Durván alulfizeti dolgozóit a CBA(?)


Az országos kiskereskedelmi hálózatok közül a CBA fizeti a legkevesebbet, a legtöbbet az Aldi dolgozói viszik haza. A nemzeti hálózatnál gyakori a minimálbér-közeli fizetés. Nyereséget csak a CBA és két diszkont társaság tudott elérni. A Tesco kiutálásával sokat vesztene a közpnti költségvetés is. Ágazati elemzés a Figyelőtől.
Brutálisan alulfizeti dolgozóit a CBA – legalábbis ez derül ki a Figyelő nyolc, országos hálózatot kiépítő hálózatra alapuló kiskereskedelmi elemzéséből. A nemzeti kiskereskedelmi hálózat átlagosan mindössze 134 ezer forint bruttó fizetést adott alkalmazottainak 2013-ben. Ehhez képest az Aldinál 299, a Lidlnél pedig 244 ezer forintot lehetett keresni. Ebből a szempontból a második legrosszabb munkáltató a Metro 155 ezer bruttóval.
Ne jártak túl jól a néhai Match és Profi hálózatok dolgozói a CBA általi 2012-es felvásárlással, a megelőző évben még átlagosan bruttó 220 ezer forint volt a fizetésük. Az üzletek egy részének megvásárlója, a CBA kereskedelmi Kft. a következő évben már csak 173 ezret adott. Mivel a lap értesülései szerint a központi CBA-cégnél nagyjából az iparági átlagot fizetik, a kis(ebb) partnereknél sokszor éppen hogy csak meghaladják a minimálbért.
A minimálbér-körüli fizetések általában felvet(het)ik az adóelkerülő technikák alkalmazását, a lap kérdésére a NAV nem nagyon jött lázba: tavaly munkanaponként alig több, mint egy ellenőrzést folytattak le ilyen indítékkal. A vizsgálatban szereplő, legrosszabbul fizető cég 2013-ban csaknem 102,5 ezer forintot adott, miközben a minimálbér akkor 98 ezer forint volt. A Figyelőnek a vizsgált hálózatok jellemzően nem kívánták kommentálni az adatokat, sem a minimálbéres alkalmazásra, sem pedig ez egy-egy láncnál tapasztalt jelentős visszaesést.
A hetilap cikkéből az is kiderült, hogy a központi költségvetés ráfázna a Tesco kiutálásával, hiszen a brit multi mind a 2010 és 2012 között társasági adó, mind a béreket terhelő közterhek szempontjából a legnagyobb befizetők egyike volt. A következő évben aztán durva veszteséget hozott össze. A leghatékonyabban messze a Lidl, az Aldi és a Penny Market dolgozik: az egy dolgozóra eső árbevétel a Lidlnél 66, majd sorrendben 56 és 52 millió forint volt 2013-ban. Emellett a Lidl és a Penny stabilan nyereségesen tudott, ezt rajtuk kívül csak a CBA mondhatta el magáról ebben az időszakban.
(HVG)
Bal-Rad komm: Pedig hát a CBA az a legmagyarabb kiskereskedelmi áruházlánc! Viszont azt is meg kell értenünk, hogy a tulajdonos Baldauf-familiának is meg kell tudnia élni valamiből!
A vakapitalizmus és a maffiák keresztezéséből kikelt szörnyeteg tipikus példája a CBA! A melósnak meg oly mindegy, hogy melyik zsarolja le! A multi vagy a "színtiszta magyar" rablóbanda!
De legalább nemzetiszín késsel zsigereli ki a melósait!
/Forrás: Admin http://wp.me/p3enPJ-7FQ 2015/02/12/*B.K-T.L.