Amíg a mentő kiérkezett, meghalt a férfi Csenyétén




A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén, az ország legszegényebb, főleg cigányok lakta településén egy férfi a fürdőszobában fürdés közben rosszul lett. A családtagok hívták a mentőt és egy élettelenül fekvő férfiról tettek bejelentést.

A mentősök a  megérkezésükig próbálták a családtagokat  telefonon keresztül nyugtatni és segíteni, hogy megérkezésükig a betegen az életmentő újraélesztést hogyan csinálják.
Jól hallható volt, (erről a mentősöknél hangfelvétel is készült,) hogy közben a családtagok milyen agresszíven fenyegetőztek, átkozódtak, szitkozódtak, ezért a mentősök a testi épségük megóvása érdekében a rendőrségtől védelmet kértek és a falu elején várták be őket.

Jól vagy rosszul csinálták-e a családtagok az újraélesztést, nem tudhatni. Nem tudhatni, hogy mindent a mentősök utasítása szerint csinálták-e, mindenesetre az újraélesztés sikertelen volt. 

Kiss István, a falu (ottlévő, magyarosított nevű, cigány származású) polgármestere vitte ki a házból az időközben megérkező mentőhöz a férfit, akin már a mentősök újraélesztési próbálkozása sem segített, csak a halál beálltát tudták megállapítani.
 
A halál okát szakértő fogja vizsgálni.
A hozzátartozók hátrányos megkülönböztetési vádjait a Mentőszolgálat visszautasítja!

Az ellátásban résztvevő mentősök számára a csenyéti testi veszélyezettség kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat tovább folytatni nem tudták, számukra pszichológus segítségét kellett biztosítani.
*
Íme, a polgármester facebookra feltöltött videója:
*
(A hvg.hu, a Facebook és az Országos Mentőszolgálat közleménye nyomán. 
A fotó a hvg.hu illusztrációja.)  *B.Kiss-Tóth László 2020.02.02.