Amikor ezt a levelet leültem megírni, kinéztem a szobám ablakából. Éppen ráláttam a Kisdunára. A sima vízfelület, metszett velencei tükörként veri vissza a délelőtti, kristálytisztán ragyogó őszi nap sugarait. Mintha megállt volna egy pillantásra a rohanó idő. A vízfelületen uralkodó mozdulatlanságot csak néha töri meg egy-egy fürge, játékos kedvében lévő halacska, amikor feldobja magát néhány centire a levegőbe. A nádasban élő szárnyasok szinte lebegve siklanak a csillogó ezüstszínű szalagon.
Kutyáink lustán heverésztek szanaszét a kertben. Talán már a közelgő hideg időkre gondolnak, amikor a Nap adta életet igyekeznek minden porcikájukkal felfogni, és áldott langymelegét magukba fogadni. Tőlük csak pár lépésre tisztogatja magát a cica. Ezúttal nem törődnek vele.
A nyitott ablakon keresztül, a kertünkben lévő fák lombkoronájában élő énekesmadarak népes táborának, szívet, lelket melengető édes dala hallatszik. Csak az egyik tyúkocskánk kárálása rondít bele énekükbe.
Gyerekeink a ház különböző zugaiban múlatják tanulásra hivatkozva az időt. Párom - aki egyben hűséges társam, a barátom és szerelmem, maholnap huszonöt éve -, a konyhából felszűrődő hangokból, és terjengő illatokból ítélve, a vasárnapi ebéd elkészítésével foglalatoskodik.
Valahonnét lágy, andalító zeneszó hallatszik, mintegy aláfestéseként a kinti madárdalnak.
Tökéletes harmónia, igazi idill. Rend van, nyugalom és béke.
Ebbe a harmóniába, tulajdonképpen csak én nem illek bele. Lelkem háborog mindahányszor, amikor lelki szemeimmel a külvilágra tekintek. A népet ahová tartozom, folyamatosan megalázzák, megbetegítik, kisemmizik, nyomorba döntik. Visszaélnek béketűrésével, jámborságával, szorgalmával, röghöz kötöttségével, ami tulajdonképpen a hazaszeretet megfelelője. Gyökértelen, múlt nélküli, primitív, halszagú finnugor senkiket igyekeznek csinálni, a Teremtés nyelvét beszélő MAG népéből, annak nyomába lépni sem tudó, jellemtelen, lelketlen, haszonleső, létünket megkeserítő idegenszívűek.
És ez nekem fáj. A kelleténél valószínűleg jobban.
Elgondolkodtam. Jogom van-e a családom békéjét, nyugalmát, viszonylagos jólétét kockára tenni, olyan „nagy” szavak végett, hogy Nemzet, Haza, Magyarság?
Felidéztem magamban, hogy az elmúlt néhány évben, de főleg a mögöttünk lévő néhány hónapban mivel is foglalkoztam. Mivel is sikerült magamra vonni a közvélemény csekély, de leginkább – immáron a saját bőrömön megtapasztalva – a vérünket szívó, aljas hatalom rosszalló figyelmét?
Erős belső késztetésnek engedve megjártam Vereckét egy szál zászlóval a kezemben, gyalog a Kossuth térig. Haza bicikliztem Trianonból a Kereszttel, rajta Nagymagyarországgal, hogy végre levehessük onnét. Mindezt azért, hogy felhívjam Magyarország jobb érzésű felének a figyelmét arra, amit egyébként megtapasztalhatnak nap,- mint nap, miszerint Kishazánkban nem jól mennek a dolgok.
Azt reméltem – belátom eltúlzott optimizmussal -, hogy sikerül ráébreszteni a Nemzetet az egység fontosságára. Azt hittem elég lesz a saját hitem, lelkesedésem, elszántságom, és képes vagyok megmozgatni az emberek szívét mások helyett. Azok helyett, akiknek egyébként – legalábbis a látszat szerint -, többek között ez a lenne a dolguk. Azok helyett, akik nálam sokkal ismertebbek, népszerűbbek, ezáltal elfogadottabbak, de kitudja(?) miért, nem szólítják meg az ország cserbenhagyott, vagy inkább a szakadék szélére vezetett ősi lakosságát, a közös cselekvésre.
Tudni vélem a mások által is sok helyütt hangoztatott megoldást – a történelmi Alkotmányunk ezredévre visszamenő jogfolytonosságának helyreállítása -, de nem jutott túl mondandónk a bezárt füleken. Nem hallatszott el a totális média elnyomás miatt, a leginkább érintettekhez szavunk.
Ezen kívül is valami hiányzik, ami kimozdíthatná az emberek többségét a semmivel nem törődő, meglévő földi javaiba féltékenyen két kézzel kapaszkodó, anyagi dolgaihoz foggal,- körömmel ragaszkodó apátiájából. A többség szenvtelenül képes elnézni azt, hogy a pökhendi bankok által megbízott, mások nyomorán gátlástalanul gazdagodó, vérszívó pióca végrehajtók utcára tegyék embertársainkat. Nem akarnak valahogy gondolatban eljutni odáig, hogy ma mások, de holnap - százszázalékos biztonsággal megjósolhatóan - ők fognak az utcára kerülni. Nem akarják megérteni, hogy a holnap (biztosan) bekövetkező saját problémáikat, csak ma lehet orvosolni a másoknak nyújtott segítség által.
