Érettségi

Az "itt élned, halnod kell" helyett paradigmaváltásra van szükség.
Nehéz elhinni, hogy már 18 éve érettségiztem. Rohanjon bármennyire az idő, annyi szép emlékem van a gimnazista időkből, hogy sokszor úgy érzem, mintha tegnap történtek volna. Azt kívánom az idei érettségizőknek, hogy ők is annyi barátságot, élményt, nevetést vigyenek magukkal a felnőtt életbe, amennyi nekünk jutott a kazinczys időkből. Pár év múlva talán ők is úgy lesznek vele, hogy ezekért a pillanatokért érdemes igazán élni.
A mi generációnk a nyolcvanas évek elején született. Azoktól, akik pár évvel idősebbek nálunk, többször hallottam: nektek bezzeg könnyebb volt. Azt hiszem, van igazság ebben. Mi voltunk az első korosztály, akik már nem voltak úttörők, nem tanultunk kötelezően oroszt. Helyette nagyon fiatalon jól beszéltünk angolul, németül. Szabadabb világban nőttünk fel, szüleinkkel rendszeresen jártunk a szomszédos Ausztriába. A Mariahilfer Strasse Bécsben a nagybetűs Nyugat volt számunkra. Még messze voltunk az érettségitől, de az őshazától egyre messzebb kalandoztunk szülők nélkül Európában. Az volt a legjobb a fiatalságunkban, hogy nem volt bennünk félelem. Nyitottak voltunk minden újdonságra.

Nemcsak abban voltunk „úttörők", hogy szabadabban nőhettünk fel, de a mi generációnk volt az utolsók egyike, amelyikben fel sem vetődött a külföldre vándorlás gondolata. Hiába volt szerencsénk megismerni a nyugati világot, itthon akartunk családot alapítani, dolgozni. A közel 30 fős osztályunkból 2–3 társat fújt szét a sors szele a nagyvilágba. Mindenki más a szülőföldjén próbál egyről a kettőre jutni. A mostani érettségizőknél kisebb csodával érne fel, ha 15–20 év múlva ilyenek lennének az arányok. Ahhoz, hogy minél több fiatal Magyarországon maradjon, az „itt élned, halnod kell" helyett paradigmaváltásra van szükség. Olyan országot kell(ene) közösen kialakítanunk, amiben mindig boldogan élhetnek.
kisalfold.hu
Szeghalmi Balázs