Házszabályellenesen utasították el a Jobbik népszavazási kezdeményezését?

 A még hatályos alkotmány alapján utasította el a házbizottság a Jobbik népszavazási kezdeményezését az új alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről, mondván, hogy népszavazást a képviselők legalább egyharmada indítványozhat. Ezt Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke közölte a házbizottság pénteki ülése után. A Jobbik tudomásul veszi a döntést, de Vona Gábor, a párt elnök-frakcióvezetője azt mondta, súlyos hibának tartják, hogy az ország leendő alaptörvényéről nem lesz népszavazás. A Jobbik az alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről kezdeményezett megerősítő népszavazást. Novák Előd, a párt képviselője a kezdeményezés bejelentésekor elmondta, lelkiismereti okokból kérik a népszavazás kiírását, hiszen már korábban is azt mondták, hasonló súlyú ügyekben a lakosságnak kellene kimondania a végső szót. Az Országgyűlés ülését levezető elnök a Jobbik bejelentése után pénteken rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatára. A Ház a testület ülése alatt szünetet tartott, ez az eredeti tervek szerint 14 óráig tartott volna, de végül csak fél négykor folytatódott a parlament ülése. A Fidesz ugyanis azt kérte a Jobbiktól, vonja vissza a népszavazási kezdeményezést, erre a párt gondolkodási időt kért és emiatt átmenetileg a házbizottsági ülést is felfüggesztették. Frissítés: Novák: Csak házszabályellenesen tudták meghiúsítani a Jobbik népszavazási kezdeményezését Kövér László nem először élt vissza házelnöki jogkörével, amikor nemes egyszerűséggel szabálytalannak minősítette, így figyelmen kívül hagyta az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek népszavazásra bocsátását célzó, szabályos indítványomat. Így az Alkotmánybíróság akár meg is semmisítheti az Alaptörvény kiegészítését eljárásjogi okból, ahogy az egyházügyi törvény esetében is tette. Igaz, január 1-jétől állampolgárok, képviselők, sőt frakciók sem fordulhatnak az AB-hez, de az alapvető jogok biztosa még kezdeményezhet eljárást. A házvezetés által idézett, még hatályos Alkotmány 28/C. § (4) bekezdése nem ellentétes a szintén kétharmados, a Jobbik által hivatkozott Házszabály 109. §-ával, hiszen utóbbi egy külön, plusz lehetőséget biztosít képviselői alapjogként kizárólag az Országgyűlés által elfogadott, de a köztársasági elnök által még alá nem írt törvény népszavazással történő megerősítésének kezdeményezése ügyében, amiről csak az Országgyűlés következő ülésén lehetett volna dönteni. A Fidesz ezért hívatott össze rendkívüli házbizottsági ülést, és ezért kérte a Jobbikot a népszavazási kezdeményezés visszavonására, hogy már január 1-jétől hatályba léphessen az Alaptörvény kiegészítése, illetve a Hit Gyülekezetét is történelmi egyházzá nyilvánító, új egyházügyi törvény. Végül Kövér László erőből oldotta meg a kellemetlenségüket, szabálytalannak minősítve a kezdeményezést, fellebbezési lehetőség pedig nincs… A házelnök ugyanúgy hivatali visszaélést követett el, mint amikor sorozatosan fogadja be a kormánypárti képviselők házszabályellenesen benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatait. Novák Előd, a Jobbik népszavazást kezdeményező képviselője (MTI - HVG) Korábban írtuk: A Jobbik megerősítő népszavazást kezdeményez az alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről. A házszabály értelmében bármely képviselő élhet ezzel a lehetőséggel a parlament által már jóváhagyott, de még ki nem hirdetett előterjesztések esetében. Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabály rendelkezik a jelenlegi alkotmány január elsejei hatályon kívül helyezéséről. Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, lelkiismereti okokból kezdeményezik a népszavazás kiírását, hiszen már korábban is azt mondták, hasonló súlyú ügyekben a lakosságnak kellene kimondania a végső szót. Az Országgyűlés ülését levezető elnök a Jobbik bejelentése kapcsán pénteken rendkívüli házbizottság összehívását kezdeményezte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője javaslatára. A Ház a testület ülése alatt, 14 óráig szünetet tart. 
(MTI) Kuruc.info 2011.12.30. *B.K-T.L.

OS - A Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért Alapítvány (MGFA) folytatja tevékenységét az ország érdekében.

  Az Alapítvány - bejegyzésének pillanata óta - dolgozik azon, hogy több projektet sikerre vigyen. Az MGFA célja a tömegmédia befolyásolása céljainak érdekében. Lényegesnek tartja, hogy működtesse a Társadalmi Kamarát. Felhívja a figyelmet - többek között - a pénzügyi kultúrára való nevelésre már az alapfokú oktatási intézményekben. Tökrekszik arra, hogy a professzionális politika kutatásával és széleskörű megismertetésével új politikai erők is erősek lehessenek. Ne felejtsük el: nyitott társadalmat építünk. Az Alapítvány célja a politikai kultúra és a magyar gazdaság fejlesztése. Célja, hogy segítse a magyar vállalkozásokat abban, hogy új piacokat találjanak ill. a már meglévő piacokon megvethessék lábukat. Ehhez kapcsolódóan célja az ország határain belül, illetve a határon túli magyarlakta területeken tudományos, kutatási tevékenység szervezése, elsősorban a társadalomtudományok (történelem, közgazdaságtan, jog, politika, szociológia stb.) körében, majd részben ezen kutatások eredményeinek felhasználásával is oktatási, ismeretterjesztő tevékenység végzése, mely jelentős mértékben hozzájárulhat az állampolgárok közéleti ismereteinek szélesítéséhez, a politikai szféra, a gazdaság, a pártok és az állampolgárok kapcsolatának erősítéséhez. A professzionális politika tudományos igényű vizsgálata Célja ezen túl a professzionális politika tudományos igényű vizsgálata, majd ennek eredményeként javaslatok, új módszerek, eljárások kidolgozása a politikai tevékenység minőségének, hatékonyságának javítása érdekében, amelyek a politikai rendszer egészének jobb, hatékonyabb, a közjót fokozottan szolgáló működéséhez járulhatnak hozzá. Az Alapítvány az alábbi, cél szerinti tevékenységeket végzi: tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, tehetséggondozás; korszerű oktatási, tudományos, ismeretterjesztő tevékenységi formák szervezése illetve támogatása; az alapítvány céljait szolgáló kutatási tevékenység szervezése illetve támogatása; előadások, konferenciák szervezése illetve támogatása; tanulmányok, szakkönyvek, egyéb, az alapítvány célját szolgáló kiadványok kiadása, illetve kiadásuk támogatása; bel- és külföldi szaklapok, szakfolyóiratok ill. szakkönyvek megvásárlása; Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért Alapítvány Tel: 06-70-398-9159 segitunk@vallalkozasokert.info http://www.gazdasagifelemelkedesert.com 

 Kiadó: Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért Alapítvány

OS - Orbán valóban semmit sem tud?

  Néhány hete Orbán Viktornak nem volt tudomása arról, hogy egyik minisztere egy napja lemondott. Ma arról nincs tudomása, hogy egyik államtitkára bérrendezést ajánlott az orvostársadalomnak, egészségügyi dolgozóknak. Ma reggel a miniszterelnök egy rádióinterjúban azt mondta, hogy amíg fejük búbjáig eladósodott kórházakról beszélünk, nem tudok jó lelkiismerettel foglalkozni az orvosok bérével . Ez a mondat vagy azt jelenti, hogy nem tud arról, mit tervez államtitkára, vagy azt jelenti, hogy amit tegnap Szócska Miklós ismertetett Papp Magorral, az ismét egy ígéret lufi volt. Ha mindez így van, akkor a kormány ismét bebizonyította, egyetlen szavát sem lehet elhinni és értelmezhetetlen, amit Orbán Viktor mond, hiszen az adósságállománynak semmi köze a bérrendezéshez. Most már értjük, hogy tegnap miért nem állt ki sem Réthelyi Miklós, sem Szócska Miklós a bérrendezés részleteivel. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a következő két napban mikor ül le a kormány az orvosok képviselőivel, vagy hozza nyilvánosságra a bérrendezés részleteit. A tegnapi nap furcsaságai után további kérdéseket vet fel, hogy a Rezidens Szövetség elnöke kinek az oldalán áll. Olyan, részletek nélküli, az egész orvostársadalmat érintő bérrendezés készül, aminek nincs meg a fedezete. Ha ezt valaki még nem látja, akkor érdemes a 2012-es költségvetés egészségügyi fejezetét elolvasni, abból kiderül, hogy milyen elvonások lesznek. A kormánynak vissza kell fordulnia arról az útról, amin most halad, mert ahogyan a magyar gazdaságot agyonnyomta a kormány, úgy löki a szakadékba az egészségügyi ágazatot. Ha mindez így marad, annak beláthatatlan következményei lesznek. Szómágia helyett, lápjenek a tettek mezejére, ma még nem késő a gondokat orvosolni. Réthelyi Miklós és Szócska Miklós ölbe tett kézzel nézi, ahogyan az egészségügyi rendszerből kiszorulnak a legrászorulóbbak. Cinkos hallgatásuk egyet jelent: alkalmatlanok a feladatra. Ha két napon belül nem kezdődik el a konkrét intézkedés a szakember elvándorlással kapcsolatban, a bérrendezés nem lesz világos és valódi, akkor valóban vészhelyzet alakul ki Magyarországon. Tegnap csak azoknak az intézményeknek segített a kormány, amelyek állami tulajdonban vannak. Az idei, év eleji zárolások feloldásáról döntött mindösszesen a kormány. Ebből a forrásból tudja a fenntartó - állam - kifizetni a súlyosan eladósodott intézmények tartozását. Totális kudarc lesz az államosítás, mert azok az intézmények, amelyeknél az állam a tulajdonos, ott jóval nagyobbak az adósságok. Jó példa erre a SOTE, amelynek az állam a fenntartója, idén az adóssága eléri a 6 milliárd forintot az ÁEK esetében pedig 7,5 milliárd forint. Véleményünk szerint azokat az intézményeket kell támogatni, amelyek jó gazdálkodást folytatnak, mint a ma még önkormányzati tulajdonban lévő számos kórház. Az időzített bomba tovább ketyeg... 
Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés 
Egészségpolitikai és szociális bizottságának 
alelnöke 
 Kiadó: MSZP

OS - Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleménye

  A KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség megdöbbenve értesült a hírről, hogy nemzetközi homoszexuális szervezetek Budapesten kívánnak homoszexuális olimpiát rendezni. A budapestiek az évek során már megtapasztalhatták a homoszexuális szervezetek értelmetlen és céltalan - többnyire külföldiek részvételével zajló - felvonulását, melynek provokatív megnyilvánulásai a társadalom széles rétegeinek rosszallását vívták ki. 2012-ben, amikor a kormányzat a pazarló kiadások visszafogását tűzte ki célul, és amikor az emberek többsége spórolásra kényszerül, nincs szükség a közpénzt felemésztő, értelmetlen rendezvényekre. Csak az előző homoszexuális felvonulás rendőrségi biztosítása 100 millió forintba került, így borítékolhatóan egy ilyen többnapos homoszexuális sportrendezvény ismételten jelentős kiadást jelent majd az államnak. Elfogadhatatlan egy ilyen rendezvény bármilyen állami támogatása, illetve a megrendezése érdekében állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő sporthelyszín biztosítása. 
 Budapest, 2011. december 30.
 Stágel Bence 
 Gaal Gergely 
országgyűlési képviselő, 
KDNP elnökhelyettes, 
IKSZ IKSZ elnök

OS - Kockázatos év lesz 2012, az átláthatóság biztosítása és a közhatalmi önmérséklet csökkentheti a magyar állampolgárok terheit


Jelentős szabad piaci várakozások az államkötvények  értékesítésénél növelik
Magyarország kockázatait. A közel 4 milliárd Euros várakozás a
közhatalom rugalmasságát is próbára teszi. Országbíró Zoltán
közérdek politikus az átlátható döntés előkészítés és a magyarországi
átlátható lobbi érdekében nyílt levéllel fordult Orbán Viktor
Miniszterelnökhöz.

