKANTAK KÁDÁR UNOKÁI!

Thürmer Gyula, a MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT elnöke, szenzációs nyilatkozatot tett kicsiny, lelkes és a meglepetéstől „elalélt” elvtársai körében. Jobb kezével a hallgatóságra és önmagára mutatott, miközben bejelentette, hogy: „MI VAGYUNK KÁDÁR JÁNOS UNOKÁI!”.

Az apjukról nem esett szó, az örökséget sem részletezte, hiszen az elvtársakból testvérek lettek, akik könnyes szemmel ölelkeztek össze és örömmel szólítgatták egymást: „Te is elvtárs vagy,- testvér? Vlagyimir Iljics Lenin hozott közénk!”. Boldogan tapsikoltak és nagyapjuk feledhetetlen tetteire emlékeztek.

Elnökük bárgyú mosollyal nézte testvéreit, megemlítvén, hogy mindnyájan bátrak, elszántak és készek a szocializmus felépítésére.

A bátorságot nagyapjuktól örökölték, aki ’56-ban (igazi hőshöz méltóan) a gyűlölt ellenség tanyájára (a szovjet nagykövetségre) merészkedett be, majd Moszkvát érintve, szovjet harckocsival, valamint szovjet katonák szuronyhegyen lépkedve, visszatért Budapestre és fellendítette a kötélfonók régi mesterségét, emberek százait akasztatta fel vagy lövette agyon, a félelem legcsekélyebb jele nélkül.

Bevezette az egyszerűsített temetkezési módot: koporsó nélkül, hátradrótozott kezekkel, jeltelen gödrökbe "kaparták" el az embereket, ismeretlen helyekre, a hozzátartozók értesítését mellőzve. Büszke lehet minden Kádár unoka a nagyapjára.

Nem kizárt, hogy a génjükben hordozzák nagyapójuk bátorságát: alig várják, hogy akaszthassanak, lövethessenek, munkatáborokat létesíthessenek és a veres csillaggal ékesíthessék magukat.

2/ SZANYI TIBOR „NYÜZSGÉSE”

Alig telik el egy nap, hogy Szanyi Tibor ne tenne kritikai észrevételeket az új kormány irányába vagy ne lepné meg ötleteivel a közvéleményt. Elképzelhető, hogy szorgos handa-bandázásával feledtetni akarja, hogy csalással került a parlamentbe, és a „gyurcsányizmus” alatt egyetlenegy épkézláb javaslat nem jutott eszébe.

3/ HORVÁTH CSABA ÍGÉRETEI

Horváth Csaba megbukott a II. kerületben, majd a semmi hasznosat nem tevőDemszky mitfárere volt, most pedig óriásplakátokon vigyorog az arra haladókra, és olyan csodálatos dolgokat ígér a budapestieknek, hogy még a hazugságban megedzett MSZP-sek sem hisznek neki.

Ami viszont a legcsodálatosabb (egyben a legundorítóbb) benne, hogy nem is szégyelli magát!

4/ GYURCSÁNY „HÚZZA AZ IDŐT”

Bizonyítást nyert, hogy Gyurcsány (mint miniszterelnök) közvetlenül vagy közvetve irányította a rendőrség tevékenységét 2006-ban. A túlkapásokért, valamint a felelősségre vonások elmaradásáért akkor is felel, ha a szóban adott instrukcióit tagadja, mert még most is a rendőrség pártján áll (a vizsgáló bizottsághoz küldött levelének tartalma szerint), tehát megbilincselve a Bíróság elé kell állítani, hogy feleljen azért, amit tett, illetve azért, amit nem tett meg, holott meg kellett volna tennie.

Az akkori rendőrség vezetőit is minden vizsgálat nélkül felelősségre kell vonni, mert ha másért nem, de azért is megérdemlik az elmarasztalást, mert hibásak abban, hogy a rendőrök drasztikus módon léptek fel a tüntetőkkel szemben, és megtorlás nélkül maradt az is, hogy a nemzeti zászlókat kitépték az emberek kezéből és nem egy esetben meg is taposták azokat. Esetenként nem is a tüntetőkre, hanem a jelvényekre, zászlókra vagy feliratokra vadásztak az emberi mivoltukból kivetkőzött brigantik!

