Hitelvisszafizetési moratórium: könnyítés vagy ügyfélbecsapás?


Járvány
Koronavírus 
-A moratórium kihasználása mellett érvelnek az MNB szakértői
Az adósok szemszögéből nézve, fontos megérteni, hogy a pénznek időértéke van, ez tükröződik a kamatban, azaz a mostani 1 forint többet ér, mint a 10 év múlva ugyanannyi, hiszen a mostanit be lehet fektetni, kamatoztatni lehet és a kapott kamattal is ugyanez a helyzet.

2020.03.26 23:30 MTI
---------------------------

Ezért a jövőbeli törlesztések jelenértékét kell nézni! Szakmai hibát követnek el azok, akik a moratórium és anélküli törlesztések összegét hasonlítják össze időérték nélkül, mert almát hasonlítanak a körtével! Így érvel a törlesztési moratórium lehetőségének kihasználása mellett, a jegybank honlapján megjelent írásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három szakértője, Fábián Gergely, Banai Ádám és Vastag László.

A háztartások és a vállalatok is jelentős könnyítést kaptak azzal, hogy az idei évben nem kell az esedékes törlesztőrészleteket megfizetniük. Összességében közel 3600 milliárd forint hiteltörlesztésre kapnak fizetési haladékot.

A hitelezők és az adósok érdeke közötti egyensúly, hogy a most elmaradt törlesztéseket a veszélyhelyzet elmúltával meg kell fizetniük az adósoknak. Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy emiatt az eredetihez képest nem növekszik a törlesztőrészlet.

A szerzők konkrét példán világítják meg, mire gondolnak: egy átlagos 10 millió forint fennálló tőketartozású (10 év hátralévő futamidő, 4,5 százalékos THM-mel) lakáshitel esetén az adósnak az idei évben még közel 1 millió forint törlesztőrészletet kellene fizetnie, amiből 340 ezer forint a kamat, azaz a fizetési haladék miatt ennyi marad a háztartásnál. Moratórium alatt a fennálló tőketartozás kamatozik tovább. Ugyanakkor a kamatot is majd csak a fizetési haladék lejárta után egyenlő részletekben kell megfizetni, vagyis, nem tőkésítik, nem növeli a tőketartozást. Így a moratórium következtében lényegében a ki nem fizetett kamatok kamatához nem jut hozzá a bank. Az ügyfél így, a pénz időértékét is figyelembe véve 70 ezer forinttal jobban jár, mintha folytatja a törlesztést.

Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a moratórium idejéből következő futamidő hosszabbításon túli néhány hónapos (konkrét példában szereplő lakáshitelnél 5 hónap) további futamidő emelésre is szükség lesz, hogy a törlesztőrészlet emelkedése nélkül lehessen folytatni a hitelvisszafizetést. Így összességében több mint egy évvel nő az eredetileg 10 éves hátralévő futamidő. Fontos kiemelni még, hogy a moratóriumba az év folyamán később is be lehet lépni, így aki most a törlesztést választja, az is kihasználhatja később a moratóriumot. A döntést ezért egyedi helyzetek és preferenciák határozzák meg, de fontos a tisztán látás - emelik ki a jegybank szakértői.

A cél, hogy a járvány miatti rendkívüli helyzetet átvészeljék a háztartások és vállalkozások, az átmeneti likviditási nehézségek ne okozzanak tartós és elmélyülő gazdasági problémákat. Tulajdonképpen a reálgazdasági szereplők likviditási sokkja a bankrendszerhez kerül, ahol az MNB viszont biztosítja a mindenkori szükséges likviditást. Így végsősoron a jegybank kezeli a gazdaságot érő likviditási nehézségeket - állapítják meg.  

/Forrás: http://www.ma.hu/uzlet/342756/Koronavirus__A_moratorium_kihasznalasa_mellett_ervelnek_az_MNB_szakertoi  /*B.Kiss-Tóth László 
*
A fenti cikkre beírt kommentem:
ÍME, EGY HITELVISSZAFIZETÉSI MÓRATÓRIUMI ELRETTENTŐ PÉLDA

Az egyik bank néhány évvel ezelőtt átvette egy másik bank folyószámlásait. 
A régi bank X ügyfele is átkerült a 70.000 Ft-os folyószámlahitel-keretével együtt, amely (minden hónapban)
megújuló hitelként funkcionált olyan formában, hogy a bank a havonta folyószámlára érkező 120.000 Ft körüli összegből levonta a folyószámlahitelt, az lenullázódott, majd hóvégi elszámoláskor levonta az 1.000 Ft-nál alig több THM-et. Ha a folyószámlán nem maradt elegendő pénz a további átutalási konstrukciókhoz, akkor a folyószámlahitelt a lenullázás után már újra fel lehetett használni.

Csakhogy ezzel a kormánypropagandás hitelvisszafizetési moratóriumi intézkedésével azonban a bank jól pofon csapta X ügyfelét. 
(Lehet, hogy másokat is?)

A bank ugyanis minden előzetes ügyfél-kiértesítés nélkül csinált X ügyfelének egy moratóriumi (al?)számlát, amelyre az ügyfél folyószámlájáról az áprilisban érkező összegnek kb. 46 %-át levonta, elhelyezte a moratóriumi számlán, azt azonban zárolta és az ügyfél az összeg felhasználása céljából nem férhet hozzá. 
Mindezzel X ügyfél legelőször a havi összeg megérkezésekor szembesült, amikor a folyószámlájáról a rezsidíjakat akarta átutalni vagy a folyószámlakártyájával kifizetni.

Ellenben a weboldalukon ez a tájékoztató olvasható:
"Tisztelt Ügyfelünk! 
A törlesztési moratórium miatt a folyószámlahitelébõl 2020.03.18-ig igénybevett összeg visszafizetésére idén haladékot kap. 
A tartozása ezen részét ún. moratóriumi számlára különítjük el melyrõl kivonatán tájékozódhat. 
A továbbiakról hamarosan tájékoztatjuk a Dokumentumok menüpont alatt.
Hatályba lépés: 2020. március 19."

"A kormány 2020 március 18-án a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendeletben intézkedéseket jelentett be, amelyek könnyítéseket tartalmaznak a lakossági és vállalati hitelek visszafizetése és árazása kapcsán. 
Az új lakossági folyószámlahitel termékek értékesítését és a folyószámlahitel keretemelést átmenetileg felfüggesztjük az új termékek feltételeinek kidolgozásáig."

Én úgy gondolom, az lett volna tisztességes eljárás a bank részéről, ha X ügyfél 70.000-os folyószámlahitelének összegét nyugalomba helyezte volna, a moratórium lejártakor pedig újraélesztette volna.. A moratórium idején felgyűlt THM-eket pedig, a moratórium végén vagy a folyószámla tőkéjéhez kellett volna hozzácsapni vagy külön címszó alatt egyben vagy részletekben X ügyféllel megfizettetnie.

Mert, ugye a kormányrendelet értelmében haladékot kapott a folyószámlavisszafizetésre a bankjától X ügyfél, ugyanakkor a nesze semmi, fogd meg jól! banki eljárás miatt mégsem.
Sőt, ebben a vírusos időszakban felgyülemlett plusszkiadások miatt a kedvező eljárás helyett a bank inkább alaposan megnehezítette X ügyfél anyagi helyzetét.

(Hatósági megkeresés esetén, részükre természetesen kiadom a banki és az ügyfélre vonatkozó adatokat.)

Üdvözlettel: B.Kiss-Tóth László
b.kisstoth@gmail.com
2020.04.16.