Totális bukás lett a beváltott ígéretből

Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta hangsúlyozza: növelni kell az állam szerepét a nemzetstratégiai ágazatokban. Annak jártunk utána, kulcsterületeken, így az energiaszektorban és az állami földterületeknél milyen következményekkel jártak a vételek és az eladások. Az eredmény lesújtó.
Az elmúlt hat évben a Fidesz betartotta az energiaiparral kapcsolatos választási ígéreteit: Orbán Viktorék, amit csak lehetett, megvettek.  Ugyanakkor
egybehangzó szakmai értékelések szerint az állam energetikai felvásárlásai üzleti szempontból totális bukást jelentenek.
Ha az eseményeket a magyar adófizetők szempontjából nézzük, így összegezhetünk: ha a kormány mostanáig várt volna a felvásárlásokkal, az adófizetők több százmilliárd forintját takaríthatta volna meg. Egyes esetekben ez a részvényárfolyam-grafikonról különösebb vita nélkül leolvasható. Más esetekben az állam érvei árnyalják a képet, ám a tények – minden körülményt figyelembe véve is – kijózanítóak.
2010-nek még úgy indultunk neki, hogy – a Főgáz kivételével – a hazai energiaszolgáltatók külföldi irányítás alatt állnak, az MVM állami cég, a Mol pedig, ugye, a tőzsdén forog. A tulajdoni felállás nagyjából most is ugyanez. Ugyanakkor nem állítható, hogy az Orbán-kabinet ne igyekezett volna folyamatosan bővíteni energiaipari befolyását.
A kormány első nagyobb felvásárlási ügyletére 2011-ben került sor, amikor megvették a Mol 21 százalékát a cégvezetéssel rossz viszonyban lévő, titokzatos orosz Szurgutnyeftyegaztól. A csomagért félezermilliárd adóforintot fizettek ki. Ezzel az állítólag Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló energiacég lényegében százszázalékos hasznot zsebelhetett be.
Noha az ügyletet Orbán a nemzeti energiapolitika megvalósítása irányába tett alapvető lépésnek nevezte, ezt a tények kevéssé igazolják.
Negyedrésznyi tulajdonosként a magyar államnak lénye­gében semminemű beleszólása sincs a Mol életébe.
Ahogy azt már az ügylet megkötésekor sokan megfogalmazták: emiatt nem lesz olcsóbb a benzin. A kormány és a Mol szoros viszonyát nem ez, hanem sokkal inkább a hagyományok, illetve Orbán Viktor és Hernádi Zsolt Mol-vezér személyes kapcsolata garantálja.
A kivásárlás tényleges okára azóta se derült fény. A valósághoz talán az a magyarázat állhat a legközelebb, hogy a Mol könyveitől meglehetős nyers módszerekkel távol tartott Szurgutnyeftyegaz tényleg a magyar–orosz kapcsolatok felvirágoztatásának egyik legkomolyabb akadályát képezte. Orbán szerint tehát erre megérte rááldozni 500 milliárd forintot. Azóta a részvényárfolyam közel a felére olvadt. Mostani árszinten a veszteség közel kétszázmilliárd forint. Ezt aligha ellensúlyozza az államra eső évi körülbelül tízmilliárdnyi osztalék.
Kampányra időzített csőátadás
Kampányra időzített csőátadás
Reviczky Zsolt / Népszabadság
A második bevásárlás már értelmezhetőbb: az állami MVM Magyar Villamos Művek-csoporttal három éve közel háromszázmilliárdért megvetették a hazai gáztárolórendszert, illetve az orosz gáz behozataláért felelős nagykereskedőt a német E.ON-tól. Ehhez az állam csak 71 milliárdot adott, a többit az MVM-nek saját forrásból kellett kigazdálkodnia. Azóta a nyugati tőzsdék felé kiépített gázvezetékek,
az ottanihoz képest elszálló orosz gázárak és az igények zuhanása kétségessé tette a befektetés értelmét.
Ráadásul a kiszivárgott vagyonértékelések tanúsága szerint az Orbán-kabinet bőkezűen tömte ki az E.ON-t.
A társaságok eredményessége ugyanakkor kiegyensúlyozott, valószínűleg többek között annak betudhatóan, hogy az MVM csökkenő gázbeszerzési árai ellenére továbbra sem adja olcsóbban tovább a gázt. Az MVM-költségvetés feszültségeire jellemző, hogy számaikat egy ideig még a mindenható közműhivatalnak se mutatták be. Ugyanakkor az erőltetett gázpiaci lépések megálltak a tárolók és a nagykereskedő felvásárlásánál. Háttérharcok tárgya az is, hogy az MVM mennyi terhet vállaljon Orbán soros rezsicsökkentési terveiből. Így, bár az MVM 2012-ben rekordnyereséggel örvendeztette az államot, azóta a haszon folyamatosan csökken.