Milyenek lehettek a rendőrség vezetői, ha a súlyos atrocitásokat elkövető rendőröket kitüntették, megdicsérték és luxus vacsorával traktálták azokat, akik„túlórában” verték és/vagy szadista módon megalázták a „begyűjtött” polgárokat?

Vajon Pintér Sándor miért védelmezi Gergényit vagy a példátlanul durván fellépő rendőröket? Ne csodálkozzon, ha sokaknak megrendült a bizalma vele szemben, mert nem azt kell ígérgetni, hogy hány ezer rendőrrel bővül jövőre az állomány, hanem azt kell érzékeltetni, hogy a bűnözőkkel és a rendbontókkal szemben már most is határozottan fellépnek, bevezetik az ún. zéró toleranciát!

A kétharmados parlamenti többséget biztosító szavazó polgárok számos területen határozottabb és gyorsabb intézkedést várnak az illetékesektől, mert a minden hájjal megkent bűnösök többsége még szabad lábon „éli világát”, az egyes bizottságok pedig (gyakran) egy mókuskerékben forgolódnak, mert (mint Gyurcsány példája is igazolja) fittyet hánynak a bizottságokra, jól ismerik a „kiskapukat”, hogy mentsék az irhájukat, és a vagyonukat.

Az ominózus „öszödi” beszédében Gyurcsány már évekkel ezelőtt utalt arra, hogy: „NEM CSINÁLTUNK SEMMIT NÉGY ÉVIG. SEMMIT. NEM TUDTOK MONDANI OLYAN JELENTŐS KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉST, AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK AZON TÚL, HOGY A SZARBÓL VISSZAHOZTUK A KORMÁNYZÁST A VÉGÉRE. SEMMIT. HA EL KELL SZÁMOLNI AZ ORSZÁGNAK, HOGY MIT CSINÁLTUNK NÉGY ÉV ALATT, AKKOR MIT MONDUNK? MEGISMÉTLEM: AZT, HOGY FŐLEG AZZAL VOLTUNK ELFOGLALVA, HOGY MILLIÁRDOS VAGYONOKAT LOPJUNK ÖSSZE MAGUNKNAK! EZ SIKERÜLT IS. „JÓKOR VOLTUNK JÓ HELYEN”.

Mesterházy, Szanyi, Horváth, Lendvai és a többi „éhező” proletár milliárdos elvtársak (mintegy 190 fő), tiltakozott valaki is az elhangzottakkal szemben?

Visszaadta valaki az ellopott milliárdokat? A négy év üresjáratért kapott illetményét és járulékos juttatásokat? Tiltakozott valaki Gyurcsány kijelentései ellen? No comment!

VÉGEZETÜL: Mélyen Tisztelt ILLETÉKESEK ÉS BIZOTTSÁGOK! Vajon ezek után mit tudnak mondani (újat) az érintett tolvajbanda tagjai a bíróság előtt? Mit kell itt tovább vizsgálódni? Legfeljebb az a feladat, hogy egy zsebszámológépen ki kell számolni minden egyes személyre, hogy mi volt a vagyona 4-8 évvel ezelőtt, mennyit vágott zsebre a semmittevés négy éve alatt, és kész! Lévay Atilla már évek óta erről cikkezik, kár, hogy nem figyeltek és nem figyelnek az írásaira.

Maximálisan igazságos döntést (elmarasztalást, bírságot, büntetést) hozhatnak a bírák! Igaza van az egyik MSZP-s főgurunak, hogy az adófizetőknek kb. 50 milliót kell kifizetni a különféle bizottságok működtetéséért. Kivételesen hallgassuk meg ezt a hasznos észrevételt, az adófizetőknek akar spórolni. Hiszen Gyurcsány nyilatkozatát ellenvetés nélkül elfogadták az "őszödi" összejövetelen jelenlévők. Senki sem hivatkozhat arra, hogy politikai színezetű, koncepciós per szenvedő alanyává vált.