Tisztelt Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!
Magyarország nehéz és kockázatos évének láttán, a mindenkori magyar
kormány támogatásának elkötelezettségével fordulok Önhöz a
nyilvánosság támogatásával.
 Magyarország európai felemelkedése iránt elkötelezett transzparens
hivatalos lobbi az erős választói bizalommal rendelkező magas
színvonalú kormányzati munkát kívánja erősíteni és a választói
érdekeket jeleníti meg.
Meggyőződésem, hogy egyetértünk abban, hogy csak az az ország lehet
tartósan erős, amely biztosítja valamennyi polgára számára a
demokratikus és részvételi hozzáférést nyújtó médiakörnyezetet, a
választói véleményszabadságot, a kormányzati és önkormányzati
döntéshozás során az érdekek átláthatóságát, ezt követő átgondolt
döntéshozatalt elősegítve - a választópolgárok számára az egészséges
és sikeres élet lehetőségét.
Magyarország és a magyar országgyűlés választott képviselői
elsőrendű jogosultjai jogalkotásuk folytán és felelősei egyben a
magyar állampolgárok terhei keletkeztetésének.
Pusztán állampolgároktól elidegenedett döntéselőkészítés utáni
állampolgári terheket növelő jogszabályokkal nem teremthető meg az
alkotó emberi erőforrás - pedig meggyőződésem szerint erre nagy
szükség van 2012-2013 éveiben.
Az érdekérvényesítés átlátható formájának, a transzparens parlamenti
lobbi kormányzati erősebb támogatásának hiánya, a nemzeti és
demokratikus hazaszerető, valódi patrióta élet lehetőségét veszi el
a magyar emberektől, elsősorban humán társadalmi tartalékunktól a
magyar diplomás fiataloktól.
Őszintén elismeréssel adózok az általam is első számú politikai
kockázattal járó devizahiteles csapda létrehozott megoldásaihoz, a
végrehajtását fokozott kormányzati követéssel javasolva.
Szükségesnek tartom és támogatását kérem a magyar állampolgárok
aktivításának és gazdasági mozgásterének javításához. Jelenleg a
magyar családi vállalkozások helyzete, vele a magyar családok
aktivításának lehetősége, a magyar belső piac helyzete azonnali jogi
deregulációt és igen nagymértékben bürokráciacsökkentést igényel.
Különösen fontosnak tartom a jogi deregulációt, a jelenlegi hatósági
jogszabályok körében való lefolytatását a gazdasági jog, munkajog,
pénzügyi jog körében.(pl. könyvelői felelősség megnövelése, a
felszámolások felfüggesztése könyvelői hiba esetén stb.)
Statisztikák mutatják meg, hogy egy aktív vállalkozó és önfenntartó
család értékhordozásában hatványozott szerepet fejt ki, míg a
felszámolások után demoralizálttá és járulékossá válik.
Közös magyar sikerben bízva!    




  Tisztelettel:
                                            Országbíró Zoltán
   Kiadó: Magyarországi Hivatásos Parlamenti Lobbiért Szövetség

OS - Van, de mégsincs – az ombudsman az árvaellátás egy különleges esetéről

   Az árvaellátás megtérítésére kötelezte a nyugdíjfolyósító a férjét megölő anyát, a nő kegyelmet kapott és a bíróság a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól felmentette. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a gyermek jogai és mindenek felett álló érdekei és a jogbiztonság szempontjából aggályosnak nevezte a szabályozást. 10 évnyi megaláztatásban, félelemben és erőszakban töltött házasság után, a segítségkérés sok hiábavaló próbálkozását követően a feleség megölte a férjét. A Pest Megyei Bíróság, majd végül a Legfelsőbb Bíróság jogerősen elítélte. Az asszony megkezdte a büntetése letöltését, majd a köztársasági elnök a kiszabott szabadságvesztés hátralévő részének végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggesztette, a Pest Megyei Bíróság pedig felmentette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Az asszony azért fordult Szabó Máté ombudsmanhoz, mert a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megállapította ugyan a gyermekének járó árvaellátást, de az édesanyát egyszersmind annak megtérítésére kötelezte. Az országgyűlési biztos a nyugdíjfolyósítótól megkapott iratok alapján megállapította, hogy a döntés alapja a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény volt. A szabályozás szerint ugyanis aki a nyugellátásra jogosult egészségkárosodásáért, megrokkanásáért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott ellátást megtéríteni, márpedig – így az indoklás - az édesanya a jogerős ítélet szerint bűnös az emberölés bűntettében. Az egyébként formálisan jogszerű intézkedés oda vezetett, hogy a gyermek ténylegesen nem részesült árvaellátásban, mert a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság minden hónapban kiutalta a pénzt, de azzal, hogy anya azt egyúttal köteles is megtéríteni. A szabályozás merev, hiányos és differenciálatlan, és bár az eset tipikusnak nem tekinthető, a gyermek jogai és mindenek felett álló érdekei szempontjából aggályos – állapította meg az országgyűlési biztos. Álláspontja szerint a jogi helyzet sérti a jogbiztonság követelményét, valamint a gyermek védelméhez és gondoskodásához való jogát. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa gyermek jogainak és mindenek felett álló érdekének védelme érdekében felkérte a nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény megtérítési kötelezettségre vonatkozó rendelkezésének módosítását. A teljes jelentés a http://www.obh.hu/allam/jelentes/201000580.rtf oldalon olvasható. 
 Kiadó: Országgyűlési Biztos Hivatala

OS - Csődközelben szolgálati autóval mennek hazudni Szijjártóék

  A miniszterek és az államtitkárok mellett a közigazgatási államtitkárokat és a kormánybiztosokat is megilleti szerdától a személyes gépkocsihasználat és sofőr. Egy kedves ismerősünk így védte a Fidesz döntését: ”Megőrültél? Ha kimennének az emberek közé, akkor szétszednék őket.” Azonban Orbán pazarló kormányzásának ez csak az egyik szégyene. Az M0-s körgyűrű új szakaszát már december 27-étől használhatnák az autósok, de Orbán Viktor kormánya áprilisig zárolta, vélhetően akkor kell majd egy újabb tragikus bejelentést tenniük, amiről ezzel kell majd elterelni a figyelmet. A Fideszt nyíltan támogató CBA pedig állami, pardon, orbáni segítséggel megkapja a dohánytermékek forgalmazásának kiváltságos jogát bitorló trafikhálózatot? Lehetséges ez? A mi kutyánk kölykének számolatlanul szórjuk a közpénzt, a többinek meg És hogy kaphat Ókovács Szilveszter 3 millió végkielégítést 10 hónapnyi Duna tévés ámokfutása után. A MÁV-nál sokmilliós prémiumokat osztogattak, ahogy a fővárosban is sikerült 300 millió forint közpénzt jutalmazni maguknak, de a nemzet golyóstollának hivatala sem maradt le. Végeláthatatlan a sora annak, ahogy urizál a Fidesz (egy részét itt gyűjtöttük össze http://www.facebook.com/notes/t%C3%B6r%C3%B6k-zsolt/villantanak-ezerr el-a-korm%C3%A1nyp%C3%A1rtok-%C3%A9rt%C3%A9kel%C3%A9se-1-r%C3%A9sz/26 5146320205710), miközben a dolgozó polgárok létbizonytalanságban, egyre romló életfeltételek között, megzsaroltan, jogfosztottan élnek. Akinek pedig még van valamilye, az menekíti a kevéske vagyonát, amit jól mutat, hogy az osztrák bankoknál már szinte mindenki tökéletesen beszél magyarul és jelenleg nem tudnak időpontot adni az ügyfeleknek, annyira le vannak terhelve a tömegesen érkező magyar ügyfelek miatt. Az MSZP követeli, hogy a Fidesz fejezze be a közpénzherdáló, urizáló, másokon élősködő dzsentri stílust és végre felhatalmazásához híven, felelősen kormányozzon. Orbán Viktor pedig fejezze be a háborúit a magyar nemzet nevében, mert erre senki sem adott neki felhatalmazást Magyarországon! A történelem arra tanít mindenkit, hogy az emberek kifosztása és a nemzet jogfosztása után a trónfosztás szokott következni.
 Török Zsolt, 
szóvivő 
 Kiadó:MSZP

OS - Nyílt levél Handó Tündének és Polt Péternek

 Tisztelt Elnök Asszony!

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

   Régóta konszenzus van abban az igazságszolgáltatás és a közélet illetve a politika szereplői között, hogy a magyar bírósági rendszer működése komoly problémákkal terhelt. Mind tudjuk, hogy a törvényhozás gyakorlata sok szempontból elmarad az ideálistól. A kétharmados többség azonban olyan döntést hozott, mely e gondokat nem megoldani, hanem súlyosbítani fogja. A legfőbb ügyész, illetve az Országos Bírói Hivatal elnöke részére dedikált jogkörök kapcsán már az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy a büntetőeljárási törvény ilyen módosítása a hatályos alaptörvénnyel és nemzetközi szerződésekkel is ellentétes. A Fidesz azonban újra megszavazta a változtatást, melynek értelmében a legfőbb ügyész az illetékes bíróságtól eltérő bíróság előtti vádemelésre adhat utasítást, az Országos Bírósági Hivatal elnöke pedig bármely ügy tárgyalására bármelyik bíróságot kijelölheti. Ön a pozíciójából adódóan a magyar jogbiztonság egyik legfőbb őre. Hiszem, hogy tisztában van a felelősségével. Hiszem, hogy pontosan tudja, miféle lavinát indíthat el, ha úgy dönt: ne az illetékes bíróság előtt folyjon le egy büntetőeljárás. Hiszem, hogy nem akarja megfosztani a magyar bírákat a pártatlanság, a függetlenség látszatától, az őket megillető közbizalomtól. Önnek joga és kötelessége is a magyar igazságszolgáltatás tekintélyét, pártatlanságát, működőképességét megóvni. Mindezek alapján arra kérem: ne éljen újonnan biztosított jogosítványával! Minden magyar polgárt továbbra is maradéktalanul illesse meg a törvényes bíróhoz való joga! Ne kerülje meg, ne írja át az illetékességi szabályokat, ne tegye kiszámíthatatlanná és megbízhatatlanná a magyar igazságszolgáltatást! Ha Ön valóban elkötelezett a méltányos bírósági eljárások, a jogbiztonság, az igazságszolgáltatás függetlensége iránt, akkor figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság által is elfogadhatatlannak tartott, különleges jogosítványát. Legyen ez egy ”alvó jog”, amellyel sosem él, tegyen egy kármentő gesztust az igazságszolgáltatás és a polgárok érdekében.
 Üdvözlettel: 
Mesterházy Attila, frakcióvezető
- pártelnök 
 Kiadó: MSZP

OS - Egy újabb, s talán az utolsó szög a civil szervezetek koporsóján, avagy ha nincs ügyvéded nincs fellebbezés, tehát jobb, ha megszűnsz létezni.

