Tarján M. Tamás: Johannes Kepler teológus, csillagász szerint Kr. e. 4977. április 27-én volt a világ teremtése

„1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. 
2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebegett vala a vizek felett.
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.”
(Részlet Mózes első könyvéből)
Kr. e. 4977. április 27-én 11 órakor keletkezett a világ Johannes Kepler német matematikus és csillagász szerint, aki 1596-ban megjelentetett Mysterium Cosmographicum című művében közölte „számítási eredményeit.”
Mióta az ember tudatára ébredt és érzékeli az időt, a halál rejtélye mellett talán az foglalkoztatja leginkább, hogy mikor és hogyan keletkezett a világ. Napjainkban már milliárd években számolunk és az atom legkisebb összetevőjét is igyekszünk megismerni, erre a kérdésre azonban még mindig nem sikerült megnyugtató választ adni, pusztán a „nagy bumm” segítségével kizártuk azokat a lehetőségeket, melyek nem férnek bele a tudományos szemléletbe.
Az ókori ember természetesen a mienktől teljesen eltérő rendszerben gondolkodott: az ő számára az idő ciklusokra tagolódott, melyek között a belátható történelem csupán egy volt a 2-3 korszak közül. A sumerok és a babiloniak az özönvizet, az ókori egyiptomiak az első fáraó, Menész uralkodását, a görögök pedig a Kr. e. 776-os olimpiát tekintették választóvonalnak. Az azelőtt elhelyezkedő mitikus kor viszont az egyes kultúráknál más és más volt: Mezopotámiában például több, mint 240 000 évig tartott a mondabeli királyok uralkodása, Hérodotosz szerint a félistenek 12 000 évvel az ő kora előtt foglalták el Egyiptom trónját, míg a görögök megelégedtek egy 1600 esztendőn át tartó mitikus érával. Ennek megfelelően a zsidó-keresztény kultúrkör kapcsán is beszélhetünk „bibliai időkről”, ráadásul e két vallás szent könyve részletes genealógiát ad Ádámtól és Évától, az első emberpártól kezdve egészen a történelmi korokig.
A nagy egyháztudósok már idejekorán kísérletet tettek arra, hogy megismerjék a teremtés pontos idejét: a Septuaginta alapján számoló kora középkori szerzők – például Sulpicius Severus, Sevillai Izidor, vagy Tours-i Szent Gergely – mindannyian Kr. e. 5500 körüli időpontot becsültek meg, a 11. századtól fogva azonban rendelkezésre állt az ún. maszoretikus Biblia is, ennek alapján pedig Kr. e. 4000 körüli eredmények születtek. Az utóbbi csoportból James Usher érsek számít a leghíresebb Biblia-kutatónak, aki 1642-ben arra az eredményre jutott, hogy a világot Kr. e. 4004. október 23-án, hétfőn, reggel 9 órakor teremtették. Az olvasó bizonyára mosolyog ezeken a becsléseken, ám az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy ez a rejtély olyannyira foglalkoztatta az embereket, hogy még maga Johannes Kepler, a kora újkor egyik legnagyobb matematikusa is megkísérelt válaszolni a kérdésre.
Kepler 1571 decemberében, a Stuttgart közelében található Weil der Stadt városában, egy kereskedőcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. A csillagászat állítólag már gyermekkorában felkeltette az érdeklődését, ugyanis édesanyjával az 1577-es üstököst és az 1580. évi holdfogyatkozást is megfigyelhette, családja befolyására azonban mégis a lelkészi pályát választotta. Kepler előbb a maulbronni lutheránus szemináriumot látogatta, majd a tübingeni egyetemen tanult teológiát. A fiatalember itt ismerkedett meg a kopernikuszi világképpel, hamarosan pedig az is kiderült, hogy páratlan matematikai érzékkel rendelkezik, így 23 esztendősen tanári katedrát kapott a grazi egyetemen. Kepler itt tette első jelentős – utóbb elvetett – felfedezését, melyet az 1596-os Mysterium Cosmographicum című művében publikált.
A matematikus – elmondása szerint – egyik előadása közben, a Jupiter és a Szaturnusz együttállásának bemutatásakor döbbent rá, hogy a bolygók pályája követi a szabályos sokszögek beírt és köréírt köreinek arányát. Kepler az általa ismert összes égitest pályáját hasonló analógiákkal igyekezett megadni, közben pedig a platóni testek segítségével megalkotta híres modelljét a Naprendszerről. A tudós teóriájában komoly szerepet szánt az isteni bölcsességnek, aminek a legfőbb bizonyítékát a felismert geometriai arányokban lelte meg; ezzel összefüggésben vállalkozott arra is, hogy kiszámítsa a világegyetem korát, melynek keletkezését Kr. e. 4977. április 27-ére tette.
Johannes Kepler aztán hamarosan revideálta korai elméleteit, amiben döntő szerepet játszott, hogy 1600-ban II. Rudolf császár (ur. 1576-1612) prágai udvarába került, ahol Tycho Brahe munkatársaként, majd a nagyszerű csillagász utódjaként dolgozhatott. Miután Kepler megszerezte az asztronómus megfigyelési adatait, rájött, hogy hibásan képzelte el a bolygók keringését, hiszen azok nem kör, hanem ellipszis alakú pályán haladnak a Nap körül. Tizenhárom évvel azután, hogy a Mysterium Cosmographicum megjelent, a matematikus új törvényszerűségeket ismert fel, melyeket már nem az isteni bölcsességből, hanem a tudomány segítségével vezetett le.
Kepler rájött, hogy a bolygók keringési pályájának egyik fókuszpontjában a Nap áll, az 1609-es Astronomia Novában – vagyis Új csillagászatban – pedig azt a törvényt is leírta, hogy a gyújtópontból húzott vezérsugár azonos idő alatt azonos területet súrol, tehát az égitestek a Naptól távolodva lassabban mozognak. Újabb kilenc év telt el, és a kiváló matematikus a Mars adatainak köszönhetően egy harmadik törvényszerűséget is felfedezett: eszerint a bolygók Naptól számított távolságának a köbei úgy aránylanak egymáshoz, mint a keringési idők négyzetei. Kepler harmadik törvényét az 1619-es Harmonices Mundi című munkában közölte, az utolsó bekezdésben ismertetett szabályok pedig utóbb jóval maradandóbbnak bizonyultak, mint a világ keletkezésére vonatkozó spekulatív számítások.
/Forrás: http://www.rubicon.hu /*A kép illusztráció, nem a cikk részét képezi. B.Kiss-Tóth László 2016.04.25.