Itt csupán a kisemmizett ország, a tönkretett családok százezrei, és a földönfutókká vált nyomorgók a szenvedő alanyok.

Tisztelettel:

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke

*B.Kiss-Tóth László 2010.09.26.

A szoci és szadeszos képviselők átvágták a választópolgárokat, amikor aljas módon becsempészték a törvénybe a képviselők nyugdíjkedvezményét!


De vajon a fideszes képviselők miért nem tiltakoztak?

*

Az országgyűlési képviselők hamarabb és kedvezőbb feltételekkel mehetnek nyugdíjba, mint az egyszerű polgár. Az erről szóló, sokakat felháborító törvénymódosítást pár hónappal a kormányváltás előtt, a költségvetési salátatörvénybe csempészve tudták a lehető legalaposabban elrejteni a közvélemény elől.

nyug250

Egy tavaly elfogadott törvénymódosítás nyomán az országgyűlési képviselők a nyugdíjba vonulásukkor különleges kedvezményeket vehetnek igénybe. A távozó politikusok a többieknél akár öt évvel hamarabb mehetnek nyugállományba, másrészt nem az ilyenkor előírt 8 százalékkal csökkentett nyugdíjat, hanem a teljes összeget kapják meg.

A Blikk [1] kalkulációja szerint az előző parlamenti ciklusból a kora alapján 51 volt képviselő számára adott a lehetőség . Eddig összesen négyen erősítették meg, hogy valóban élni kívánnak a kedvezménnyel: Csizmár Gábor, Filló Pál, Jánosi György és Magyar Bálint.

A nagy felháborodást kiváltó jogi lehetőségről csak most, a hatályba lépését követően majdnem egy évvel értesült a közvélemény, pedig a törvénymódosításról tavaly döntött az Országgyűlés. Igaz, azt a lehető legjobban elrejtették az ilyesmire fogékony kiváncsiskodók elől.

Egy, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997-es törvényt módosító jogszabályt ugyanis tavaly márciusban, közvetlenül Gyurcsány Ferenc távozása előtt terjesztett be a kormány nevében Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter. A képviselők kedvezményére vonatkozó hosszú körmondat még sem az akkori előterjesztésben, sem az Országgyűlés által 2009 májusában elfogadott törvényben nem szerepel.

Egy mondat a kiváltságról

2009. évi CIX törvény. 52. § (17): „A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 13/A-B. §-ának, illetve az

országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény 10. §-ának alkalmazása során 2010. december
31-ig a Tny.-nek az e törvény 8. § (2) bekezdésében meghatározott időpontig hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, illetve öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnak a Tny.-ben meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve az
elorehozott, valamint a korkedvezménnyel csökkentett, az érintettre irányadó korhatárt kell tekinteni.”

Azt ugyanis csak az év vége felé, a 2010-es költségvetést előkészítő (2009. évi CIX.) salátatörvénybe rejtve kodifikálták.

Ott viszont a pár hónappal korábbi, fenti törvényt kizárólag ezzel a mondattal egészítették ki. Ez a szöveg így a most hatályos törvény (2009. évi XL. tv.) 8. § (5) szakaszában olvasható.

Nem csoda, ha senki nem vette észre, ahogy az sem, hogy a gigantikus salátatörvény e pici pontjához (52. § 17.) indoklást sem fűztek. A politikusok újabb kiváltságának indokait így csak találgatni lehet: mivel hosszú időre kiesnek civil foglalkozásukból, néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt, elavult szakmai tudással kevés sanszuk lenne ismét elhelyezkedni az eredeti szakmájukban.

A másik lehetséges indok az, hogy ha a jövőjük többé-kevésbé biztosítva van, aktív politikusi pályafutásuk alatt a képviselők kevésbé hajlamosak korrupcióba keveredni. Ezzel csak az a baj, hogy egyrészt a jogszabályt pár hónappal a ciklus vége előtt fogadták el, amikor érdemi hatása nem lehetett már az enyveskezűség mértékére. Másrészt a nyugdíj összege Magyarországon még egy képviselő esetében sem akkora összeg, ami mérhető lenne a korrupciós jövedelmekhez.