  2009. évi L törvény 11.§-nak (3) bekezdése kimondja, jogi képviselővel rendelkező fél és a jogi személy fél a beadványát (fellebbezését) kizárólag elektronikusan terjesztheti elő . Fentiek értelmében bármelyik civil szervezet, amely ellen pl: fizetési meghagyást állítanak ki, ha nem keres rögvest ügyvédet és nem fellebbezi meg a döntést, akkor fizet és fizet és fizet és fizet. A fenti eset azért érdekes , hiszen magánembereknek megadja a törvény a lehetőséget, hogy megfellebbezze az egyoldalú döntést , de civil szervezetnek nem. Tehát ha valamelyik szervezetet jogsértés ér, ahogy eddig is köztudott volt, most már egy törvény is kimondja. Jó könyvelővel és remek ügyvéddel a honod alatt van csak esélyed. Saját tapasztalat, hogy a PSZAF már nem vizsgálja a civil szervezet ellen irányuló banki visszásságot, egy törvénymódosítás miatt, azt kizárólag bíróság előtt lehet megtámadni. Nógrád Megyei Bíróság döntése értelmében a fellebbezéshez való alapvető jogot sem gyakorolhatják azon szervezetek, amik nem rendelkeznek ügyvéddel. De hát akkor hogyan tovább? Rózsahegyi Márk optimistaklub.hu ötletgazda Az ügy előzménye: http://os.mti.hu/hirek/68927/ha_nincs_ugyved_nincs_fellebbezes

 Kiadó: Egy Optimista Magyarországért Közhasznú Alapítvány

OS - Az utasok kárára romlik az utasbiztosítás rendszere a budapesti közösségi közlekedésben

  A VEKE nem tartja jó ötletnek a BKV utas-balesetbiztosításának felmondását. Az elérhető megtakarítás csekély, a károsult utasoknak okozott kellemetlenségekkel összehasonlítva. A témát tálaló kommunikáció is elégtelen. Ilyen intézkedésekkel aligha lehet elnyerni az utasok bizalmát, noha arra most égető szükség lenne. A BKV közleményben tájékoztat arról, hogy a társaság felmondja az eddigi utas-balesetbiztosítását. Ezután a társaság kárt szenvedett utasai már csak a “kimutathatóan a BKV hibájából adódó balesetek után kaphatnak kártérítést, a BKV kötelező felelősségbiztosítása terhére. Az így elért megtakarítás mindössze évi 50 millió Ft. Álláspontunk szerint ez, a BKV anyagi problémáinak nagyságrendjéhez képest nevetséges összeg messze nem indokolja a biztosítási szolgáltatás színvonalának drasztikus csökkentését. A korábbi konstrukció jóval egyértelműbb volt, mivel azt vette alapul, hogy az eset a BKV területén történt-e: e feltétel jóval objektívabb, mint a cég felelősségének megállapítása, melyet mostantól kezdve a balesetet szenvedett utasnak kell bizonyítania. Az új helyzet az eddigi gyors ügyintézés helyett mindenképpen több vitát, ideges és felháborodott utasokat, valamint túlterhelt BKV-s ügyintézőket fog eredményezni. Akár egyetlen magas összegű kártérítéssel járó ügy, ahol az utasnak lesz igaza, többe kerülhet, mint amennyit az egyébként limitált kártérítési összegekről szóló szerződés felmondásával a BKV megspórol. A romló műszaki állapotok, a sokszorosan túlfutott, időnként kettészakadó vagy kigyulladó buszok, a folytonosan lerobbanó metrókocsik és mozgólépcsők vagy a fogaskerekű újabb kisiklásai különösen védhetetlenné teszik az utasok biztosításán való takarékoskodást. Információink szerint a döntés a BKV igazgatóságában született meg, amely a BKK vezetésének közvetlen felügyelete alatt áll. A rövid, száraz, a hátteret elhallgató közlemény is feljebb született, csak a presztízsveszteség elkerülése miatt a BKV-val adatták ki – a BKV-nak önállóan már nincs joga közleményt kiadni. A bajba került utas viszont a BKV-t szidhatja. De az intézkedés visszaüt: soha ennyire nem szorult rá a közlekedési társaság és a Főváros az utasok jóindulatára és támogatására. A szolgáltatás fenntartása melletti társadalmi kiállás nélkül ugyanis könnyen súlyos járatritkításokba vihetik bele a BKV-t azok, akik a világot a sofőrös szolgálati autó kényelméből szemlélik. Arra kérjük Tarlós István főpolgármestert, hogy vonassa vissza ezt az intézkedést. A BKV anyagi problémáit nem ilyen áron kell megoldani – egyébként így nem is lehet. De ha már minden fillért szeretnének – nagyon helyesen – megfogni, akkor a főpolgármester úr szíves figyelmébe ajánljuk a cégautók számát, bérlésük költségeit, valamint a kommunikációs stábokat, mint olyan elemeket, melyeket költségcsökkentési vizsgálódásnak kellene mihamarabb alávetni a közösségi közlekedéssel foglalkozó fővárosi szervezeteknél. Amíg ez nem történik meg, a hitelesség aligha állítható vissza. 

 Kiadó: Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület VEKE

OS - Nem hittek a szemüknek a kutyatulajdonosok!

  A Tappancs Állatvédő Alapítvány kiemelten feladatának tartja, hogy az ivartalanítást fontosságát minden fórumon terjessze, ezért rendkívüli akciót szervezett az elmúlt hetekben Szeged egy meghatározott körzetében. A kutyatulajdonosok először nem hitték el, hogy valóban ingyenes lenne számukra kutyájuk ivartalaníttatása. A Tappancs Állatvédő Alapítvány kiemelten feladatának tartja, hogy az ivartalanítást fontosságát minden fórumon terjessze, valamint konkrét megoldási lehetőséggel is segítse a kutyatulajdonosokat. Ezért rendkívüli akciót szervezett az elmúlt hetekben a Szeged melletti subasai, öreghegyi és a sziksósfürdői kiskertek területén. Önkénteseink szórólapokon hirdették meg az akciót, mely szerint a szórólapon található telefonszámot november 2-6 között felhívva az első 10 jelentkező kutyája ivartalanítási költségeit a Tappancs Állatvédő Alapítvány teljes mértékben átvállalja. Jellemző a mai viszonyokra, hogy a határidő előtti pár napig csak öten hívták fel a telefonszámot, mivel sokan azt hitték, hogy nem valódi a felhívás, illetve, hogy előre el van döntve a kedvezményezettek személye. Nagyon megörültek, amikor kiderült, hogy nem így van. Szerencsére lassan mind a 10 állat meg van műtve, mert a másik 5 kiválasztott a Tappancs Állatvédelmi Őrszolgálat által feltárt subasai, sziksóstói és öreghegyi nehéz körülmények között élő emberek kutyái voltak. Ennyivel kevesebb kóbor állat lesz jövőre ezen a környéken! 

Állatvédő Alapítványwww.tappancstanya.hu 
 Kiadó: Tappancs Állatvédő Alapítvány

OS - Kutya egy szilveszter...


  Közeledik az év vége, de a kutyatartóknak nemcsak jó hangulatú szilveszteri mulatság jár a fejében, több ezer állattartó rettegve várja a szilveszteri ünnepléssel járó petárdázást és a tűzijátékot. Az állatvédők minden évben kiemelten felhívják a figyelmet, hogy a szilveszteri hanghatások milyen súlyos következménnyel járhatnak, mégis sok százra tehető azoknak az elkallódó állatok száma, amelyek a hatalmas hanghatások miatt szaladnak világgá. Ezekben a napokban ugrásszerűen megnő az elkóborolt kutyák száma, akik jobb esetben egy menhelyen kötnek ki, rosszabb esetben a helyi gyepmesteri telepen. Mi zajlik le ilyenkor a kutyában? A háziállataink - kiváltképp a kutya - már többé kevésbé alkalmazkodott a civilizációs zajokhoz és nem éri őket váratlanul egy hangosabb autó vagy egyéb városi zaj. Viszont a petárdák, tűzijátékok ismeretlen, ritkán hallott zaja megrémíti a kutyákat, a hangahatást eleve sokkal erősebben érzékelik, ehhez jönnek még a furcsa szagok (Ld. petárda után, alkohol szag, stb.), és a gazdi esetleges izgatott viselkedése. Ez félelmet, sokszor agressziót válthat ki még a legnyugodtabb kutyából is. Mit tegyünk, hogy megelőzzük a bajt? Szilveszterkor és az azt megelőző napokban már csak és kizárólag pórázon sétáltassuk az ebet. Lássuk el adatokkal ellátott bilétával. Még ha a kutya egyébként nem is szokott bent lenni a házban, erre az 1-2 napra keressünk neki egy csöndes zugot, ahol meghúzhatja magát, kevésbé hallja hangokat. Próbáljuk nem egyedül hagyni a petárdázás ideje alatt, közben folyamatosan simogassuk, nyugtassuk. Előre beszerezhetünk növényi nyugtatót, ami kifejezetten kutyáknak készült. ...Ha megtörtént a baj. Ha az óvintézkedések ellenére is elszökött a kutyánk, kezdjük el keresni mihamarabb. Érdemes először a közeli menhelyeken, gyepmesteri telepeken érdeklődni - sokuk itt köt ki másnap reggel. Továbbá értesíteni kell a helyi rádiót, a környéket járni, szórólapozni. Állatvédő oldalakon konkrét helyi keresési lehetőségekről is tájékozódhatunk, pld a Tappancs oldalán: http://www.tappancstanya.hu/info/elveszett-a-kutyam-vagy-cicam Egyre elterjedtebb már a közösségi oldalakon való megosztás is. Az állatok ilyenkor nagyon megrémülnek - nem egyszer hallunk olyan történetet, hogy 10-20 km-rel távolabbról kerül elő a kutya. Kérünk minden felelős állattartót, hogy gondoskodjon ezekről, hogy a Szilveszter mind a négylábúaknak, mind a kétlábúaknak elviselhetően teljen!
 Békés, Boldog Ünnepeket kíván a Tappancs Állatvédő Alapítvány 
 Kiadó: Tappancs Állatvédő Alapítvány

OS - Jóri András adatvédelmi biztos közleménye

Jóri András adatvédelmi biztos megküldte az országgyűlési képviselőknek azon
Alkotmánybírósághoz intézett beadványait, amelyek az új, 2012.
január elsejétől hatályos, az Alkotmánybíróságról szóló törvény
értelmében elenyésznek. A biztos a beadványok ismételt
beterjesztésére kérte a képviselőket.
Az Országgyűlés 2011. december 30-i ülésnapján tárgyalja a
Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései című
törvényjavaslatot, amely az adatvédelmi biztos hat éves hivatali
megbízatását 2012. január elsejével megszakítja.
   Az adatvédelmi biztos működéséhez kapcsolódó fontos garancia
volt, hogy az alkotmányellenes jogszabályokat a biztos megtámadhatta
az Alkotmánybíróság előtt. Az információs önrendelkezési jogról és
az információszabadságról szóló törvény által felállítandó
úgynevezett  Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
hatáskörei között ez a lehetőség nem szerepel. Minden olyan
folyamatban lévő eljárás megszűnik, amely tartalma szerint
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányul, és
amelyet nem az Alaptörvényben meghatározott indítványozó terjesztett
elő, tehát a Magyar Köztársaság adatvédelmi biztosának valamennyi
folyamatban lévő indítványa elenyészik.
   Az Alaptörvény rendelkezései szerint az országgyűlési képviselők
egynegyedének kezdeményezésére az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a
jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját, azaz a
képviselők indítványozhatják az eljárást. Ezért Jóri András
adatvédelmi biztos megküldte a képviselőknek a nemzetbiztonsági
szolgálatokról szóló, a minősített adat védelméről szóló törvény, a
kormányülések dokumentálásával kapcsolatos szabályozás, a központi
hitelinformációs rendszerről szóló törvény, és a bűnügyi
nyilvántartási rendszerről szóló törvény egyes rendelkezései
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését célzó,
általa korábban az Alkotmánybírósághoz intézett beadványokat.
   Az új alkotmányos környezet a beadványok tartalmát érdemben nem
befolyásolja. A biztos arra kéret a képviselőket, hogy az
információs alapjogok védelmében fontolják meg a beadványok újbóli
beterjesztését.