Ezt a demokráciának nevezett politikai berendezkedést át kell adni a múltnak. Minden áron! Sosem volt jó, és sosem lesz az. Javítgatni nem lehet. Alapjaiban emberiség ellenes, velejéig romlott, korrupcióval átszőtt, haszonelvűséget kiszolgáló rohadalom. Aljas, mert elhiteti az emberekkel, hogy van választási lehetőségük. Nincs! Azé a hatalom, aki a jelölteket elénk tuszkolja. Így aztán teljesen mindegy, hogy Orcsány vagy Gyurbán uralkodik rajtunk, mindkettőjüket ők rángatják dróton!
Tenni kell azért, hogy letűnjön végleg e korszak. Mégpedig a saját lételemét kell ellene fordítani. El kell venni tőlük az éltető elemüket, a pénznek nevezett pórázt, amivel a nyakunk köré tekerve fojtogatnak bennünket.
Mi módon?
Ki kell venni az összes, esetleg még bankban tartott pár forintunkat, és a piacokon magyar emberektől magyar terméket vásárolva rajta, tartalékoljunk élelmiszert. (a küszöbön álló kozmikus és természeti változások is ezt indokolják)
Abba kell hagyni a jogtalan szerződésekkel, uzsorakamattal ránk erőszakolt hiteleink visszafizetését. Nem kell befizetni egyetlen egy sárga csekket sem, mert elképesztő visszaélésekkel tarkított, a kisfogyasztót lépten-nyomon megkárosító valamennyi szolgáltató (víz, gáz, villany) működése.
Nem kell befizetni semmilyen adót, mert azt nyomban annak a nemzetközi bűnszövetkezetnek utalják tovább, akiknek az adósságcsapdájába tudtunk és jóváhagyásunk nélkül belekényszeríttettek bennünket, vagy éppen azok nyelik le adóforintjaidat különböző trükkökkel, akik önként és dalolva járultak hozzá, hogy ebben a szörnyű, kifizethetetlen kamatrabszolgaságban sínylődünk.
Bizony, ahhoz hogy ezt hatékonyan megtehessük, össze kell fogni. Ha csak néhány százan vállalják be ezt a koránt sem veszélytelen cselekedetet, azt nyílván elnyomja a regnáló hatalom. Ha pár ezren, akkor azt is, nagyobb apparátus bevetésével. De sok tízezer, pláne sok százezer eseménnyel már nem tudnának mit kezdeni. Heteken belül összeomlana a bűnös, globalista uralomra törő rendszerük, nem csak nálunk, hanem példánk hatására az egész világon. Csak valakinek tudatosítani kellene az emberekben mindezt.
Úgy tűnik, hogy közöttünk férfiak között, nincs olyan karizmatikus személy, akire egy emberként hallgatna mindenki.
Hiányzik Valaki, vagy Valami. Esetleg Nagyboldogasszony Anyánk nőiessége, szerető anyai energiájának földi megjelenítése?
Lehet, hogy egy asszony össze tudná fogni a sok tehetetlen „nemzetvezető” kivagyi hímet? Ha szégyenszemre egy nő kér fel bennünket táncolni, azt bizony nem illik visszautasítani!
Talán lesz ilyen bátor, belevaló hölgy, talán nem. Mindenesetre a történelem adott már arra példát, hogy amikor veszni látszott minden, akkor a „gyenge” nők nyertek meg egy háborút.
Ismerem azt a „gyenge” nőt, aki, ha megszeret „valamit”, akkor mire képes. Tudom, milyen lehet az, amikor felismeri Hazájában, meg nem született gyermekét, és beleszerelmesedik. Tudom azt is, mire lenne képes, amikor azt látja, hogy ellenére tesznek! Tudom, hogy békés házicica-szerű, babusgatóan szerető anyai ösztöne, félelmet nem ismerő vérszomjas anyatigrissé képes átváltozni, hogy megvédje, ami az övé, azt, amit az életénél is jobban szeret.
Tudom, hogy anyai szeretete hatására, a hegyek lábra kélnek, a folyók megfordulnak, az éjszakából nappal lesz, a csillagok megállnak az égen. Képes a világot szerelme erejével, a feje tetejére állítani.
Ő az, aki a körülötte lévő, - beszédében nagyon bátor, tetteiben kevésbé - fotel forradalmárt fel tudja állítani a söre mellől. Ő az, aki mélyre elásott, éppen csak pislákoló férfi büszkeségét képes felemelni, életre kelteni. Ő az, aki képes a tükröt elé tartani, hogy nézzen bele.
- Én férfiembert választottam magamnak életutam párjául! Te az vagy? Nézd, mit tesznek a gyermekemmel, a Hazámmal! Hogy tűrheted, hogy hagyhatod ezt?