/Forrás: Index.hu 2010.09.23./ *B.Kiss-Tóth László

*
...és dr. Halász József kiegészítő javaslata:
Mindenkit, aki 1989 óta országgyűlési képviselő, azonnal küldjenek nyugdíjba, kortól függetlenül. Nyugdíjuk legyen azonos a minimál-nyugdíjjal. Nyugdíjazásuk előtt teljes vagyonelszámolásra kell őket kötelezni, a választás és választhatóság jogától őket örökre meg kell fosztani. Aki kikéri ezt magának, azt emlékeztetem arra a sorsra, ami a korpa közé keveredetteké.
Természetesen, ehhez az kell, hogy az érintettek szembenézzenek önmagukkal, aminek gyakorlatilag nulla a valószínűsége.
Mivel a hazaárulás bűncselekménye sajátosan értelmezett a magyar jogalkalmazásban, bele kell törődnünk: ilyen gumicsontokkal igyekeznek elterelni a figyelmet arról, amit tesznek.

Mindenkinek gratulálok, aki ilyen híreket továbbít, és azoknak is, akik a hír elolvasása után még emlékeznek rá.

Halász József

*B.Kiss-Tóth László 2010.09.26.

Az otthon szülők zaklatásával buktatnák le a bábákat

Emese sírva fakadt, amikor belépett az ÁNTSZ XI. kerületi irodájába, ahová szabálysértési tárgyalásra idézték be, tanúként. – Miért kellett ide jönnöm? – kérdezte, de akkor már a karján ülő féléves gyereke is sírt.


Geréb Ágnes a bíróságon
Népszabadság - Szabó Bernadett
– Ágiékra utaznak – így foglalta össze szűkszavúan az apa, miért is kell a családnak hatóság előtt tanúvallomást tennie a tervezett és sikeresen, komplikációmentesen zajló otthon szülésükről. (Ági – Geréb Ágnes szülészorvos, az otthon szülés magyarországi úttörője – a szerk.)

Emese már második alkalommal választotta az intézményen kívül szülést, nagyobbik lányát is otthonában hozta világra. – A kórház olyan, ahová nem szívesen megy az ember, csak ha viszik – fogalmaz. A tiszti főorvos azért vallatta a szülőket, hogy megtudja, ki segédkezett a csecsemő világrajövetelénél. A bába ugyanis, amikor szülést kísér, minden esetben szabálysértést követ el, mert működési engedély nélkül végez egészségügyi tevékenységet. Működési engedélyt azonban nem kaphat, mert a kormányok eddig nem rendezték az otthon szülés személyi és tárgyi feltételeit.

Magyarországon a rendszerváltás után indultak mozgalmak a szülészet megújítására. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, független bába eleinte azért szállt szembe nap mint nap szinte az egész szülészeti szakmával, hogy az apákat a kórházak beengedjék gyermekük születésére. Geréb aztán az intézeten kívüli szülés legalizálásáért kezdett küzdeni, eddig mindhiába.

A szabályozáshoz 2008. év elején a Horváth Ágnes vezette liberális egészségügyi tárca jutott, de az MSZP–SZDSZ koalíciós szakítás után a szocialista miniszter megakasztotta a folyamatot. A Társaság a Szabadságjogokért nevű civilszervezet egy anya képviseletében aztán a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bizottságához fordult. A TASZ álláspontja szerint a szabályozatlanság miatt az állam alkotmányos mulasztásban van, emiatt az otthon szülést választó párokat folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri.

Jelenleg ugyanis az önrendelkezési jog miatt bárki szabadon megválaszthatja, hol kívánja világra hozni gyermekét, de ennek nincsenek meg a feltételei. Vagyis: a szülést kísérő bábák, dúlák nem kapnak engedélyt munkájuk legális végzéséhez, így ha otthon szülésnél segítenek, szabálysértést követnek el.