OS - További 27 milliárd forint támogatás az egészségügynek

A kormány tegnapi döntése alapján 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban
részesülnek az egészségügyi szolgáltatók a lejárt szállítói
tartozásaik csökkentése érdekében.
A támogatás szétosztása a 2010. november 1. és 2011. október 31.
közötti időszakban (idei finanszírozási évben) lejelentett és
elfogadott teljesítmények alapján történik.
   Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az egyes szolgáltatók
felé 2011. december 30-ig utalványozza a meghatározott összeget,
melynek jogszerű felhasználását a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
2012. június 30-ig ellenőrizni fogja.
   A konszolidációs támogatás kifizetése mellett a kormány összesen
1,5 milliárd forinttal megemelte a gyógyszertámogatás és a
gyógyászati segédeszköz-támogatás kiadási oldalát is ahhoz, hogy a
gyógyszertárak részére az idei kifizetések maradéktalanul
megtörténjenek.
   Az ágazati vezetés a fenti döntések nyomán január első hetében
egyeztetéseket indít az adósság-konszolidáció folyamatáról a szakmai
szervezetekkel és a meghatározó ágazati beszállítókkal.
   A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a december
hónapban történt kifizetésekkel – a frontvonalban dolgozó
alkalmazottaknak juttatott 5,6 milliárd forinttal, a háziorvosoknak
és házi gyermekorvosoknak juttatott 3,5 milliárd forinttal,
egészségügy különböző területeire visszaforgatott 1 milliárd
forinttal, a kasszasöprésből megmaradt több mint 21 milliárd
forinttal – és a mostani szállítói tartozások csökkentésére
fordított 27 milliárd forinttal is az intézmények stabilizációjára,
a dolgozók megtartására, a munkakörülmények javítására törekszik.
   A kormányzati döntések és a januártól induló egyeztetések
lehetőséget adnak arra, hogy az ellátórendszer 2012-ben is
fenntartható legyen és már január első hetében megindulhassanak azok
a tárgyalások, amelyek révén az ágazat jóval kedvezőbb pozíciójának
előnyeit az ott dolgozók számára is biztosítani tudják.
   A kormány döntéséről szóló rendelet várhatóan a Magyar Közlöny
következő számában jelenik meg.
   2011. december 29.
   Nemzeti Erőforrás Minisztérium

OS - Az ÉSZT elnökének nyilatkozata Baka András elmozdítása kapcsán

Teljesen egyetértünk Baka András főbíróval, a TUDOSZ és az ÉSZT korábbi,
alapító elnökével, miszerint idő előtti eltávolítása a posztjáról
nem szakmai okokból, illetve nem a Legfelsőbb Bíróság Kúriává
átnevezése következtében történt.
Teljesen egyetértünk Baka András főbíróval, a TUDOSZ (Tudományos és
Innovációs Dolgozók Szakszervezete) és az ÉSZT (Értelmiségi
Szakszervezeti Tömörülés) korábbi, alapító elnökével, miszerint idő
előtti eltávolítása a posztjáról nem szakmai okokból, illetve nem a
Legfelsőbb Bíróság Kúriává átnevezése következtében történt. Ez
utóbbi csak ürügy. Számunkra elfogadhatatlan a tudományos előélet, a
hazai és nemzetközi gyakorlat, valamint az eredményes szakmai
tevékenység semmibe vétele, pusztán csak azért, mert egy –
akármilyen posztot elfoglaló – szakember, amikor kérdezik nyíltan,
és őszintén elmondja szakmai véleményét, és kiáll amellett. Nem
tudunk azonosulni a  mondd meg az igazat és elnyered méltó
büntetésedet  szemlélettel. Véleményünk szerint a kiválasztás, az
adott poszt elnyerése, a hivatali előmenetel, az adott poszton
maradás egyetlen kritériuma a szakmai hozzáértés, a tapasztalat és
az elfogadott, eredményes szakmai tevékenység lehet.
Dr. Kuti László
ÉSZT elnök
   Kiadó: Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete TUDOSZ

OS - Honfoglalás 2000 Egyesület: felszólítás az anarchista honlapoknak

SZŰNJÖN MEG AZ UN. NEMZETI HÍRHÁLÓ ÉS A KURUCINFÓ: ELÉG ROMBOLÁSBÓL!
MTI-OS   A Honfoglalás 2000 Egyesület, a Nemzeti Szociáldemokraták
és a Pannopuli.hu közéleti magazin magyarellenes- álnemzeti
tevékenységgel vádolja a két nívótlan internetes honlapot, a Nemzeti
Hírhálót és a Kurucinfót. Egyértelmű, hogy mindkét portál kizárólag
anyagi haszonszerzés céljából működik, ám céljaik elérése érdekében
nem átallnak szélsőséges, gyalázkodó, anarchistákra jellemző
cikkeket közölni, melyek örömmel foglalkoznak a cigányokkal, a
zsidósággal, a tanárverésekkel, a botrányokkal, és gyalázkodó
írásokat jelentetnek meg a kormányról, Orbán Viktorral (a porhintés
kedvéért a balliberális oldal egyes személyiségeiről is) Ez a két
alpári hangot megütő, mocskolódó, politikai bulvár-hordalék
egyértelműen magyarság ellenes tevékenységet folytat: mindent
megtesz, hogy megossza a nemzetet, hogy ne legyen összefogás, béke
hazánkban. Romboló tevékenységük tűrhetetlen, ezért felszólítjuk az
úgynevezett Nemzeti Hírhálót, hogy a nemzeti kifejezést ne
használja, de a kurucuk is  hagyják abba magyarságellenes
tevékenységüket.  A jó érzésű internet-használóktól kérjük:
forduljanak el a rombolásra szakosodott orgánumoktól, ne támogassák,
ne olvassák az anarchisták oldalait!

  Kiadó: Nemzeti
Szociáldemokraták – Szilvásy György 2011.12.29.
   Kiadó: Nemzeti Szociáldemokraták

OS - Honfoglalás 2000 Egyesület: Láncreakció

Összenőtt az LMP (SZDSZ) - az MSZP és a Demokratikus Koalíció
(Gyurcsány-párt)-Botrány karácsonykor - Maradtak volna láncon
MTI- OS    Országos felháborodást – láncreakciót – váltott ki az LMP
karácsony ünnepére időzítet politikai akciója azzal. hogy
képviselőik a parlament kapujához láncolták magukat. Az SZDSZ
köpenye alól kibújt párt megmutatta igazi arcát: figyelmen kívül
hagyta az emberiség (függetlenül attól, hogy keresztény-e valaki
vagy sem) legnagyobb ünnepének jelentőségét. Az LMP-t és a hozzájuk
csapódott Gyurcsány Ferencet valamint az MSZP-s képviselőket (a
botránybrigádot) minden jó érzésű ember elítéli, és undort vált ki a
társadalom jó érzésű tagjaiból, hogy belerondítottak az ünnep
áhítatába. (Egyébként a rendőrség rosszul járt el: nem kellett volna
levágni a botrányt okozó képviselőket a láncról: áztak, fáztak,
fagytak volna meg ott ahol voltak.) A Honfoglalás 2000 Egyesület, a
Nemzeti Szociáldemokraták és a Pannonpuli, hu közéleti magazin
örömmel tapasztalja, hogy egyre többen fordulnak el az LMP (SZDSZ) -
MSZP és a Demokratikus Koalíció (Gyurcsány-párt) magyar- és
munkásellenes pártszövetségtől. (Itt említjük meg, a Pannopuli.hu
közéleti magazin honlapját feltörték, lenyúlták, több száz anyagát
letörölték. Úgy tűnik érdeket sértett, a balliberális oldalnak nem
tetszett megjelenésünk, de már legalább tudjuk: sikeresek vagyunk!
Újra kezdjük, folytatjuk!)

  Kiadó: Nemzeti Szociáldemokraták. –
Szilvásy György
   Kiadó: Nemzeti Szociáldemokraták

OS - Az MTVA közleménye

A közmédia Kunigunda utcai gyártóbázisán kialakult helyzetről tájékozódott L.
Simon László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés
kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, valamint Pálffy István, a
KDNP frakcióvezető-helyettese. A politikusok megnyugvással fogadták,
hogy a főbejárat előtt zajló demonstráció ellenére a közszolgálati
média maradéktalanul ellátja feladatait és a nézettségi adatok
tanúsága szerint fokozatosan növekszik az érdeklődés műsorai iránt.
Még a kora reggeli órákban a helyszínen járt Harangozó Tamás, az
MSZP alelnöke, egyben frakcióvezető-helyettese és Lendvai Ildikó
országgyűlési képviselő, akik részletes tájékoztatást kaptak az
ügyről, az MTVA vezérigazgatójától.
   Schiffer Andrással, az LMP frakcióvezetőjével telefonon vette
fel a kapcsolatot Böröcz István vezérigazgató. AZ LMP vezető
politikusa kinyilvánította, hogy kizárólag a demonstrálók körében
hajlandó igénybe venni a konzultáció lehetőségét. Az MTVA vetetése
úgy ítéli meg, hogy az általa ajánlott tájékoztatáshoz nyugodt
légkör és környezet szükséges. Az MTVA a közvetlen tájékozódás
lehetőségét a Jobbik parlamenti frakciója számára is felajánlotta.
   Cserháti Ágnes,
   az MTVA szóvivője

OS - Új igazgató az MTI Hírcentrum élén

Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
csütörtökön január elsejei hatállyal Gianone Pétert nevezte ki az
MTI Hírcentrum igazgatójává.
A 34 éves, kommunikáció szakos diplomával rendelkező Gianone
Péter internetes szerkesztőségekben -
frisshirek.hu, mno.hu - kezdte
pályafutását, majd hat éven át a Magyar Rádió hírszerkesztőségében
dolgozott. Négy hónapon át vezette e szerkesztőséget, majd idén
júliustól az MTI Hírszerkesztési Központjában lett
főszerkesztő-helyettes.
   Kiadó: Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.

OS - Törvénytelen a közmédiára gyakorolt ellenzéki nyomás

A KDNP szerint azonnal meg kell teremteni az MTVA normális működésének feltételeit
Az MTVA székháza körül kialakult helyzetről tájékozódott a
helyszínen Pálffy István, az Országgyűlés Kulturális és
Sajtóbizottságának alelnöke. A kereszténydemokrata képviselő szerint
az ellenzéki pártok képviselőinek reggeli kordonbontása kimeríti a
birtokháborítás fogalmát és nem áll messze a garázda viselkedéstől.
A KDNP frakció szóvivője azt mondta: a szocialisták 20 évvel
lemaradtak a tisztességes közmédia követeléséről, miután elődpártjuk
hozta létre a diktatórikus pártállami sajtót. Ezért az MTVA
épületénél éhségsztrájkolók támogatása nem más, mint szánalmas
politikai zavarkeltés és törvénytelen ellenzéki nyomásgyakorlás a
közmédiára. A KDNP felszólítja a székház és a terület tulajdonosát:
tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jogos birtokos MTVA
háborítatlanul el tudja látni kiemelten fontos közfeladatát, az
állampolgárok tájékoztatását. A Kereszténydemokrata Néppárt
ugyanakkor tiszteletben tartja a demonstrálók jogait azzal az
elvárással, hogy véleményüknek csak a gyülekezési törvénynek
megfelelően, közterületen, előre szabályosan bejelentett módon,
rendőrségi engedély birtokában, a közintézményben folyó munka
korlátozása nélkül adjanak hangot. Nem zaklathatják a dolgozókat és
az arra járókat, róluk kizárólag személyiségi jogaik tiszteletben
tartásával készíthetnek felvételt. Ez a kívánatos és jogszerű
állapot – az érintettek számára azonnali határidővel. A KDNP szerint
is alapvetően fontos a közönség joga, a tisztességes, pártatlan
tájékoztatás a közmédiában, de éppen ezért szükséges, hogy minden
politikai párt távol tartsa magát a hasonló demonstrációktól. Az
ellenzék kordonbontása és demonstratív jelenléte nem szolgálja ezt a
közérdeket, viszont ismételt és egyértelmű szándék az ország
lejáratására, az állami intézmények működésének destabilizálására és
a hazai érdekek érvényesítésének gyengítésére.
   Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

OS - A Fidesz kultúrpolitikája: visszavonás helyett örökös Kossuth-díj Kertész Ákosnak