Ő az emberiség hajtómotorja. Ő a teremtője. Az Ő termékeny öléből fakad az élet, és bizony Te „gyenge” asszony, ha tetszik Neked, ha nem, Te vagy a védelmezője. Hozzád szalad, ha fáj valamije, tőled várja az élelmet, az ápolást, ha beteg, és a Te puha, biztonságot árasztó öled, és ölelő karod a menedéke, ha bármi sérelem érte. Ismerlek! Te vagy az Anya, az ANYA így csupa nagybetűvel!
Férfi társaim, mennyire égne a pofánkról a bőr, ha mondjuk az utcán lépten-nyomon kopaszra, vagy tüskésre vágott hajú hölgyemény jönne velünk szembe? Tennék mindezt azért, hogy jelezzék, ők képesek az egyik legnagyobb kincsüket, nőiességük fontos jelképét a hajkoronájukat feláldozni szabadságunk érdekében. Mondd ember, cserébe te is képes lennél végre tenni valamit? Mondjuk felállni a fotelből és összefogni a szomszédokkal, ismerősökkel, barátokkal, haverokkal azért, hogy megvédjétek egymást, ezáltal a Nemzetet?
Hogy miért adtam ennek a levélnek egy kérdőjeles „Búcsú levél” címet? Azért, mert egyVIDEO1 bejelentéssel társaimmal együtt egyértelműsítettem jövőbeni cselekvési szándékom irányát. Ezzel a tettemmel tulajdonképpen cserbenhagytam saját imádott családomat. Magukra hagytam őket, mert nincs kétségem a hatalom reakciójáról. Ezzel a bejelentéssel magam mögött hagytam mindent, ami eddig fontos volt az életemben. A szívem megszakad a szeretteimért való aggódás miatt, de akkor sem tudnék nyugodtan élni, ha nem teszem ezt meg. Akkor meg a gyermekeim kilátástalan Zsidóniai jövőjéért érzett tehetetlen düh nem hagyna nyugodni.
A jelen eset tulajdonképpeni tragédiája az, hogy a mai Magyarországon nem csekély bátorságot és elszántságot igényel az, ami egyébként a világ legtermészetesebb dolga kellene, hogy legyen. Mert mit is teszünk valójában? Fennhangon, tiszta tekintettel, fedetlen arccal kiállunk a nyilvánosság elé, Magyarországon, a magyarság érdekeiért. Ezt a cselekedetünket a hatalom teljes súlyával fenyegeti, terroristának és nem sorolom minek megbélyegezve bennünket. Figyeled? Magyarországon, a magyarság érdekeiért! És ez szerintük bűn! Hát akkor sem tesszük meg nekik azt a szívességet, hogy gyáván kámzsa mögé rejtsük arcunkat! Mi itthon vagyunk! Ősi jogunk, és az IGAZSÁG velünk van! Akkor meg mi félni valónk lenne? Féljen az, akinek oka van rá!
Mi tudjuk, hogy JOGUNK és KÖTELESSÉGÜNK ellenállni a soha el nem évülő ősi törvényeink jogán, ha nemzetünk ellenére cselekszenek a hatalom jelenlegi birtokosai!
Amikor ezt a levelet olvasod, lehet, hogy Te már tudod, hogy VIDEO2 bejelentésünkre a jelenleg nyakunkon ülő hazaáruló hatalom milliárdokért létrehozott (RE)TEK egysége miképpen reagált. Valahol vagyunk. Lehet, hogy szabad lábon, lehet hogy nem. Lehet, hogy ezen a lét síkon, de az is lehet, hogy nem. Remélem lesz bejelentésünknek vízhangja, olyan ami túlmutat Kárpát-Hazán!
Ha azonban nem ébred fel végre a magyar rövid időn belül, és a félre értelmezett (nem cselekvő) szeretet útját választja, akkor végleg eltűnhet egy sokra hivatott nemzet a történelem színpadán! Ez esetben (h)őseink tombolni fognak tehetetlen dühükben „odaát”. Nem azért adták vérüket, életüket Kárpát-Hazánkért, hogy gombokért, látszat csillogásért, vélt békéért, gyáván dobjuk oda az ellenségnek szent örökségünket!
MOST van itt igazán az ideje, hogy egységbe rendeződjön, és a világméretű változások élére álljon – pont ahová a Teremtő rendelte vala - a Magyarság.
Magyarok! Ránk vár, ránk figyel az egész világ, mert ők jobban tudják, hogy mi vagyunk a MAG népe, mint mi magunk
E levél íródott Kiskunlacházán, 2011. év szeptemberének végén, amikor a Plutó a magyarság csillagképében, a Nyilasban jár a Déli Korona felett, ami a Szent Koronánk égi megfelelője. A Plutó a generátora azoknak az energiáknak, amely egy új korszak irányába lódíthatja az emberiséget.
Orosházi Ferenc
a Zászlós,
a Nemzeti Hadsereg Tisztje