Jelenleg is több bába ellen folyik büntetőeljárás foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

Emesét is azért zaklatja a hatóság, hogy eljárást indíthasson a szülést kísérő bába ellen. Az ügy érdekessége, hogy az ÁNTSZ ilyen ügyekkel már hosszú ideje nem foglalkozott. Több kérdést intéztünk az ÁNTSZ-hez azzal kapcsolatban, miért is vizsgálják valójában Emese otthon szülésének körülményeit. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az évi 250-300, a kórházon kívüli szülést választó család mostantól számíthat-e arra, hogy az ÁNTSZ „rájuk száll”. A szolgálatnál azt mondták: még várnunk kell a válaszra.

A család csapdahelyzetben van: tervezték az otthon szülést, így ők hívták a bábát. A nő vallhatná azt, hogy spontán indult be a szülése, és ezzel védené az őt segítő bábát, ugyanakkor hamis tanúzást követne el, ez pedig bűncselekmény, és akár egy évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak érte. Ha nem tesz vallomást, akkor az eljárás hátráltatása miatt akár félmillió forintos bírságra is számíthat.

Emese az Open Sociaty Institute-hoz (OSI) fordult segítségért: a szervezet ugyanis nőjogi programjának keretében ügyvédi segítséget biztosít az otthon szülést választó pároknak, mert sokan vannak olyanok, aki megalázó helyzetbe kerülnek emiatt. Az intézményen kívül szülőket szinte kivétel nélkül éri valamilyen kellemetlenség, megjegyzés vagy fenyegetés a védőnői szolgálatnál, a terhesgondozásnál, az anyakönyvezésnél. Rendszeres „kaland”, hogy a bábák és a segítők után „kutatva” kihallgatják a családot, amely sok esetben életében először kerül kapcsolatba a rendőrséggel.

Az OSI jogsegélyprogramja augusztusban indult, és várja a panaszosokat, hogy szükség esetén ügyvédet biztosítson az otthon szülés körüli ügyekben.

nol.hu

Pintér beszélt. De még miket!

Pintér Sándor belügyminiszter a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának pénteki ülésén az MTI jelentése szerint a következőket mondta. „Az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható”.


Pintér szerint emiatt egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági bűncselekmények, egyre több lesz az utcai bűncselekmény és „nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más”. Mindezek megfékezéséhez elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni.

Viccelődésre, ironizálásra semmi ok, bár bőven lenne rá muníció, elég lenne csak a „két hét alatt rendet teszünk” ígéretét előhozni. Fölösleges, Pintér kijelentései ugyanis sokkal súlyosabbak annál, hogy a kormány eddigi kommunikációs ködösítéséhez igazítsuk. A belügyminiszter ezekkel a mondataival 1. csatlakozott elődjéhez, a jobboldalon oly sokat szidott Kuncze Gáborhoz, aki annak idején megélhetési bűnözésről beszélt, utalva ezáltal arra, hogy a szegénység és a bűn, bizony, bármennyire is tragikus ez, oly sokszor együtt jár. Ennek igazságát, úgy tűnik, most már Pintér Sándor is belátja. Övéi nem fogják megtapsolni.

2. Igazolta, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya iszonyatosan nehéz helyzetben van, hiszen esélye sincs megfelelni mindannak, amit a gazdasági fölemelkedésről ígért.

3. Közölte, hogy mondhat bármit Orbán Viktor, Matolcsy György, Szijjártó Péter, Kósa Lajos, Rogán Antal és a sok kommunikációs bűvész, a jövő év rettenetesen nehéz lesz.

4. Öntudatlanul is fölhívta a figyelmet arra, hogy önrendelkezés ide vagy oda, ha ennyire súlyos lesz a helyzet, talán nem kellett volna elkergetni a Világbank képviselőit, mert jobb ha az IMF véd, mint a fegyveresek.