A közelmúltban fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége az állami
kitüntetésekről szóló törvényjavaslatot. A jogszabály abszurd módon
nem rendelkezik arról, hogy egy díjat az odaítélés után milyen
esetekben lehet visszavonni, pedig ez a korábbi törvényben is benne
volt, mely 2012. január 1-jétől hatályát veszti. Ezáltal megszűnik
még csak az elvi lehetősége is, hogy egy odaítélt díjat
visszavonjanak valamely kitüntetettől.
Kertész Ákos szégyenletes és az egész magyarságot sértő kijelentései
után a jobbikos felvetésre Halász János államtitkár azt helyezte
kilátásba, hogy bocsánatkérés elmaradása esetén a díjat
visszavonják. A bocsánatkérés elmaradt, a visszavonás mégsem történt
meg. Ennek számonkérése után Orbán Viktor tett ígéretet arra, hogy
amint a Ház elé kerül a kitüntetésekről szóló törvény, akkor
megnyugtatóan kezelni fogják ezt a kérdést. Ez történt meg most úgy,
hogy a törvény a visszavonásról egyáltalán nem rendelkezik, az erről
szóló jobbikos módosító javaslatot pedig leszavazta a kormánypárt.
Ezzel egyértelművé tették, hogy Kertész Ákos megnyilatkozása
számukra elfogadható, és nem kívánnak lépéseket tenni sem ebben az
ügyben, sem az esetleges későbbi hasonló esetekben.
       Elvonatkoztatva Kertész megbotránkoztató esetétől,
általánosságban vizsgálva is felháborító az a javaslat, hogy
innentől minden díjazott örökös kitüntetettnek tekinthető. Innentől
ugyanis állami díjazott maradhat olyan is, aki akár bűncselekményt
követ el, vagy tettével méltatlanná válik a díjhoz. Ez azért is
elfogadhatatlan, mert egy-egy ilyen eset a díj értékét, társadalmi
megítélését csökkenti, hiszen ki akar majd olyan díjat megkapni,
amit ad absurdum egy bűncselekményért elítélt is birtokol? Másrészt
pedig szembemegy az eddig követett gyakorlattal is, amire több
példát lehet találni. Például az olimpiai járadék is megvonható egy
olyan személytől, aki későbbi életében bűncselekményt követ el, vagy
egy kormánytisztviselő is felmenthető, ha a munkahelyéhez méltatlan
magatartást tanúsít. Ezek jogos és mindenki számára elfogadható
esetek, amikhez logikailag is az illeszkedne, hogy aki díjazása után
cselekedetével vagy kijelentésével méltatlanná válik a díjra, attól
az visszavonható legyen.        A Fidesz nem elég, hogy soha nem
látott mértékű pénzt von el a kultúra területéről, ismételten nem
áll ki a megsértett magyarság érdekében, hanem meghunyászkodik és a
gyávaságából adódóan egy rossz gyakorlatot emel törvényerőre. Mindez
a Jobbik számára elfogadhatatlan, ezért ahogy a mostani vitában is
tettük, később is egy olyan eljárásrend megalkotását szorgalmazzuk,
mely megteremti a díjak visszavonásának elvi lehetőségét, és
biztosítja, hogy mindez kizárólag nagyon nyomós esetekben,
pártpolitikai érdekektől mentesen tudjon megtörténni.
       Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője
   Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

OS - (Jog)vita nincs

Nem kérdés, hogy az MTVA jogellenesen lép föl az MTV-székház előtt tüntetőkkel
szemben. Az MSZP továbbra sem enged a sajtó- szólás- és
véleményszabadság mindenkit megillető alkotmányos alapjogából!
A Magyar Televízió óbudai székháza előtt éhségsztrájkoló Nagy
Navarro Balázzsal, valamint más sajtószabadságért demonstráló
újságírókkal, jogászokkal folytatott délelőtti konzultáció után
kijelentjük, hogy a dolgozók békés tiltakozási- érdekvédelmi illetve
egyesülési joga jelen esetben megelőzi a Polgári törvénykönyvben
foglalt egyéb jogokat.      Fentiek értelmében törvénysértő minden
akció, amelyet az MTV-székház előtt az MTVA alkalmazottai a békés
tüntetők eltávolítása érdekében indítanak.      Az Orbán-kormánnyal
szemben a sajtó- és szólásszabadságért folytatott küzdelem apró, ám
fontos részsikerének tekintjük, hogy a hatalom a demokratikus
ellenzék összefogását látva a jelek szerint immár nem gördít
akadályt a békés demonstráció elé.      Az MTVA törvénysértő
cselekedetei ellen az MSZP jogi végzettségű országgyűlési képviselői
minden parlamenti és azon túli eszközzel fel fognak lépni.      A
Kunigunda úti székháznál a békés tüntetőkkel szolidaritást vállaló:
   Kunhalmi Ágnes      elnökségi tag,      Harangozó Tamás
   frakcióvezető-helyettes,    Steiner Pál     országgyűlési
képviselő
   Kiadó: MSZP

Kattintson és hallgasson bele a felvételbe!

Klubrádióban a klubrádióról és közéleti,politikai témák 

 

A felvételt Gulyás Attila készítette ,

azonban kizárólagos szerzői gotulajdonos

a Klubrádió!

OS - Csak az ÁFA-változással indokolható mértékben emelkednek a közösségi közlekedési tarifák

A rendeletben meghatározott díjak átlagosan mintegy 1,6 százalékkal emelkednek
2012. január elsejével. A jövő évtől nem kell regisztrációs jegyet
váltaniuk a közösségi közlekedésben szociálpolitikai alapon
díjmentesen utazóknak.
A hatályos szabályozásban rögzített helyközi közösségi közlekedési
díjtételek az általános forgalmi adót is tartalmazzák. A jegy- és
bérletárak, pótdíjak változatlan szinten tartása esetén az ÁFA-kulcs
növekedésével a vasúti és autóbuszos közszolgáltatók nettó bevétele
csökkenne. Ennek elkerülése érdekében szükséges a díjtételek
kismértékű kiigazítása. A tarifák csak az adóváltozással indokolt
mértékben, átlagosan mintegy 1,6 százalékkal emelkednek.
A szociálpolitikai alapon díjmentesen utazókat (pl. 6 év alattiak,
65 év felettiek) 2010 márciusától regisztrációs jegy váltására
kötelezték a helyközi közösségi közlekedésben. A regisztrációs
jegyre alapozott statisztikák, a díjmentes utazásokkal kapcsolatos
felmérések elkészültek, a rendszer további fenntartása ezért nem
indokolt. A jegytípus kiadása 2012. január elsejével megszűnik, a
szolgáltatók ezzel évi több százmillió forint kiadástól mentesülnek.
A pontos utasforgalmi adatfelmérést a középtávon bevezetni
tervezett, korszerű e-ticketing rendszer minden egyéb megoldásnál
hatékonyabban segítheti majd.
   Kiadó: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

OS - A Fauna Alapítvány felhívása szilveszteri petárdaveszélyre!

Sajnálatos bulizós divat lett a lég- és zajszennyező petárdázás, ami miatt -
különösen az év végén -  állatok ezrei szaladnak, repülnek világgá a
petárdáktól megrettenve. Egy részük soha nem talál vissza otthonába
illetve természetes élőhelyére.A TERMÉSZETVÉDELMI ÉLŐHELYEK
KÖZELÉBEN NE PETÁRDÁZZUNK ÉS HÁZIÁLLATAINKRA IS FOKOZOTTAN ÜGYELJÜNK!
A Fauna Alapítvány felhívása szilveszteri petárdaveszélyre!
Sajnálatos bulizós divat lett a lég- és zajszennyező petárdázás, ami
miatt - különösen az év végén -  állatok ezrei szaladnak, repülnek
világgá a petárdáktól megrettenve. Egy részük soha nem talál vissza
otthonába illetve természetes élőhelyére.   A TERMÉSZETVÉDELMI
ÉLŐHELYEK KÖZELÉBEN NE PETÁRDÁZZUNK ÉS HÁZIÁLLATAINKRA IS FOKOZOTTAN
ÜGYELJÜNK!  Szilveszterkor kedvencét: •     lehetőleg ne hagyja
felügyelet nélkül;  •   ha teheti, még az ünnep előtt chippeztesse
(
http://www.maok.hu/mikrochip/miert_hasznos__1)  •  a nyakörvére
tegyen bilétát, rajta névvel és telefonszámmal •    vagy zárja be
biztonságos helyre élelemmel és vízzel ellátva    Ha bármilyen
kérdése lenne vagy segítségre lenne szüksége, hívja

a FAUNA ALAPÍTVÁNY munkatársait!  Balogh Judit  elnök 0670 555 0152
Pálinkás Viktória okleveles állatvédőr, állat- és természetvédő
jogász 0670 3888 388 
www.faunaalapitvany.hu
www.facebook.com/faunalapaitvany
   Kiadó: Fauna Alapítvány

OS - Reagálás Budai Gyula, a megélhetési vádaskodó kijelentéseire

Budai Gyula eddig sem tett mást, mint olyan vádakat fogalmazott meg kormány szintre
emelve, melyeket eddig egyetlen hivatalos szerv sem igazolt vissza
jogerős ítéletével. Ezért a szerepért a Fidesz által megalkotott,
saját törvényüket áthágó fizetésben részesül és önmaga is olyan
lakásban lakott évekig, melyet az akkori honvédelmi vezetéstől
kapott. Sokkal kellemetlenebb, hogy egy olyan ember ágál a Fidesz
irányítása alatt álló közmédia-támogatással a háta mögött, akinek
egyetlen vádja sem ért el sikert.
Olyan ember vádaskodik, aki amióta Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
képviselője, azóta Budai Gyula körzetében nulla, azaz 0 beruházás
valósult meg, ellenben bezárt a térség egyetlen fontos munkahelye
(biomassza erőmű, Szakoly közelében). Ezt a gyárat a Fidesz
lehetetlenítette el. Ebből is következik, hogy Budai Gyula
tevékenysége csak saját alkalmatlanságát igazolja.  Ami a honvédelmi
tárca volt vezetését illeti: a szocialista vezetésű minisztériumok
ideje alatt egyetlen alkalommal sem kapott sem felső vezető, sem más
személy jogszabálytól eltérő módon sem lakásbérletet, sem vásárlási
jogot.  Az MSZP megismétli, hogy teljes mértékben kiáll alaptalanul,
koncepciózusan megvádolt képviselői, tagjai védelmében és
visszautasítja a Fidesz elterelő hadműveleteit, amellyel a
lakosságot nyomorba taszító kormányzásukról akarják elterelni a
figyelmet.