A következő nagy beruházás a Főgázt érintette. Pedig a Főgáz többségi tulajdona mindig is a fővárosé volt. Igaz, a vállalatnál – állítólagos titkos megállapodások révén – lényegé­ben a kisebbséget birtokló német RWE volt az úr. Az RWE-t 2013 végén még az MVM vásárolta ki 41 milliárdos állami juttatásból. Ezt az összeget szakértők megint csak legalábbis nagyvonalúnak ítélték. Némely áttételekkel és összesen közel százmilliárd adóforint ráköltésével végül a Főgáz egésze a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó állami Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) kötött ki. Az MFB elsőként 2013-ban vállalt energetikai szerepet, amikor versenyhivatali aggályok miatt nem az MVM, hanem az állami bank vette meg a Moltól az algyői biztonsági-kereskedelmi gáztároló többségét. A szakértők által több tízmilliárdra tett vételár pontos mértékét az állam azóta is titkolja.
Orbán kudarcos energiaügyi lépéseinek kiemelkedő példája a magyar–szlovák gázvezeték, amit a Mol korábban üzletileg értelmetlennek ítélt. Ám a nemzetstratégiára hivatkozva Orbán mégis építésre utasította az MVM-et. Azóta az EU versenyaggályai miatt az üzemeltetés a Belügyminisztériumhoz került. A negyvenmilliárdos beruházást a kormány döntése alapján a gázfogyasztókra terhelték, amennyiben a hiteleket a gázszámlába épített, kötelezően megfizetendő tételből állják. A választási kampányban Orbán a félkész vezetéket annak rendje s módja szerint át is adta.
A cső azonban a tavalyi tényleges üzembe helyezése óta üresen kong, mert nincs rá piaci igény,
ellenben a kormány a napi működésre további négymilliárd forintot juttatott a cégnek. Az üzem fenntartása jelenleg havi több mint háromszázmillió forintba kerül.
Mindennek tetejébe jött az új terv, amelynek jegyében tavaly év elején megalapították a hangzatos nevű ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatót, majd azonmód megbízták a Főgáz irányításával. A Főgáz amúgy szabályerősítő kivételnek tűnik, amennyiben legalább nem viszi az állam pénzét, hiszen évente nyereséget termel. Igaz, ez jelenlegi szintjén vagy száz év alatt termelné ki a vételárat. Ráadásul az állam rögzítette, hogy a hasznot nem veszi ki a cégből. Vagyis Orbánék erre sem befektetésként, hanem nemzetstratégiai lépésként tekintenek.
Az adókkal és rezsicsökkentéssel négy év alatt kiszárított gázszolgáltatók tavaly év elején szinte egyszerre tették közzé, hogy így lakossági fogyasztóik ellátása reménytelenül veszteséges. Így a tevékenységet visszaadnák az államnak. Az ellátást a Főgáz vállalta át. Így ez év végével már minden háztartásnak az állam adja a gázt. Az ügyfélátadást a francia GDF Suezhez tartozó Égáz-Dégáz esetében cégvásárlásba csomagolták. Így nekik ezért a Főgáz fizetett saját forrásból mintegy ötmilliárdot. A lakossági ügyfelek átvételét a Fidesz nemegyszer tálalta úgy, mintha megvalósult volna az 1995-ben magánosított szolgáltatók visszavétele. Pedig a tényleges, több százmilliárdot érő és állítólag máig megtérülő „vas" maradt a multiknál.
A Fidesz-féle nyomásgyakorlás ugyanakkor az országra nézve a lehető legrosszabb következményekkel járt: a hasznot korábban csak visszafogottan „talicskázó" multik a barátságtalanná váló közegben a számviteli kiskapuk révén nyakló nélkül kezdték el kilapátolni a cégekből a vagyont,
egyszersmind töredékére csökkentve a beruházásokat. A „kitalicskázott" összegek megtöbbszöröződésére a Fidesznek egyetlen válasza van: a hallgatás. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor ellenzékből még elsősorban az erőműveket vádolta „luxusprofit"-felhalmozással, a Fidesz-kabinet az elmúlt hat év során látványosan távol tartotta magát az energiarendszer e kulcsfontosságú elemeitől. A központi szerepű paksi atomerőművet leszámítva itt továbbra is a magántőke az úr. A főváros hőellátását biztosító Budapesti Erőművet például tavaly cseh vállalkozók vették meg a francia EDF-től.