Pintér valószínűleg őrült nagy hibát követett el, hiszen kibeszélt abból a pozícióból, ahonnan nem lett volna szabad, legalább még egy hétig, a választásokig, ahol minden eddiginél nagyobb sikerre számítanak. Nem ő az első, már néhány korábbi kiszólás is jelezte, hogy október után fordul a világ: Navracsics Tibor néhány hónapja azt mondta, hogy a választóknak legközelebb a költségvetés vitája során lesz „újra fülük az ellenzékre”.

A miniszterelnök-helyettes vájtfülűeknek szánt mondatánál Pintér brutális nyíltsága mellbevágóbb, és csak remélni lehet, hogy nem Orbán Viktornak azt a kötcsei mondatát fordította magyarra, miszerint ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból. Pintér egyértelműen életszínvonal-csökkenésről beszél. És ha igaza van, akkor tényleg nagy a baj.

Persze, még mindig van esély: meglehet, hogy Pintér Sándor Kósa Lajos „gazdasági csődös hibájába” esett, és ő is csak nagyobbat mondott, mint amekkorát akart. Kósát Orbán Viktor azzal védte meg, hogy nem ő a hibás, hanem az előző kormány. Pintér azonban egyrészt nem párttárs, meglehet, Orbán védené, de a Fidesz kevésbé. Másrészt a jövő évi büdzsé, ahogyan azt korábban ki is jelentette, már Orbán Viktor költségvetése lesz. Már nem lesz hová mutogatni.

nol.hu

Új alkotmány szükségeltetik

Salamon László, az előkészítő bizottság elnökének válasza a kiszálló TASZ-nak

A parlamenti bizottságok nem lehetnek függetlenek a „pillanatnyi hatalmi-politikai erőviszonyoktól”. De magát az alkotmányozást függetlenné kell tenni ezektől – nyilatkozta lapunknak Salamon László.

„Végső soron az Országgy...
„Végső soron az Országgyűlés dönt”
Fotó: Kocsis Zoltán

„Hogy mitől nem kisstílű, kisszerű az alkotmányzás? Mitől lesz a politikai erőviszonyoktól függetlenített? A sokszínű vélemények begyűjtésétől, az alkotmányozás társadalmi dimenzióba helyezésétől”, mondja az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes elnöke. Szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek határozott elképzelései vannak az alkotmányozásról.

A kétharmados koalíciós többség semmi okot nem adott arra, hogy az alkotmányozási folyamat tisztességességét, jó szándékát megkérdőjelezze az ellenzék. A napi politika beszüremkedését ott érzem, hogy egyesek máris „lövik” az alkotmányozást – így reagált Salamon László arra, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyílt levélben tudatta: noha felkérték, nem vesz részt az alkotmányozásban.

A TASZ idézi Salamon László 1995-ben elhangzott szavait, amelyek szerint „mindennemű alkotmánnyal szemben alapvető követelmény, hogy időálló legyen, és hogy a legszélesebb nemzeti elfogadottságot élvezze. E követelmények csak akkor elégíthetők ki, ha az alkotmányozást sikerül a kisszerű politikai kérdésektől mentesíteni, a pillanatnyi politikai erőviszonyoktól függetleníteni”.

SÓLYOM LÁSZLÓ NEM VÁLASZOLT

– Természetesen vállalom a nyilatkozatot,most is az a véleményem, amit 1995-ben mondtam. Az nyilvánvaló, hogy a parlamenti bizottságok nem lehetnek függetlenek a „pillanatnyi hatalmi-politikai erőviszonyoktól”. De magát az alkotmányozás folyamatát függetlenné kell tenni ezektől – nyilatkozta lapunknak Salamon László. Az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes elnöke szerint ezért kérték ki az induláskor nemcsak a kormányt képviselő miniszterelnök, hanem 25 társadalmi szervezet, egyházak, kisebbségi szervezetek és valamennyi államhatalmi ág képviselőjének a véleményét, miként megkeresték valamennyi egyetem alkotmányjogi tanszékét is. És nyitottságot hirdettek minden más véleménynyilvánító szerv vagy személy javaslatainak befogadására.