Magyar Szocialista Párt
   Kiadó: MSZP-Országos Központ

OS - Az Ezer Szín Kulturális és Önfejlesztő Egyesület 2010. évi közhasznúsági jelentése

Az Ezer Szín Kulturális és Önfejlesztő Egyesület 2010. évi közhasznúsági
jelentése megtekinthető a
www.ezerszin.huhonlapon.
Az Ezer Szín Kulturális és Önfejlesztő Egyesület 2010. évi
közhasznúsági jelentése a szöveges beszámolóval együtt megtekinthető
a
www.ezerszin.hu honlapon. Dr. Gyimesiné Dobos Marianna egyesületi
elnök.
   Kiadó: Ezer Szín Kultúrális és Önfejlesztő Egyesület

OS - A 4K! részt vesz az Opera előtti tüntetésen

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom részt vesz január 2-án az egypárti alkotmány
ellen rendezett tüntetésen. A 4K! üdvözli, hogy megegyezés jött
létre az ellenzéki szervezetek között, és a pártok kisstílű civódása
helyett végül a civilek és a Szolidaritás hirdetett meg egy pártok
számára is nyitott tiltakozó demonstrációt. A 4K! új, baloldali
patrióta pártként részt vesz a tüntetésen.
A Fidesz január 2-án Operagálával ünnepli meg az egypárti alkotmánya
életbe lépését. A 4K! az év során több tiltakozó akciót szervezett
az egypárti alkotmányozási folyamat ellen, ami Magyarország
megújítása helyett kettészakítja a köztársaságot. Mivel a Fidesz a
választási kampányban nem beszélt az alkotmányozási szándékáról, az
új alkotmányt egyedül ő szavazta meg, népszavazást nem mert róla
tartani, az új alaptörvény illegitim.  Felháborító arcátlanságnak
tartjuk, hogy a Fidesz a magyar politikai közösség kettészakítását
Operagálával ünnepli meg.
   Kiadó: Negyedik Köztársaságot Támogató Egyesület

OS - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivői irodájának közleménye

   Parfümöt és játékot hirdettek legtöbbet a tévében advent idején
   Tíz százalékkal több volt a hirdetés advent három hetében az év
előző időszakához képest, a gyermekek pedig napi 15-20 tévéreklámot
néznek átlagosan naponta – állapítható meg a Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság műsorelemzőinek legfrissebb tanulmányából.
   A hatóság műsorelemzői az M1, M2, Duna TV, RTL Klub, TV2 és
Viasat3 csatornák november 21–december 11. közötti időszakban
tapasztalható reklámozási gyakorlatát vizsgálták az idei év előző
időszakaihoz képest. December első két hetében a naponta átlagosan
vetített reklámok száma közel 10 százalékos emelkedést mutatott a
szeptemberi átlag napi 1500 hirdetéshez képest, és összességében
elérte a napi 1637 szpotot.
   A hat adón a negyedik negyedévben összesen mintegy 30 ezer
darabbal több hirdetést vetítettek az első negyedévhez képest. A
tanulmány szerint a vizsgált adventi időszakban naponta átlagosan 16
percnyi reklámot néztek a 18-49 év közötti tévézők, a kiskorúak
pedig 7-8 percet (mintegy 15-20 reklámot).
   Célvizsgálat elemezte a kiskorúakhoz könnyen eljutó reklámokat a
tévék hétvégi gyermeksávjaiban is. Kiderült, hogy a 866 reklám
kétharmada játékot népszerűsített a gyermekműsorok környezetében. A
legtöbb hirdetést ebben a sávban a TV2 tette közzé, 704 darabot, az
RTL Klub ennek hatodát, 125 szpotot. A Viasat3, ill. a közszolgálati
adók elenyésző számban adtak teret a gyermekműsorok körüli
reklámoknak. Előfordult, hogy a műsorszám szereplőit az azt megelőző
szpotban megvásárolható játékként hirdették.
   Az első mintahéten vetített, kifejezetten az ünnepekre készült
reklámok még csak egyötödét alkották a közzétett új hirdetéseknek. A
korai  belépők” a karácsonyi csengőhangoktól kezdve a hipermarketek
ünnepi kínálatán keresztül az ünnepi élelmiszertermékekig terjedtek.
A második héten közel egynegyedük utalt a karácsonyra. Az áruházak
mellett megjelentek a többfunkciós mobiltelefonok, az édességek,
egy-egy cd és könyv is. A harmadik héten az új szpotok közel
egyharmada volt ünnepi vonatkozású, amelyeket továbbra is az
áruházak, hipermarketek domináltak.
   Az árucikkek közül az illatszerek és a játékok reklámjainak
darabszáma vezetett 730, illetve 707 darabbal a vizsgált időszakban.
Az év más időszakaihoz képest a háztartási kisgépeket és a
szórakoztató elektronikai cikkeket népszerűsítették leginkább
adventkor: az éves reklámmennyiségük 43 százaléka, illetve 29
százaléka ekkor került adásba. A könyvek és dvd-k előfordulása alig
haladta meg az éves megjelenésszámuk alapján várható átlagot. A
hitel- és kölcsönhirdetéseknek mindössze másfél százaléka
tartalmazott karácsonyi motívumokat.
   Budapest, 2011. december 29.
                   Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
                   Szóvivői iroda

OS - Meg kell akadályozni a homokosolimpiát!

A fővárosi Jobbik frakció megütközve értesült arról, hogy Budapestre külföldről is
nyomást gyakorolnak a  melegolimpiának  nevezett keresztényellenes
gyűlöletorgia megrendezése érdekében. Tarlós István főpolgármester
helyesen utasította vissza Berlin
kormányzó-polgármester(asszonyának) kérését, amelyben Demszky Gábor
bukott városvezető ígéretére hivatkozva a Budapesten rendezendő
úgynevezett  melegolimpia  támogatására szólította fel.
A fővárosi Jobbik frakció nyomatékosan felkéri Tarlós István
főpolgármestert, hogy zárja be a kiskapukat a heteroszexuálisokat
diszkrimináló magamutogató parádé előtt, s haladéktalanul
vizsgáltassa ki, a rendezvény szervezői kötöttek-e szerződéseket
állami vagy budapesti tulajdonú sport- és egyéb létesítmények
használatára. Amennyiben pedig a válasz igen lesz, intézkedjen a
szerződések azonnali felmondásáról. Felháborító, hogy a 2012-es
londoni olimpia mellett Budapestnek a  melegolimpia  jut. Ezt a
rendezvényt meg kell akadályozni, mert nem a sportról szól, hanem
arról, hogy a várost több ezer homoszexuális árassza el.        A
Jobbik számára több szempontból is aggályos a  melegolimpiának
nevezett agresszív multikulturális erődemonstráció. Elsősorban
azért, mert egy Magyarországgal szoros kapcsolatban álló ország
fővárosának vezetője figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy véget
ért Budapest húszéves szociálliberális megszállása. Másodsorban a
Jobbik fővárosi frakciója elfogadhatatlannak tartja, hogy Budapest
utcáit elárassza a látványdeviancia és a másság erőszakos
propagálása, hiszen nemcsak a ferdehajlamú amatőr sportolók, hanem
rajongóik is ideözönlenének az egész világból.          Harmadsorban
a Jobbik szeretné elejét venni, hogy ismételten rendőr- és
kordonvárossá változzon Budapest, hiszen a rendezvény biztosítása
óriási erőket vonna el a közbiztonság fenntartásától. A társadalom
normális többsége jogosan utasítja el a devianciának minősíthető
homoszexuális köztéri megnyilvánulásokat. A Jobbik tisztában van
azzal is, hogy a magyar társadalom többsége nem a melegek léte,
hanem demonstratív és provokatív magamutogatása ellen foglal állást,
s várhatóan nehéz lenne kordában tartani azokat, akik ellenérzésüket
esetleg radikálisabb formában fejeznék ki.          A fővárosi
Jobbik frakció minden törvényes eszközzel és lehetőséggel azon fog
munkálkodni, hogy meghiúsítsa a bukott főpolgármester álmát, ne
legyen Demszky-melegedő nyáron Budapestből!       

Czeglédi János,
a Jobbik fővárosi képviselője
   Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

OS - Az MTVA közleménye

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) levélben
kérte a közmédia Kunigunda utcai gyártóbázisa tulajdonosát, hogy
jogszerű és békés eszközökkel tegyen meg mindent a rend és a
zavartalan működés helyreállítása érdekében, ezért üdvözli a
tulajdonos ma reggeli intézkedéseit.
A tényszerűség kedvéért az MTVA kijelenti, hogy a gyártóbázis A
épülete előtti kordont nem a biztonsági őrök, hanem a jogellenesen
területet foglalók helyszínre érkező szimpatizánsai bontották le.
   Az MTVA vezetői ma reggel fogadták az MSZP parlamenti
képviselőit, tájékoztatták őket a kialakult helyzetről,
hangsúlyozva, hogy az MTVA a törvényesség oldalán áll. Az MTVA
vezetése kész arra, hogy a tényekről szóló tájékoztatást adjon
valamennyi parlamenti politikai erő képviselői számára.
   Kiadó: Cserháti Ágnes,
       az MTVA szóvivője

OS - Kongresszust tartott az MSZP ifjúsági szervezete

A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerdán tartotta rendes tisztújító
kongresszusát, ahol a személyi kérdéseken túl a fiatalok jövőjét
érintő kérdésekről folytattak tanácskozást az MSZP ifjúsági
szervezetének küldöttei.
A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerdán tartotta rendes
tisztújító kongresszusát, ahol a személyi kérdéseken túl a fiatalok
jövőjét érintő kérdésekről folytattak tanácskozást az MSZP ifjúsági
szervezetének küldöttei. Szanyi Tibor felszólalásában méltatta a
szervezet aktivista hálózatát, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra,
hogy a baloldali ifjúságnak alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz,
melyek Orbán Viktor diktatórikus rendszerének megdöntésére
irányulnak. A kongresszuson részt vett Bodor László, a Magyar
Ifjúsági Értekezlet elnöke, aki az erdélyi magyarság és a határon
túli, baloldali fiatalok támogatásáról biztosította a szervezetet. A
tisztújításon Sass Szabolcs régi-új elnök ismét bizalmat kapott. A
küldöttek alelnököknek választották Torzsa Sándort, Brunner Tibort
és Kiss Andrást. Az elnökség tagjai Lossó Aida, Győrffy Mihály,
Aranyos Gábor és Szűcs Gábor lettek. A szervezet választmányi
elnökének Bihal Dávidot választották.
   Kiadó: SOCIETAS - Baloldali Ifjúsági Mozgalom

OS - A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtó főosztályának közleménye

   Közigazgatási és igazságügyi területeket érintő fontosabb
változások 2012. január 1-jétől
   2012. január 1-je fontos fordulópont Magyarország életében,
hiszen hatályba lép az új Alaptörvény, és ezzel egy időben számos
kapcsolódó, sok területet érintő változás is. Ezek mellett pedig
több olyan változással is találkozhatunk jövő évtől, amely a
közigazgatási eljárások gyorsításán, a büntető törvények
szigorításán vagy éppen a megyei önkormányzatok helyzetének
rendezésén keresztül szolgálják mindannyiunk érdekét.
   2011. április 18-án az Országgyűlés elfogadta Magyarország új
Alaptörvényét, mely 2012. január 1-jén lép hatályba. Az új
Alaptörvény – a közjogi rendszer szabályozásán túl – megteremti a
gazdasági megújuláshoz, az államadósság csökkentéséhez szükséges
alkotmányos garanciákat. Az alaptörvényhez számos sarkalatos törvény
csatlakozik, melyek szintén január 1-jétől hatályosak, és amelyek
részletesen szabályozzák a nagy területeket, mint például a helyi
önkormányzatokról, az országgyűlési képviselők választásáról, a
családok védelmét, az állami vagyont vagy a pénzügyi stabilitást.
   2012. január 1-jétől megvalósul az önkormányzatok
konszolidációja, 19 megyében összesen 131 szociális, gyermek-,
illetve ifjúságvédelmi feladatokat ellátó intézményt vesz át az
állam, a hozzájuk kapcsolódó közfeladatok ellátásával és a nagyjából
180 milliárd forintos adósságállományával együtt.
   2012-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium folytatja a
gyermekek védelmét szolgáló igazságügyi jogszabályok megalkotását.
Január 1-jétől a büntetőtörvénykönyv őszi módosításának köszönhetően
a gyermekvédelmi intézetben dolgozó nevelők és gyermekfelügyelők,
vagyis a közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősülő
bűncselekmények alapesetben egytől öt évig terjedő
szabadságvesztéssel lesznek büntethetőek.
   Ugyancsak a szigorúbb büntetőjogi szabályok szerint, 2012-től
nem kaphatnak pénzt az elítélt bűnözők, azért, ha az elkövetett
bűncselekményekről nyilatkozatot adnak és januártól kötelezően
dolgozniuk is kell, ugyanakkor az emberi jogi, gyermekvédelmi
szempontokra figyelemmel vannak olyanok, akiket nem terhel
munkavégzési kötelezettség. Jövő évtől nem elég a kifogástalan
magatartás ahhoz, hogy egy elítélt büntetésén enyhítsenek, a
társadalomba való beilleszkedési készséget is figyelembe veszik
majd, például ilyen a sértettnek okozott kár megtérítése, ha addig
arra még nem került sor, vagy az elítéltek önkéntes szervezetében
való részvétele. A fogyasztókat megtévesztő, silány minőségű
termékek forgalomba hozatalának visszaszorítása érdekében is
szigorúbb szabályok jönnek, egytől öt évig terjedő börtön jár azért,
ha valaki jelentős mennyiségű vagy értékű silány minőségű terméket
hoz forgalomba.  Háromról öt évre nő a közélet tisztasága és a
nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények elévülési ideje.
   Sajtó Főosztály
   Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

