Horror Nógrádban: a saját sírját ásatták meg a fiúval

A fiatalt arra kényszerítették, hogy ássa meg saját sírját. (Képünk illusztráció.)

(A kép illusztráció.)

Autóba tuszkolt, megvert, megzsarolt és megfenyegetett egy 18 éves fiút két férfi, majd arra kényszerítették, hogy kezdje el ásni a saját sírját. Mindezt azért, mert a fiatal tartozott nekik néhány tízezer forinttal.

Az éppen csak nagykorú fiatalt – elmondása szerint – július 18-án délelőtt csalták tőrbe telefonon. Egy férfi azzal hívta fel, hogy rendőr, és szemtanúként segítenie kell tisztázni egy esetet. Egy élelmiszerbolt parkolójában találkoztak, ahol az álnyomozó arra kérte a fiatalt, üljön be a civil “rendőrautóba”. A 24.hu azt írta a Zsaru magazinra hivatkozva, hogy a kocsi hátsó ülésén egy férfi ült. Visszakozni kezdett, de az autóban ülő utas ekkor berántotta, majd mindketten ütlegelni kezdték.

Gyorsan kiderült, miért. Egyikük – egy 41 éves salgótarjáni férfi – számon kérte, hogy miért nem fizette ki a teljes összeget a fiának, akitől vett egy telefont. A fiú beismerte, hogy tartozik, és azt mondta, rendezni fogja az adósságot, amint pénzhez jut. Ezután Bárnára hajtottak vele, ahol vissza kellett adnia a mobilt a támadó gyerekének, majd ismét a kocsiba ültették, megverték, és visszaindultak vele Salgótarjánba.

Útközben azonban megálltak a két település között, egy erdős részen. Ott kiszállították az autóból a fiatalt, és az úttól távolabb, egy elhagyatott területen közölték vele, hogy most meg kell ásnia a saját sírját. Miközben erre kényszerítették, folyamatosan azt kérdezgették tőle, mennyit ér az élete. A fiú nem tudott válaszolni, ezért a két férfi felvázolta a jövőjét: szereznek neki állást, és a keresetéből fél éven keresztül elvesznek hatvanezer forintot. A fiatal elfogadta az ajánlatot, de ezután még kapott egy ütést a bordájába. Bár megtiltották neki, hogy szóljon a rendőröknek, a fiatal értesítette a hatóságot.

A 41 éves férfit és 27 éves cinkosát néhány órával azután, hogy elengedték a fiút, előállították. Amikor szembesítették őket tettükkel és a várható következményekkel, megdöbbentek. Nem számoltak azzal, hogy akár évekre börtönbe kerülhetnek. Mindketten előzetesbe kerültek.