"Megjegyzem, mindkét köztársasági elnök véleményét kikértük, Sólyom elnök úrét és Schmitt Pál elnök úrét is”. Arra, hogy kaptak-e választ Sólyom Lászlótól, Salamon László azt mondta: „Nem kaptunk. Valószínűleg azért, mert megbízatása lejártáig nagyon kevés idő volt hátra”. Eddig Schmitt Pál sem válaszolt. Egy másik felvetésre, hogy Sólyom László szerint az alkotmány időtálló, „nem technokrata szabályhalmaz” és nincs alkotmányozási kényszerhelyzet, a bizottság elnöke azt mondta: „Sólyom elnök úr a hatályos alkotmány értékeit hangsúlyozta, és azokkal a felvetésekkel vitatkozott, amelyek ezeket az értékeket kétségbe vonták”.

ŐSZÖD TÜKRÉBEN

A magyar közbeszédben nem vitás, hogy a 1949. évi XX. törvény, a mostani ideiglenes alkotmány helyett új alkotmány szükségeltetik. Az, hogy van-e alkotmányozási kényszerhelyzet, külön kérdés – véli a bizottság elnöke. „Ha a kényszerhelyzeten olyan helyzetet értek, mint amikor a diktatúra felszámolása és a demokrácia megteremtése került napirendre, akkor ilyen értelemben nincs alkotmányozási kényszerhelyzet.

A mostani hatályos alkotmány a demokratikus jogállami elveknek lényegében megfelel, azonban ez egy átmeneti alkotmány. Gazdasági és politikai értelemben lezárult az átmenet korszaka, de alkotmányjogilag is le kell zárni”, mondta Salamon László. Szerinte problémák vannak a mostani alkotmány legitimitásával, mert nagyobb részt nem szabadon választott Országgyűlés fogadta el, hanem az utolsó pártállami parlament, az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások eredményeként. De a kerekasztal szintén nem népi felhatalmazás alapján működött.

Szerkezeti fogyatékossága is van: az alapvető jogok hátrasorolása nem felel meg a XXI. századi igényeknek. – De végig kell gondolni az elmúlt húsz év működési tapasztalatait is: például azt, hogy az őszödi beszéd és az általa kiváltott nagy politikai feszültségek tükrében egyes részleteiben valóban tökéletes-e a kormány, a parlament és az államfő viszonyának szabályozása –tette hozzá, de nem kívánta megelőlegezni a változtatás irányát.

MEGKERÜLHETETLEN KORONA

„S hogy mitől nem kisstílű, kisszerű az alkotmányozás? Mitől lesz a politikai erőviszonyoktól függetlenített? A sokszínű vélemények begyűjtésétől, az alkotmányozás társadalmi dimenzióba helyezésétől. Nagyonnagyon széles a kapu, amit kinyitottunk”, mondta Salamon László, hozzátéve: „Elnézést a kifejezésért, én inkább ott érzek kisstílűséget, hogy elkezdik »lőni« az alkotmányozás ügyét, a jogállamiság haláláról és hasonló badarságokról vizionálnak. Még az előtt, mielőtt bármi is kibontakozna. Egyetlen konkrét elképzelés rajzolódott ki. Ez nem titok. Ez valóságos, ha úgy tetszik a többség részéről megnyilvánuló politikai akarat: az alkotmányban valamilyen formában, minden bizonynyal a preambulumban, szerepelniük kell a magyar államiság történelmi hagyományainak. A Szent Korona szót, ha a magyar közjogi hagyományokról beszélünk, mint kifejezést nem tudjuk, és nem is akarjuk megkerülni”, szögezte le a politikus, emlékeztetve: a Szent Korona-tan a magyar közjog gondolatvilágának évszázadokon át része volt, és vannak olyan értelemzések, amelyek például a jogegyenlőséget máig ható érvényességgel a Szent Korona-tanból vezetik le.