OS - Magyar Földtani és Geofizikai Intézet alakul áprilisban

 A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet és a Magyar Állami Földtani Intézet
összevonásával létrejövő kutatóintézet 2012. április 1-jével kezdi
meg működését. A hatékonyabb feladatellátást és költségcsökkenést
eredményező átszervezés célja, hogy megszüntesse a földtani és
bányászati szakigazgatás háttérintézményi rendszerének
párhuzamosságait, következetlenségeit.
A Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) az elmúlt évek során
jelentős adósságállományt halmozott fel, fizetésképtelenné vált. A
korábbi évek átszervezései nyomán párhuzamosságok jöttek létre a
Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet és a MÁFI
tevékenységében. A nagyon hasonló szakmai tartalmat felölelő
feladatkörök meghatározása mind költségvetési, mind
humánerőforrás-gazdálkodási szempontból ésszerűtlennek bizonyult,
indokolatlan többletköltségekkel járt, és jelentősen csökkentette a
szervezeti rendszer hatékonyságát.
A Magyar Közlönyben a napokban megjelent kormányrendelet értelmében
a két háttérintézmény 2012 áprilisától egységes szervezetben, Magyar
Földtani és Geofizikai Intézetként látja el a földi erőforrásokhoz,
veszélyekhez és a bányászathoz kapcsolódó állami feladatokat. Az új
intézet költségvetése várhatóan legalább negyedével csökken, azonban
a főösszegen belül nő az állami támogatás részaránya, ezáltal
biztosítottá válik a működési stabilitás.
A megalakuló intézet tevékenységének struktúrája megfelel a hasonló
vagy azonos profilú európai uniós intézmények feladatszerkezetének.
A hagyományok és a tudásbázis megőrzése mellett így egy hatékonyabb
szervezet látja majd el a földtani és bányászati állami
alapfeladatokat. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet székhelye
is a jelenleg a Magyar Állami Földtani Intézetnek otthont adó, e
célra épült műemléképület lesz a budapesti Stefánia úton.
   Kiadó: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

OS - LMP: Jogtalan kordon az éhségsztrájkolók körül

Ma reggel 6 óra előtt az MTVA biztonsági őrei a tüntetés
helyszínéről a szakszervezeti vezetőkön kívül minden velük
szolidáris tüntetőt ki akartak szorítani a Kunigunda utcai irodaház
elől. A megjelenő biztonsági őrök - akiket nem tudni ki utasított
erre - 20 perc alatt egy kordont húztak fel az éhségsztrájkolók köré
és a szakszervezeti vezetőkön kívül senkit nem akartak beengedni a
tüntetés területére.
Az éhségsztrájkolók hívták fel több LMP-s politikus figyelmét az
eseményekre. Barta János, a párt Országos Választmányának titkára
azonnal a helyszínre sietett, hogy személyesen biztosítsa őket a
párt támogatásáról.
Az MTVA-ból érkező biztonságiak a tüntetőknek azt mondták:
jogtalanul tartózkodnak az épület előtt. Arra kérdésre, hogy ki és
miért utasította őket a kordonépítésre annyit mondtak: csak
utasítást hajtanak végre.
Közben a demonstráció résztvevői kihívták a rendőröket, de a
rendőrség, mivel nem történt rendbontás, nem avatkozott bele az
eseményekbe. Végül, váratlanul a biztonsági őrök reggel 9 órakor
visszabontották a kordont.
Az LMP továbbra is jogtalannak tartja a tüntetők elleni
intézkedéseket és ezután is támogatásáról biztosítja őket. A Lehet
Más a Politika elfogadhatatlannak tartja, hogy nemcsak az
éhségsztrájkolókat, de a hozzájuk csatlakozó tiltakozókat is
folyamatosan zaklatja, akadályozza az MTVA.
LMP Sajtó
   Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

OS - A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének közleménye

A mai napon 2011. december 29.-én fél hatkor a biztonsági
szolgálat emberei erőszakkal és erőszakkal fenyegetéssel
megpróbálták eltávolítani az éhségsztrájkolókat az éhségsztrájkra
kijelölt helyről. Rájuk zárni a mobilkerítést. A tiltakozás és a
felhívás - hogy bűncselekményt követnek el - ellenére a cselekményt
folytatták. Az éhségsztrájkolókat szabad mozgásukban és személyi
szabadságukban korlátozzák. A helyszínre kiérkezett rendőri egységek
igazoltatták a helyszínen tartózkodókat, majd pedig jelezték, hogy
amennyiben bűncselekmény történik bármelyik rendőri szervnél
tehetnek büntető feljelentést.
Az éhségsztrájk folytatódik!
  
Nagy Navarro Balázs
       alelnök

Csúcstechnológiával lopják a halakat a Balatonból

 

Évente több százmillió forint kárt okoznak az orvhalászok, akik régi és új technikákkal is lopják a halat a Balatonból - írja keddi számában a Magyar Hírlap.

A rapsicok a lap szerint nem válogatnak, infratávcsővel, halradarral, GPS-szel térképezik fel a halrajokat, majd száz méternél is hosszabb hálójukat az éj leple alatt vetik ki.

Vörös Sándor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi vezetője a lapnak elmondta, egy egy kilométeres hálóval egy nap alatt nyolc mázsa halat is ki lehet emelni.

Nemcsak a halállományban okoznak nagy kárt az orvhalászok, a vízi járműveket is megrongálják eszközeikkel. A több száz méteres háló, ha beleakad a hajócsavarba, letöri vagy elferdíti azt, ezáltal a hajó mozgása is instabillá válhat. Ilyenkor búvárral kell megvizsgáltatni vagy partra kell emelni a sérült hajót, amelynek javítási költsége sok százezer forintot tesz ki - mondta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatója.

A gazdasági válság óta növekszik az illegális halászok és horgászok száma Magyarországon, míg 2010-ben összesen 12.610 méter illegális halászhálót emeltek ki a Balatonból, az idén már októberig begyűjtötték ezt a mennyiséget - írja a lap.

MTI – barikad.hu 2011.12.27.

Megjegyzésem: Nem értem, miért olyan bénák ott a Balatoni Hajózási Zrt-nél, a balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-nél, meg az akármilyen halász- vagy horgásztársaságoknál.  Ha hallottak már az éjszaka is érzékelő infra távcsőről, amelyeket 'határvadászaink' a határsértők és az  embercsempészek elfogásához, vagy egyes vadásztársaságok, sőt még e cikk szerint a haltolvajok is oly sikeresen alkalmaznak, vajon Ők miért nem alkalmazzák ?

*B.Kiss-Tóth László.

Amit a köznép mindig is tudott, csak a helyzetbenlévő érdekeltek elhazudták: Szervezetten és tudatosan tették tönkre a hazai cukoripart!

Nem spontán történt a cukoripar privatizációja, hanem egy háttérből irányított értékesítés zajlott.

 

A magyar cukoripar privatizációját és az EU-csatlakozás utáni cukorrendtartás után kialakult problémák vizsgálatára felállított parlamenti bizottság munkájáról számolt be Varga Géza, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.

Varga Géza Jobbik képviselője sajtótájékoztatónA honatya kifejtette: a paritásos bizottságot a tavaszi ülésszak végén hozta létre az országgyűlés, 180 napos mandátummal, amely a napokban jár le. Az ügyben érintett számos szakmai és politikai vezetőt meghallgattak, akiknek a rendszerváltást megelőzően, illetve azt követően kulcsszerepük volt a cukoripar privatizációjában.

A politikus leszögezte: egy, a mezőgazdaságunkban komoly hagyományokkal rendelkező, jól beépült iparágat sorvasztottak el, aminek következtében több tízezren veszítették el a munkájukat.  Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltást követően még 12 cukorgyár volt hazánkban, ezeknek az üzemeknek a privatizációját kísérte figyelemmel a bizottság. Azt is vizsgálták, hogy az EU-csatlakozáskor hazánk egyedüliként miért mondott le cukorkvótájának 75 százalékáról.

A képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy munkájuk nagyrészt az érintettek meghallgatásában merült ki, aminek eredményét úgy foglalta össze: „nem emlékszem, nem énrám tartozott, nem én hoztam a döntést”. Míg a jelentés megvitatására csak nyolc napjuk marad – tette hozzá.

Nem spontán privatizáció volt

A jelentéssel kapcsolatban a politikus elmondta, az eredeti formájában teljesen elfogadhatatlan ugyanis minden hibát a spontán privatizáció számlájára ír, és kizárólag a vállatok eladását előkészítő menedzsmenteket teszi felelőssé. Ezzel szemben Varga úgy látja, hogy ennél a probléma sokkal összetettebb, ezért 25 módosító indítványt csatoltak hozzá, amik elfogadásáról szerdán tárgyalnak, ezek közül eddig négyről hoztak döntést, melyekből három került elfogadásra. Ha továbbra is hasonló arányban fogadják majd el javaslataikat, akkor támogatni fogják a jelentés elfogadását – mondta Varga.

A honatya kiemelte, a dokumentumokból, és a meghallgatottak nyilatkozataiból az a kép rajzolódik ki, hogy nem spontán történt a cukoripar privatizációja, hanem egy háttérből irányított értékesítés zajlott. Hozzátette: már 1982-ben az első IMF-árgyalásokkor szerkezet-átalakításokat írtak elő, amelyek a privatizáció megkezdésének tekinthetőek. Úgy látja, hogy az euró-atlanti integrációs törekvések állnak a háttérben. A nyugat-európai cukoripart irányító üzleti körök felosztották egymás között a magyar cukorpiacot. Céljuk az volt, hogy felvásárolják a cukor üzletágat, majd a hazai gyártást fokozatosan leépítsék.

A politikus azt a feltételezését, hogy a nemzetközi tőke és a hazai rezidensei álltak a cukoripar tönkretétele mögött, azzal támasztotta alá, hogy a jegybank által gerjesztett inflációnak köszönhetően tőkehiányossá váltak a hazai cukorgyárak. A termelési eredményük hiába volt kedvező, pénzügyileg veszteségessé tette őket a magas alapkamat.

Varga Géza úgy látja: az Állami Vagyonügynökség, és az akkori Földművelésügyi Minisztérium felelőssége is megállapítható, ugyanis a jogszabályok lehetővé tették volna, hogy leállítsák a privatizációt. A törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyva, egy esetben sem hirdették meg 15 nappal az értékesítés előtt a cukorgyárak eladását. Így zárták ki a magyar gazdákat a lehetséges vevők köréből – tette hozzá.

Medgyessy Péternek is szerepe volt a cukoripar tönkretételében?

A 90-es évek közepén még, magyar állami tulajdonban lévő öt cukorgyár által alapított konzorcium megpróbált versenyezni a külföldi versenytársakkal – emlékeztetett Varga. Szerinte ez azért nem sikerült, mert ahhoz a Fejlesztési Bankhoz fordultak rövid lejáratú hitelért, amelyben Medgyessy Péter, későbbi miniszterelnök is vezető pozícióban volt úgy, hogy mindemellett az egyik külföldi cukorgyár felügyelőbizottságában is szerepet vállat. A politikus szerint egy ellenérdekelt félhez mentek hitelért.

J.F.

(barikad.hu 2011.12.28.)*B.Kiss-Tóth László.