A terjeszkedési elképzelések ellenére még ennél is iránytalanabb a többi közmű felvásárlási folyamata. Noha a rezsiharc dühe a távhőcégekre is kiterjed, azok valójában közösségi – önkormányzati – tulajdonban állnak. Bár Lázár János már tavaly meghirdette, hogy e kör is átkerül az államhoz, ez eddig nem történt meg. A zömé­ben szintén állami vízszektorban a 2009-es pécsi einstand után a főváros 2012-ben javarészt a cég 15 milliárdján kivásárolta a Fővárosi Vízművek RWE és Suez birtokolta irányítási jogait. Ám a francia Veolia továbbra is tartja hazai vizes érdekeltségeit, például a Fővárosi Csatornázási Művekben. A hulladékszállítók körében a kormány megtiltotta, hogy magáncég végezze a szolgáltatást, a megmaradt önkormányzati ellátók fölé pedig egyfajta állami ernyőcéget helyeznek. De a Fidesz haragja leginkább a többnyire önkormányzatok és magyar kisvállalkozók tulajdonolta kéménycégekre sújtott le: tarifáikat megfelezték, a kivéreztetett kéményseprőknek pedig szerződésük lejárta után a lakossági szolgáltatást át kell adniuk a katasztrófavédelemnek.
A Fidesz-álmok gyakorlati megvalósulásaként, hat év után most egy lerobbant, kivéreztetett közműszektor áll előttünk.
A fenyegető kivásárlási hangulatban a külföldi befektetők ráadásul úgy gomboltak le vagy ezermilliárd adóforintot a magyar államról, hogy a rendszer kulcselemei a hangzatos politikai nyilatkozatok dacára se kerültek át az államhoz.
Államtan
Egyáltalán nem igaz, hogy a kommunizmus jele, ha az állam a gazdaság egyes területein tulajdonosi szerepben is megjelenik. Aki ezt mondja, az nem ismeri a gazdaságtörténetet, csak abból tud kiindulni, hogy állami szerepvállalást személyesen csak a kommunizmus idején élt át – mondja az állam szerepét firtató kérdésünkre Pogátsa Zoltán közgazdász. Hozzáteszi: számára sem nyilvánvaló, hogy a Fidesznek mik a szándékai az állam szerepének növelésével.
Azon, hogy a Fidesz jobboldali pártként így növeli az állam méretét, a szakember szerint nem kell csodálkozni. Méghozzá azért, mert a jobboldali gazdaságpolitikának nem csak a Margaret Thatcher utáni neoliberális, mindent a piacra bízó formája létezik. Thatcher előtt például Franciaországban ­Charles de Gaulle, vagy épp a távol-keleti „tigrisek” jobboldali kormányai igencsak erős, aktív államot működtettek. A Fidesz pedig valójában kombinálja a Thatcher előtti és utáni konzervativizmust, hiszen egyszerre növeli az állam szerepét, miközben egyre kevesebbet fordít szociális kiadásokra vagy éppen foglalkoztatáspolitikára. A Fidesz tehát konzervatív pártként a helyén van.
Itt érdemes feltenni azt a kérdést: mi szükség van az állam ilyen formában történő terjeszkedésére? Hiszen a kormány részéről nincs deklarálva sem a cél, sem pedig meghatározva az ezzel járó haszon. Pedig vannak olyan lépések, amelyeknek eredményük is van. Például a jegybank és a növekedési hitelbank közreműködésével megvalósított növekedési hitelprogram nélkül nehezebben boldogulna a magyar kkv-szektor. Azaz ennek igenis van haszna – véli Pogátsa. Mint mondja, az államok ilyen típusú aktivitásának korábban fejlesztés- vagy foglalkoztatáspolitikai céljai voltak, esetleg az, hogy az állam sokakat foglalkoztató ellátási láncokat tudjon felügyelni az iparban. Ám a magyar kormány ma nem az iparban, hanem javarészt a banki és a szolgáltatói szektorban jelenik meg.
Ráadásul komoly átfedések mentén. Az MKB megvétele például indokolható a bankmentéssel és az átszervezéssel, de a Budapest Bank nem volt bajban. A legtöbb érintett cégben nem mentek végbe átalakulások: a vállalatok nem lettek hatékonyabbak, nem foglalkoztatnak több embert, tehát nehezen érhető tetten a közérdekű cél. Sőt például a Mol ese­tében a részvények árfolyamcsökkenése veszteséget jelentett. – A kormánynak tehát meg kellene indokolnia, mibe miért száll be, és ezeket a célokat konzekvensen szem előtt is kellene tartania a vállalatok irányítása során – összegez Pogátsa Zoltán. (V. G. G.)
Forrás : nol.hu