NEMES LIBERÁLIS HAGYOMÁNYOK

A bizottság elnöke szerint a keresztény értékek is legalább három ponton összekapcsolódtak a magyar történelemmel úgy, hogy ennek megörökítése, „szerény véleménye szerint” a nemhívőket sem sértheti. „Vitathatatlan, hogy a magyar államalapítás a keresztény Európába való beilleszkedéstől és a kereszténység felvételétől elválaszthatatlan, a magyarság századokon át vérzett a keresztény Európa védelmében és a kereszténységnek, mint olyannak, elévülhetetlen érdemei vannak a magyar kultúrtörténetben. Mindennek, nem egy háromsoros, hanem egy hosszabb, ünnepélyes preambulumban szerintem helye van”, reagált arra a TASZ-bírálatra Salamon László, miszerint a kereszténység alkotmányba foglalása „nem egyeztethető össze a szekularizált államfelfogással, és sérti a polgárok egyenlőségét, a vallásszabadságot”.

A bizottság elnöke azt gondolja: más értékeknek is meg kell jelenniük. A nemes liberális hagyományoknak, például 1848-nak, Kossuth, Deák, Eötvös eszméinek ott a helye az alkotmányban. „Nekünk arra kell törekedni, hogy megtaláljuk azokat a közös pontokat, amelyek minél több ember számára vállalhatóak. Olyan alkotmány kell, amit mindenki szeretni tud. Vagy legalábbis olyan – számot vetve a megosztottsággal –, amellyel a nemzet lehető legnagyobb része egyet tud érteni.”

EGY A SOK KÖZÜL

A TASZ egy másik súlyos kritikájára, miszerint a „kormányfő egy saját alkotmányozói tanácsot hozott létre”, s tisztázatlan annak a Salamon-féle bizottsághoz való viszonya, Salamon László azt válaszolta: ezt nem is érti. Lapunk felvetésére, hogy azért is támadják az alkotmányozást, mert Orbán Viktor személyesen is szeretne részt vesz abban, és a tanácsadó testülete részéről már közölték, hogy az új alkotmányból törlik a konstruktív bizalmatlanság intézményét, népszavazást pedig csak morális kérdésekről lehetne tartani, Salamon László úgy reagált: „erről Schöpflin György úr beszélt. Pozsgay Imre nyilatkozott a televízióban arról, hogy általános véleményeket fogalmaznak meg az új alkotmányról. Ebből a szempontból Boross Péter kivétel, aki konkrét javaslatokat is felvet (arról, hogy a jelölési-kinevezési jog kerüljön a kormányfőhöz, illetve korlátozzák, ki fordulhat Alkotmánybírósághoz – a szerk.). De a különböző vélemények nagyon messze vannak attól, hogy egységes koncepcióról lehessen beszélni. A tanácsadó grémium hivatalos koncepciót még nem tett le az asztalra. Salamon szerint abban semmi kivetnivaló nincs, ha Magyarország miniszterelnökének – aki az elmúlt húsz év tükrében a politikai élet markáns, meghatározó alakja, és aki ott volt az Ellenzéki Kerekasztal mellett, és aki a Hősök terén kimondta, hogy az oroszok menjenek haza – vannak határozott alkotmányozó elképzelései. De az övé is csak egy lesz a bizottság előtt a különböző vélemények között. Hiszen a bizottság, végső soron pedig az Országgyűlés dönt az új alkotmányról” – mondta az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság fideszes elnöke.

„Ugyan, honnan veszik ezt a badarságot?” Így reagált Salamon László lapunknak arra a kérdésére, amely szerint azt mondják, hogy Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság alkotmányos alapjogokkal foglalkozó munkacsoportjának fideszes felelőse már írja az alkotmány normaszövegét. Ez képtelenség, „egy marhaság”, mondta Gulyás Gergely is a feltételezés kapcsán, hozzátéve: az új alkotmány normaszövegét nyilván a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban írják majd azt követően, ha a bizottság és a parlament elfogadta az új alaptörvény koncepcióját.

nol.hu

Blogarchívum

Digitális Napló

inforabakoz

Magyar Nemzet Online - Hírek

[origo] Hírcentrum

Hirposta.hu

Borsonline.hu

Napiász Online

InfoRádió

Check Page Rank of your Web site pages instantly:

This page rank checking tool is powered by Page Rank Checker service