OS - Az MTVA Központi Üzemi Tanácsának közleménye

Az utóbbi órák fejleményei szükségessé teszik, hogy az MTVA Központi Üzemi Tanácsa közzétegye álláspontját a hírterület teljes átvizsgálásáról, mint az
egyetlen olyan lehetséges megoldásról, amely elejét veheti a
közmédia hírrendszerének működésével kapcsolatos, ismétlődő
kifogásoknak.
Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa hosszas egyeztetés és vita után
tudomásul veszi az MTVA és az MTI Zrt. bejelentését, mely szerint
részletesen áttekintik és elemzik a hírterület működési folyamatait,
valamint annak szabályozási rendszerét.
   A KÜT szükségesnek tartja, ezt a  áttekintést  már csak azért
is, mert egy ilyen, vagy hasonló vizsgálatot maga a KÜT
kezdeményezett, már 2011. december 12-én keltezett és az MTVA
vezérigazgatójának eljuttatott levelében. Ugyanakkor a KÜT üdvözli a
vezetői körben meghozott személyi döntéseket és szükségesnek tartja
a további vizsgálatokat, az esetleges személyi konzekvenciák
levonását.
   A KÜT sajnálja, hogy a létrehozandó vizsgálótestületben a
munkavállalói képviselet nem kaphat helyet. A testület azért
ajánlotta fel részvételét, hogy a vizsgálat objektivitásához, a
bizalom visszaszerzéséhez hozzájáruljon.
   Ugyanakkor a KÜT elismeri, hogy a vizsgálat megállapításaiért,
és a következtetések levonásáért mindennemű jogi, munkajogi, szakmai
és politikai felelősség a munkáltatót terheli, ebben a KÜT nem
osztozhat az MTVA és az MTI Zrt. vezetésével.
   A KÜT reméli, hogy a folyamatos, rendszeres - és sűrű -
tájékoztatás révén, javaslataival is segíthet kialakítani egy olyan
hírszolgáltatási rendszert, amely garanciákat tartalmaz arra, hogy a
jövőben ne fordulhasson elő a hírszolgáltatás semmilyen torzulása és
elkerülhetők legyenek az olyan érthetetlen és eddig meg nem
magyarázott botrányok, mint amilyenek a közelmúltban felháborították
a szakmai és a civil közvéleményt.
   Kérjük, hogy a tanulságok levonása legyen nyilvános.
   Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa addig is javasolja az intézmény
vezetésének, hogy haladéktalanul folytatódjanak a megbeszélések a
vállalat vezetése, KÜT és a szakszervezetek között az elbocsátások
felülvizsgálatáról, és a szociális segélyekről, különös tekintettel
a végtörlesztésben érintettekre.
Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa

OS - Szolidaritási nyilatkozat

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete növekvő aggodalommal figyeli az MTVA
munkavállalóinak nyár óta tartó vesszőfutását.
Elfogadhatatlannak tartottuk, s tartjuk ma is a politikai
szempontok szerint történő át és kiszervezéseket, s az ezek ellen
szakmai, érdekvédelmi alapon fellépők megfélemlítését.
   Különösen visszatetsző az éhségsztrájkolók  kezelése , s az
pedig mindent felülmúló skandallum, hogy rendkívüli felmondással
szabadulnak  meg a munkavállalói jogokért demonstrálóktól,
ahelyett, hogy a megoldások  polgári  - de mondhatnánk azt is, hogy
emberi  módját választva - tárgyalóasztalhoz ülnének végre.
   A PDSZ szolidáris a munkavállalói jogokért demonstrálókkal s
erre szólítja fel konföderációját, a Ligát, valamint a többi
érdekvédelmi tömörülést, s az ágazati szakszervezeteket is!
   Mendrey László elnök, PDSZ
http://www.pdsz.hu/newz.php?id=981

OS - A Szcientológia elfogadottsága

Az európai bíróságok számtalan esetben megállapították, hogy a Szcientológiát ugyanúgy kell kezelni, mint bármilyen más vallást egész Európában, beleértve
a Szcientológiára vonatkozó határozatokat és állásfoglalásokat is.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2007. április 5-én, tagjainak
egyhangú döntésével adott ki egy rendkívüli határozatot, amelyben
támogatta a Szcientológusok vallásszabadságát, és amely kötelező
érvényű azon 46 nemzet számára, amelyek aláírták és ratifikálták az
Európa Tanács 1950-ben elfogadott  Egyezmény az emberi jogok és
alapvető szabadságok védelméről  (ECHR) című dokumentumot.  Ma
Németországban a Szcientológia Egyháznak nyolc központja létezik:
Münchenben, Frankfurtban, Düsseldorfban, Hamburgban, Stuttgartban,
Hannoverben, Hamburg Eppendorfban, és Berlinben, valamint
országszerte több missziója és csoportja van.  A német bíróságok a
Szcientológiát már 40 esetben ismerték el jóhiszemű vallásként. 2002
októberében a Szövetségi Munkaügyi Bíróság határozata szerint a
Szcientológia Egyházban tevékenykedő munkatársakat idealista és
szellemi célok motiválják.  2003. december 12-én a
Baden-württembergi Fellebbviteli Közigazgatási Bíróság
megállapította, hogy a Stuttgarti Szcientológia Egyház egy vallási
szervezet, és ezért a német alkotmány védelme alatt áll. A Bíróság
nem találta bizonyítottnak a tartományi kormányzat azon állását,
hogy a Szcientológia Egyház kereskedelmi tevékenységet folytatna. A
kormányzat ezt követően visszavonta a keresetet és megfizette a
perköltséget.   Az Európai Emberi Jogi Bíróság 2007. évi áprilisi
határozata és a portugál elismerést követően egy hónappal, 2007
októberében a madridi Spanyol Legfelsőbb Bíróság határozatot hozott,
amelyben elismerte a Spanyolországi Szcientológia Egyházat vallási
szervezetként. A bíróság alaposan megvizsgálta az Egyház valamennyi
okiratát, célkitűzéseit, tevékenységeit, majd egyhangúan úgy
döntött, hogy a Spanyolországi Szcientológia Egyház jogosult arra,
hogy a spanyol törvények szerint vallási szervezetként bejegyezzék.
A Szcientológia az 1960-as évek vége óta van jelen az országban.
Franciaországban, Belgiumhoz és Görögországhoz hasonlóan, a
Szcientológia Egyház szervezetei vallási egyesületként működnek,
mert ezekben az országokban nem létezik más, hivatalosan elismert
státusz az államvallás kivételével. De ez nem gátolja meg a hívőket
vallásuk szabad gyakorlásában, és társadalom-jobbító
tevékenységeikben. Jó bizonyíték erre Franciaország, ahol a
Szcientológia Egyháznak 6 szervezete működik, valamint 4 Missziója
és több csoportja.   Számos más Európai Uniós országban, a
Szcientológia még a misszionárius szakaszban van vagy még nem
alakította meg formális szervezetként, illetve új misszióként még
nem kérték vallási nyilvántartásba vételüket. Ez magában foglalja a
Cseh Köztársaságot, Szlovákiát, Lengyelországot, Litvániát,
Lettországot, Észtországot és Írországot.  További információ a
Szcientológiáról a
http://hungarian.bonafidescientology.org/ oldalon
olvasható.
   Kiadó: Szcientológia Egyház Budapest

OS - Az azori üdülés után főzőshow a Vas megyei közgyűlésen

Főzési tanácsadó produkcióvá silányult a Vas megyei közgyűlés idei utolsó, rendkívüli
ülése. Miután a Jobbik Magyarországért Mozgalom hosszasan taglalta a
megyében még működő intézmények léte körül kialakult
bizonytalanságot, válaszként Kovács Ferenc közgyűlési elnök a vegeta
mint ételízesítő káros hatásairól tartott előadást.
Vas megye közgyűlése a 2011-es esztendő utolsó ülésén nemcsak az
óévnek, hanem teljes intézményhálózatának és vagyonának is búcsút
intett. A megye kormánypárti képviselői a strukturális átalakulás
utolsó simításait is megszavazták, így végleg legitimmé tették a
megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvényt.        Az
ülésen többször aggodalmamnak adtam hangot az intézmények további
sorsával kapcsolatban, és kijelentettem: a 2012-es állami
költségvetésben a megyei intézményfenntartó szervekre és az átvett
intézményekre szánt keret érdemben nem változik a 2011-es
esztendőhöz képest, ennek köszönhetően a jövőben egy fokkal sem lesz
könnyebb a megye oktatási és szociális hálózatának működtetése. A
bizonytalanságot tovább növeli az a tény, hogy a létesítmények
fenntartásával megbízott megyei intézményfenntartó központ gazdasági
és működési struktúrája továbbra sem rajzolódott ki teljes egészében.
       A közgyűlésen azt is megemlítettem, hogy több iskola
konyhájára a szakácsok már otthonról viszik a fűszereket, illetve
ételízesítőket, hogy egyáltalán főzni tudjanak a gyermekekre. Az
Azori-szigetekről nemrégiben hazatért Kovács Ferenc, a közgyűlés
elnöke válaszként hosszasan ecsetelte a fűszerek káros hatásait,
majd kijelentette: azok a háziasszonyok, akik vegetát használnak az
ételek elkészítéséhez, egyszerűen nem tudnak főzni.         A
szánalmas ételkészítési előadás után a 2012-es költségvetési
koncepció tárgyalása következett, amelynek egyetlen pozitívuma, hogy
az adóbevallásokkal ellentétben ez a dokumentum valóban elférne egy
söralátéten is. A hangzatos szólamok ellenére a kormánypártiak által
támogatott költségvetés tervezete újra hiánnyal számol, mégpedig
20-25 millió forinttal. A megyei önkormányzat jövőbeni feladatairól
és azok finanszírozásáról egyetlen szó sem esik a jövő évi büdzsé
tervezetében. A forradalmi kormány továbbra is csak rózsaszín
álmokat kerget, és a kétharmad mögé bújva folyamatosan félrevezeti a
választópolgárokat.   

     Rába Kálmán, a Jobbik Vas megyei
közgyűlési képviselője
   Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

OS - Január másodikán ismét az összefogásé lesz a főszerep

A Magyar Szocialista Párt üdvözli a Demokratikus Koalíció csatlakozási szándékát a január 2-ai akciójához. Az MSZP minden demokratikus erőt arra kér, hogy
csatlakozásával támogassa a Magyar Köztársaság védelmében szervezett
megmozdulást.
A Köztársaságot elnyomó, a magyar társadalmat megnyomorító
Orbán-rezsim hatalma ellen a legszélesebb demokratikus összefogásra
van szükség. A Magyar Szocialista Párt ezért jelentette be, hogy
január 2-án tiltakozó akciót hirdet a budapesti Operához.
A Fidesz egy tizenhárom millió forintos gálán kívánja ünnepelni a
harmadik Magyar Köztársaság megszüntetését. Az MSZP szerint e
gyalázatos rendezvényen demokrata részt nem vehet. Amikor Fidesz
tort ül a Köztársaság fölött, a demokratikus ellenzéknek az utcán a
helye, a tiltakozás a feladata!
Az MSZP továbbra sem ismeri el Magyarország alaptörvényeként az
egyedül a Fidesz által elfogadott pártalkotmányt és illegitimnek
tekinti azt. Az alkotmányos Magyar Köztársaság védelméért, a
demokrácia megőrzéséért folytatott küzdelme pedig közös küzdelem
minden demokratikus erővel, minden szabadságszerető magyar emberrel!
Az MSZP ezért üdvözli a Demokratikus Koalíció csatlakozási szándékát
a parlamentben ma meghirdetett január 2-ai akciójához.
Az MSZP Országos Elnöksége jelenleg is ülésezik. Az ülés után
Mesterházy Attila egyeztetést kezdeményez minden demokratikus erővel
az eseményen való együttműködésről.
A január másodikán az Operában a Fidesz saját alávaló politikáját, a
köztársaság ”leszúrását” akarja ünnepelni. Ez számunkra nem ünnep.
Ezt meg is fogjuk mutatni!
Az MSZP várja minden demokratikus erő csatlakozását az akcióhoz, s a
Köztársaság érdekében őszintén reméli, hogy január másodikán újra az
összefogásé lesz a főszerep.
Az MSZP a maga részéről nyitott az összefogásra, és örömmel lát
minden demokráciát féltő és akaró politikai és civil erőt!
Lukács Zoltán
frakcióvezető-helyettes
   Kiadó: MSZP

Blogarchívum

Digitális Napló

inforabakoz

Magyar Nemzet Online - Hírek

[origo] Hírcentrum

Hirposta.hu

Borsonline.hu

Napiász Online

InfoRádió

Check Page Rank of your Web site pages instantly:

This page rank checking tool is powered by Page Rank Checker service